Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-2
107 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25-én, hétfőn 1° 8 ken elsőként nyilvánult meg az az óhaj, hogy segítsünk a női munkaerő elhelyezésében. Nekünk pedig kötelességünk a választók kívánsága szerint eljárni. Kérem tehát a kormányt, vegye figyelembe ezt az óhajt és a lehetőségekhez képest igyekezzék megoldani a munkaerőfelesleg elhelyezését. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Inokai János képviselőtársunk. INOKAI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Ismétlésnek hangzik, de nem az, hanem annak a jelentőségnek hangsúlyozása, amit államunk életében az jelent, hogy 1963. évi állami költségvetésünkben összhang van a bevételek és kiadások között és még népgazdasági aktívum is van. Ez azt jelenti, hogy államunk belpolitikai és gazdasági stabilitása biztosítva van. Nem lekicsinylendő ez az értékelés akkor, ha felfigyelünk arraj hogy a kapitalista államok költségvetései deficitesek, vagy a legjobb esetben egyensúlyban vannak, de a legritkább esetben mutatkozik felesleg. Emlékezetem és a kapott információ szerint a Horthy-Magyarország 25 esztendeje alatt mindössze két, vagy három esetben iordult elő, hogy a költségvetés felesleggel zárult, de itt is figyelembe kell venni azokat a manipulációkat, amelyekkel az állami bevételeket annak idején az ország népéből kipréselték. Ennek a ténynek a jelentősége elsősorban társadalmi és gazdasági rendünk különbségéből adódik. Ez a különbség ad lehetőséget arra, hogy iparunk belső termelési arányai összhangban legyenek fejlesztési irányvonalunkkal, ez ad lehetőséget arra, hogy bátran megszabhattuk, hogy a száz forint termelési értékre jutó költségszintet 1,2 százalékkal alacsonyabbra tervezzük az előző évinél és vállalataink 1963. évi munkájában az anyagtakarékosság és egyéb költségtényezőkben elérendő megtakarítás mellett elsősorban gyártmányaink korszerűsítésével és gazdaságos technológiai eljárások kialakításával kell biztosítani azt a 41,2 milliárdot, amelyet a költségvetés az 1963. évi nyereségbefizetésre megszab. Nem azért vetek fel a továbbiakban néhány problémát és igényt, mintha gond volna annak a megtakarításnak, annak a tartalékhányadnak a sorsa, amely költségvetésünkben megvan, hanem elsősorban azért, mert részben Fejér megyei vonatkozásúak, részben a Fejér megyei vonatkozás mellett általános érvényűek is. Ilyen például részben a megóvási normák kérdése, ami különösképpen kultúrházak, iskolák, frekventáltabb létesítmények fenntartásánál és karbantartásánál természetszerűleg és szükségszerűen jelentkezik, másik vonatkozásban pedig az elöregedett városok kérdése. Ezek közé tartozik Székesfehérvár is. Nem arra gondolok, hogy már az Árpád-házi királyok alatt szerepet játszott, hanem utalok arra, hogy az elmúlt ötven—hatvan esztendő alatt a közművei elöregedtek, fokozatosan mondják fel a szolgálatot, naponta vannak csőtörések, gázömlések. Tudunk arról, hogy Székesfehérvárott gázömlés következtében két haláleset is volt. Ez a kérdés önkéntelenül felveti, hogy a felújítási hányad vonalán a Fejér megyei csökkentés ellenére ebből a tartalékból egy kicsit mégiscsak adni kellene, hogy még ebben az ötéves tervben ezeket a felújítási munkálatokat Fehérvárott el lehessen végezni. A tavaszi árvíz, illetve a belvizek vármegyénkben 64 millió forint értékű kárt okoztak. Ez az, amit mostanig ismerünk. Ezeknek a károknak egy része megelőzhető lett volna, ha a kis vízátfolyások karbantartására szolgáló pénzkeretek nagyobbak lettek volna. Nem valószínű, hogy a közeljövőben törvényszerűen még néhányszor bekövetkezik ilyen tavasz és ilyen tél, mint a mostani volt, de mégis célszerű és szükséges volna, ha a mostani helyreállítási munkák során össze lehetne kapcsolni ezt az öt-hatmillió forintos igényt azokkal a felújítási munkálatokkal, amelyeket ezeknek a területeknek a rendbehozása a jövő kárainak megelőzése érdekében megkíván. Említettem a megóvási normák rendezésének kérdését. Ha megengedik, Nyers elvtársnak a községfejlesztési alap felhasználásával kapcsolatos megállapításaihoz szeretnék csatlakozni, illetve hozzászólni, azzal a kiegészítéssel, hogy felső szintről ez úgy fest, mint a dabasi bíró esete a feleségével: kívülről másképp nézett ki, mint amikor bement. így vagyunk mi is a községfejlesztési alappal. Gyakorlatilag ezt olyan községfejlesztési célokra kellene felhasználni, mint Gosztonyi elvtárs említette, közvilágítás, utak, kulturális létesítmények és egyebek céljaira, ezzel szemben a szaktárcák sovinizmusa eleve gátat vet nagyrészt ennek a lehetőségnek azzal, hogy bizonyos beruházásokat csak akkor hajlandók finanszírozni, ha a községfejlesztési alap terhére az érdekelt községek bizonyos hozzájárulási hányadot átvesznek. Utalok például a bicskei gimnázium értékhatár feletti beruházásaira, ahol a 600 ezer forintot kitevő kerítést a községfejlesztési alap terhére készítették el, vagy a Belügyminisztérium tűzoltószertár építésére, aminek csak 60—70 százalékát hajlandó finanszírozni, a többit a község izzadja ki községfejlesztési alapból. De hogy az Egészségügyi Minisztérium se maradjon mentes, az orvosi lakás értékének 50 százalékát fizetteti ki a községfejlesztési alap terhére a községgel. Ha ezt a kérdést összekapcsoljuk azzal, amiről itt több felszólaló beszélt, a pedagógushiánynyal, az orvoshiánnyal, akkor azt a kérdést adresszálnám a pénzügyminiszter elvtárshoz, hogy a szövetkezeti lakásépítési akciót valahogy össze kellene kapcsolni intézményesen a pedagóguslakás, az orvoslakás építésének kérdéseivel, hogy a községfejlesztési alap valóban arra a célra maradhasson meg, amire az megterveztetett. Több ízben szó volt a kórházak férőhelyeinek hiányáról is. Beszélünk országosan a műemlékvédelemről is és a két szaktárca még nem találta meg egymás kezét, hogy műemlék jellegű épületekben, kastélyokban kifejezetten kórházként működő intézményeket hoznának létre. így szaporodna a kórházi ágyak száma, és meg lenne oldva a műemlékvédelem kérdése is, s végső fokon mindenki jól járna.
