Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-21

1401 Az Országgyűlés 21. ülése 1966. január 27-én, csütörtökön 1402 nált abrakmennyiség megfelel az országos átlagnak. Sőt egyes esetekben még jobb is. Például 1965 első. félévében termelőszövetkezeteiknél a takarmány felhasználás 1 kiló pecsenyecsibe esetében 4,4 kiló, hízott sertésnél 4,8 kiló, hízó marhánál pedig 5,6 kiló. Az állattenyésztés termelésének gazdaságosabb alakulása megkövetelné, hogy megyénk takarmánytermő területét, különösen a szemestakarmány esetében, emeljük az egyéb növények rovására. Tisztelt Országgyűlés! A takarmány-szükséglet biztosításának a területnövelés és az átlagtermés emelésén kívül van még másik tényezője is. Például a megtermelt takarmány korszerű tárolása, előkészítése és feletetése. Kormányzatunk sok mindent tett már ezen a téren is, hogy mást ne említsek, kiépíti például a keverőüzemek hálózatát, amelyek az adott állatfajnak megfelelő magas biológiai és tápértékű takarmánykeveréket szolgáltatnak. Hogy ez milyen nagy segítség, csak egy példát mondok, nagyüzemi baromfitenyésztésünk egyik igen komoly alapját ez teremtette meg. Nem volna viszont helyes, ha nem hívnánk fel e helyről is az illetékesek figyelmét, hogy a keverőüzemek egy része korszerűtlen, hiányoznak a járulékos beruházások. Elgondolkoztató és elszomorító, amikor egyes keverőüzemek mellett sok-sok vagon csöves tengerit lát az ember a • szabadban tárolva, vagy nem kis mennyiséget megpenészedve. Mennyi válik használhatatlanná, érthető okokból nem volt módomban megbízható felvilágosítást kapni. És kérdem, ki garantálja azt, hogyha elszórt esetekben is, de nem használják-e fel a csökkent értékű takarmányt is a tápok keverésénél. Sürgősen szükség van tehát megfelelő tároló és szárító kapacitás létesítésére a keverőüzemek mellé. Hozzá kell tegyem, hasonló fontosságú, termelőszövetkezetekben is évről évre tervszerűen, de gyorsított ütemben a takarmányelőkészítés, a feletetés korszerűsítése, gépesítése. Tudom, hogy ez igen költséges beruházásokat igényel, s azt is tudom, hogy anyagi erőnk korlátozott. Viszont arról is meg vagyok győződve, hogy ezek hiánya igen komoly veszteséget okoz. Köztudomású, hogy a rosszul tárolt, a rosszul előkészített és korszerűtlen módon feletetett takarmány .az ebből eredő veszteségeken kívül előkészítője, melegágya a különböző emésztőszervi megbetegedéseknek. Például megyénkben a sertések gyomor-, bélgyulladása egymagában nagyobb veszteséget okozott és okoz évről évre, mint a többi betegségek együttvéve. Ezzel kapcsolatban szükségesnek és hasznosnak tartanám, ha központi utasítás lehetővé tenné, hogy szükség esetén a keverőüzemek megfelelően előkészített, úgynevezett diétás keveréket is tudnának kiszolgálni az erre igényt tartó gazdaságoknak betegség fellépése esetén. Bízom abban, s a költségvetés indokolásának egyes helyein is azt vélem kiolvasni, hogy» ez évben, de a jövőben is kellő figyelmet fordítanak a járulékos beruházásokra. Tisztelt Országgyűlés! Országunk az utóbbi 15 év alatt is sok nehézségen túljutott, és ami különösen előnyére válik, megerősödve jutott tovább. Bízom és hiszek abban, hogy a mostani nehézségeken is sikeresen túljutunk. Ebben a hitben és ezzel a bizalommal az 1966-os költségvetést elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A tanácskozást 90 percre felfüggesztem! (Szünet: 13.26—15.02. Elnök: POLYÁK JÁNOS) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat, Nagy Józsefné elvtársnő, könnyűipari miniszter kíván szólni. NAGY JÓZSEFNÉ könnyűipari miniszter: Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt költségvetésnek — mint a korábbi években is — az a jellemzője, hogy a bevételek közel 80 százalékát a különböző ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és közlekedési vállalatok fizetik be a nyereségből és más akkumulációs forrásokból. A könnyűipari vállalatok összes befizetései az 1965. évi 12,8 milliárd forintról 1966-ban 13,4 milliárd forintra emelkednek. A könnyűipar munkáját azonban nehéz lenne tisztán ezekből a milliárdos számokból megítélni. Sokkal jobban beszélnek erről a kirakatok, méghozzá nemcsak Budapesten, hanem a vidéki városokban, és a községek kirakatai is. Országunk a múltban a hárommillió koldus országa volt, most pedig nemcsak hogy rongyos embert nem látni, hanem a dolgozók — különösen a fiatalok és még inkább a gyerekek — városban és falun egyaránt szépen, és divatosan öltözködnek. Egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ezen a téren a város és a falu közötti különbség már ténylegesen eltűnőben van. A dolgozók rendelkezésére álló divat- és más iparcikkek választéka évről évre gazdagabb. Ügy érzem, ezt elismeréssel kell megállapítanunk még akkor is, ha van még nálunk számos hiányosság, ha az igények gyorsabban nőnek, mint a lehetőségek, ha az elért fejlődéssel távolról sem vagyunk megelégedve. Vásárlóközönségünk igényesebb lett,- az ipari és a kereskedelmi vállalatok vezetői, munkásai pedig kezdenek jobban alkalmazkodni a vásárlók szükségleteihez. Ez önmagában mégis kevés lenne a fejlődés megmagyarázására. E tények mögött az húzódik meg, hogy 1957 óta, és különösen a második ötéves terv időszakában, a párt és a kormány figyelme egyre inkább a lakosság szükségleteinek kielégítésére, s ennek megfelelően a fogyasztási iparok fejlődésének, korszerűsítésének biztosítására irányult. Ennek alátámasztására elegendő kiragadnom csupán azt az adatot, hogy az első Ötéves terv időszakában összesen 2 milliárdot fordítottunk beruházásra, a második ötéves terv időszakában már 6,4 milliárdot fordítottunk a könnyűipar fejlesztésére. Ez az összeg a harmadik ötéves terv időszakában előreláthatóan el fogja érni a 9 milliárdot. Egészségesebben alakult a beruházások öszszetétele is. Az első ötéves terv idején új gyárakat építettünk. így azután a törődésből, méginkább a pénzből kevesebb jutott a könnyűipar meglevő, de elavult gépi berendezéseinek a kor-