Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-15

1015 Az Országgyűlés 15. ülése 1965. február 11-én, csütörtökön. 1016­létszám növekedésével. A párhuzamosságok úgy alakultak ki, hogy az új szervezetek létrehozása során az előkészítésnél nem mindenütt tisztáz­ták megfelelően az információs kapcsolatokat. Előfordul elég gyakran, hogy a minisztérium vagy más felsőbb szerv azért kér közvetlenül a vállalattól adatot, mert így azt valamivel hama­rabb kapja meg. A közvetlen adatkérés sok eset­ben egyben párhuzamos adatszolgáltatást is je­lent. Az is valószínűnek látszik, tisztelt elvtársak, hogy túlzottan sok adminisztratív munkaerőt ké­pezünk akkor, amikor olyan jelentős szakmákat, mint a forgácsoló, a vegyipari — vagy más szak­mákat — nem tudunk feltölteni. Itt azokra a különböző középiskolát végzett fiatalokra gon­dolok, akik mint adminisztratív munkaerők kí­vánnak elhelyezkedni. Véleményünk szerint spk­kal többen fejezik be évenként tanulmányaikat, mint amennyit az adminisztratív területeken el lehet helyezni. Jobb lenne, ha egy részük szak­munkásképzettséget szerezne. Ügy vélem, ezzel az ipar is, a fiatalok is jobban járnának. Többet kell segíteni a fiataloknak, amikor a pályaválasztás nehéz feladatához érnek el. A Munkaügyi Minisztérium vezetése alatt áll a Pályaválasztási Tanácsadás, amelynek tevékeny­sége sokat fejlődött, de működése még nem ki­elégítő. Megjegyzem, hogy a helyes munkaerő­gazdálkodás kialakítását nemcsak a pályaválasz­tási tanácsadó szervek feladatának kell tekinte­nünk. Itt széles körű társadalmi és államigazga­tási tevékenységet kell kialakítani ahhoz, hogy a fiatalok mellett a szülők is megértsék, milyen pályára helyes gyermekeiket adni. Kedves Elvtársak! 1961-ben volt nálunk or­szágos normarendezés. Ezután az volt a cél, hogy országos méretű normarendezés helyett, maguk a vállalatok tartsák rendben folyamato­san a normákat. Azt tapasztaljuk azonban, hogy a normakarbantartások nagy területen fellazuló tendenciát mutatnak. Itt a tartalékokról Molnár Ernő elvtárs is és Placskó Józsefné is szépen, érzékeltetően beszélt. Iparfejlesztésre népgazdaságunk jelentős mennyiségű devizát áldoz. Nagy'tömegben im­portálunk korszerű gépeket, új technikai beren­dezéseket, és ugyancsak nagy mértékben gyár­tunk hazailag gépeket, korszerűsítünk egész iparágakat. A nagy jelentőségű beruházások, il­letve az ezek folytán beállt technológiai válto­zások, de főleg a kisebb, egyenként ugyan nem mindig számottevő, de összességében a mun­kához szükséges időt mégis megrövidítő válto­zásokat, a munkanormák területén nem minden­hol vezették következetesen végig. Éppen az előbb említett és indokolatlan munkaerőhiányra való hivatkozással sok gyárban nem nyúltak az iparfejlesztés folytán elavult normákhoz, azzal a felkiáltással, hogy a dolgozók azt nem veszik szívesen. A normalazulás és más munkaszervezési in­tézkedések elhanyagolása következtében nem emelkedhetett úgy a termelékenység, mint aho­gyan ezt a népgazdaság beruházásai indokolták volna. Mindezek szükségessé teszik a norma­rendezést és más munkaszervezési intézkedések megtételét, hogy emelni lehessen a munka ha­tékonyságát mindenhol, ahol erre érett a hely­zet. Tisztelt Országgyűlés! Államunk gondosan ügyel arra, hogy az átlagkeresetek a lehetőség­hez mérten megfelelően emelkedjenek. Ha az 1960-as évet 100-nak veszem, akkor 1964-ben a bányászatban 112,7 százalékra, a kohászatban 108.6 százalékra, a gépiparban 109 százalékra, a vegyi- és gumiiparban 108,9 százalékra, a tex­tiliparban ,110 százalékra, az élelmiszeriparban 108.7 százalékra és az állami építőiparban szin­tén 108,7 százalékra emelkedett az átlagkere­set. Ugyanilyen emelkedés volt az összes ipar­ágban, ami azt jelenti, hogy bérgazdálkodásunk­ban egy nyugodt ütemű, egészséges fejlődés van biztosítva. Hozzáteszem, hogy az árak — jelen­téktelen ármozgásoktól eltekintve — döntően stabilak voltak. A reáljövedelem a nagyobb mérvű foglal­koztatottság és egyéb jövedelememelő tényezők következtében 1960 és 1964 között 18 százalék­kal emelkedett, amint erre a pénzügyminiszter elvtárs utalt is. Kedves Elvtársak! A normarendezési teen­dőknél abból kell kiindulni, hogy a rendezést semmiképpen sem szabad mechanikusan végre­hajtani. A felmérést mindenhol el kell végezni. A rendezés mértéke természetesen iparáganként vagy üzemenként differenciált, aszerint, hogy az adott terület mennyire, milyen mértékben foglalkozott a normák folyamatos karbantartá­sával, amit a kormány rendeletileg írt elő. E feladatok végrehajtása nem halogatható. Hazánk népgazdasági érdeke megköveteli, hogy idejében lépjünk közbe a normák lazulási folya­matának megszüntetésére, a dolgozók bevoná­sával, a helyzet nyílt, őszinte megbeszélésével. A normarendezési kampányok megelőzése érdeké­ben állandó feladat, hogy az 1961-es miniszter­tanácsi rendelet szerint a normák szükséges karbantartását maguk a vállalatok végezzék el. Lehetőleg központi beavatkozás nélkül. A válla­latoknak kell ugyanis a legjobban tudniuk, hogy mit mikor és milyen mértékben kell rendezni. A vállalatoknál helyenként fellépő opportuniz­mus, a felügyeleti szervek elégtelen számonké­rése és a Munkaügyi Minisztérium nem eléggé erélyes jelzései következtében most ismét lazu­lás következett be. A jelenségre a jövőben na­gyobb figyelmet kell fordítani. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Harmadik kérdésként a Munka Törvénykönyve 1965. január 1-vel megjelent módosításáról sze­retnék néhány szót szólni. A Munka Törvény­könyve módosítása nagy érdeklődést váltott ki az országban. Megállapítható, hogy a közvéle­mény döntő része helyesli a változtatásokat. A Munkaügyi Minisztérium a SZOT-tal, a társa­dalmi szervekkel széles körben tart ismertető előadásokat kerületenként, megyénként, van, ahol üzemenként is, és tapasztalatunk szerint a megbeszélésen részt vevők nagy többsége he­lyesnek tartja a rendelkezéseket. A Munka Törvénykönyve messzemenő jo­gokat biztosít a dolgozóknak, de a jogok és a kötelességek nem voltak arányban. Márpedig akinek joga van, annak kötelessége is van. Mi­vel ez az ellentmondás megvolt a Munka Tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom