Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-20

1339 Az Országgyűlés 20. ülése 1965. november 13-án, szombaton 1340 részéről is teljes mértékben egyetértek. Arra gondolunk, hogy az emelt szintű szakmunkásképzésben mindenekelőtt erősíteni fogjuk a természettudományos és a matematikai képzést. Most jelentem be, tisztelt Képviselőtársaimnak : megindítottuk a műszaki tanárképzést, hogy a személyi feltételeket is biztosítsuk a szakmunkásképző intézetekben és a szakközépiskolákban. Kaszás Imre képviselőtársam javasolta, hogy a végzett szakmunkások ugyanabban a szakmunkástanuló iskolában szerezhessék meg az érettségit, ahol a szakmunkásképesítést nyerték. Ezt a javaslatot nem tudjuk megvalósítani, mert a kérdéses iskolákban nincsenek meg a személyi és más feltételei. A rendelkezésünkre álló lehetőségeket koncentráltan kell felhasználnunk. Azt hiszem, félreértésre adott okot beszámolómnak az a mondata, hogy a szakközépiskola nem ad sem szakmunkásbizonyítványt, sem technikusi oklevelet. — Mit ad tehát? — Középfokú szakmai és általános műveltségről szóló bizonyítványt. És mire képesít? Arra, hogy a végzett tanuló elhelyezkedjen a szakmájának megfelelő munkaterületen — meglehetősen széles skálán — a szakmunkától kezdve egészen a középfokú beosztást jelentő munkakörig. Erre képesít — pontosabban — ehhez ad alapot, lehetőséget. Ez a lényeges itt! De, hogy valaki szakmunkássá válik-e, vagy a középfokú műveltséget igénylő munkakörnek fog megfelelni, annak a munkahelyen kell eldőlnie. Ha a szakközépiskolákból kikerülő fiatalok megkapják a megfelelő segítséget, akkor nyilvánvalóan meg tudnak felelni a szakmunkással szemben támasztott és a magasabb követelményeknek is. Nem szeretném a dolgot nagyon leegyszerűsíteni, de talán jobban érthető, ha a következőket mondom. A szakközépiskola nem ad belépőjegyet egy konkrét, egy adott munkakörre; alapot ad és lehetőséget ad — meglehetősen széles munkaköri bázison — az elhelyezkedésre. És helytállással, a megszerzett tudás segítségével ott kell elsajátítani azt, amit az iskola egyébként sohasem tud nyújtani. Ide kapcsolnék egy lényeges megjegyzést, melyet Cseterki elvtárs mondott. Ne azt nézzük, ki hol szerezte a tudását, milyen iskolában, mennyi idő alatt, hanem magát a tudást. Középiskoláinkban nagyon sok tehetséges, a technikát igazán szerető gyermek tanul, aki szakkörben, otthon, műhelybe járva, néha az 5 + 1 keretében megtanul egy-egy szakmát. Azt hiszem, képviselőtársaim is ismernek olyan fiatalokat, akik nagyon jó autószerelők, rádiót építenek stb. Gondolom, helyes lenne, ha rájuk is vonatkoztatnánk ezt az elvet. Aki úgy érzi közülük, hogy egy szakmát elsajátított, jelentkezhessen a megfelelő bizottság előtt, és kérhesse a levizsgáztatását. De a középiskolákban is el lehetne odáig menni — az esti és levelező tagozatok ' megtartásával —, hogy aki úgy érzi, valamelyik középiskolai típus egy-egy osztályának anyagát elsajátította, jelentkezhessen a megfelelő iskolában és kérhesse levizsgáztatását. A felszólalók, többsége aláhúzta: egyetértünk, hogy a gimnáziumok egy bizonyos százalékát — nyilván nem kis százalékát — át kell szervezni szakközépiskolává. Ezzel mi mélységesen egyetértünk, a referátumban is szó volt róla. Itt is azt tudnám azonban mondani, mint a tartalmi kérdésekkel kapcsolatban: nemcsak anyagi kérdés a szakközépiskolák szervezése, bár nem kis mértékben az is. Kállai elvtárs felszólalásában említette, hogy a közoktatásra fordítandó összegnek bizonyos részét a gimnáziumok szakközépiskolává szervezésére fordítjuk. A szakközépiskola ugyanis drágább, mint a gimnázium. De nemcsak erről van szó! Talán még fontosabb, hogy rendelkezésünkre álljanak a. tantervek és. a tankönyvek. A sietség, a kapkodás ezen a területen rendkívüli károkat okozhatna. Az átszervezés tehát hosszú folyamat! Nyilvánvalóan több éves munkáról van szó, és ezt őszintén és nyíltan meg kell mondanom tisztelt képviselőtársaimnak. Bármennyire szeretnénk is gyorsítani az átmenetet, a szakközépiskola célját, tartalmi kimunkálását nem veszélyeztethetjük. Bírálták a gimnázium túlsúlyát. Egyetértünk ezekkel â megjegyzésekkel! A beszámolóban kitértem arra, hogy jelenleg a középiskolák első osztályaiba járó tanulók 60 százaléka gimnazista, és 40 százaléka jár szakmát adó középiskolába. Ez rossz arány! Engedjék meg azonban, hogy ismét utaljak arra, amit az előbb mondtam: változtatni szeretnénk és fogunk is ezen, de csak olyan mértékben és ütemben, ahogyan lehetőségeink megengedik. Cseterki elvtárs javasolta, hogy a Művelődésügyi Minisztérium vizsgálja meg, szükség van-e érettségire. Indokolásában sok az igazság. Még egyszer meg fogjuk vizsgálni, mert a reform előkészítése során már vizsgáltuk. A pedagógusok túlnyomó többsége abban az időben úgy foglalt állást, maradjon meg az érettségi, de meg kell reformálni. Pedagógiai okokból tartották fontosnak a fenntartását. Lehet, hogy azóta ez az arány már változott. Szeretném megmondani, Elvtársak, hogy a mai érettségi tartalmát illetően más, mint a régi volt. A célja az, hogy a tanulók azokat az ismereteket, melyeket 15—16 éves korukban óráról órára elsajátítottak, 18 éves korukban összefüggéseikben még egyszer áttanulmányozzák. Azt hiszem, nem az elnevezésre kell helyezni a hangsúlyt. Meg kell tisztítani az érettségit a névhez tapadó helytelen fogalmaktól s magát a folyamatot kell látnunk, amit pedagógiailag fontosnak tartunk, függetlenül attól, hogy hol, mikor zajlik. Ismételten megvizsgáljuk és még egyszer megvitatjuk a témát a pedagógusokkal. Engedjék meg azonban, hogy arra figyelmeztessem a középiskolák IV. osztályaiba járó gyerekeket — tudom, hogy ez népszerűtlen bejelentés lesz —, csak készüljenek az érettségire. (Derültség.) Engedjék meg az elvtársak, hogy megjegyezzem a felsőfokú technikumokról kevés szó esett. Több figyelmet érdemeltek volna véleményem szerint, mert sokkal több a baj, mint amennyi elhangzott. Arra törekszünk, amint a beszámolómban körvonalaztam, hogy lényegesen megjavítsuk a munkát, összevonjunk intézményeket, az erőket és eszközöket koncentráljuk. Nagyon kevés szó esett a felsőoktatásról általában. De a származás szerinti megkülönböztetés megszüntetését a legtöbb felszólaló elvtárs