Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-14

955 Az Országgyűlés 14. ülése 1965. február 10-én, szerdán. 956 tása elsősorban azt jelenti, hogy tervszerűen tovább növeljük a termelőerőket a mezőgazdaságban is és a mezőgazdasági termelés növekedésének biztosítására hivatott népgazdasági ágakban. Tudomásul kell vennünk, hogy mezőgazdaságunkban évtizedes lemaradásokat kell pótolnunk. Az 1950-es évek elején a népgazdasági beruházásnak a mezőgazdaság mindössze nyolc-tíz százalékát kapta, majd a szocialista átszervezés óta kapja 20—23 százalékát, a mostani költségvetés szerint 21 százalékát, azaz 9,8 milliárd forintot, ami 700 millió forinttal kevesebb, mint a megelőző évben volt. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés a tőkés országokba irányuló exportnak több mint a felét, az összes exportnak pedig az egynegyedét adja most is. A mezőgazdaság összes állóeszköz-állományának értéke megközelítően 100 milliárd forint. Az elévülés mértéke évi 10 százalék körüli, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az állóeszközben sok rövidebb idő alatt elhasználódó, gyengébb minőségű gép és szerfásépület is benne foglaltatik. Ezért ahhoz, hogy mezőgazdasági termelésünk a jelenlegi szinten legyen tartható, évi 10 milliárd forint állóeszköz pótlására, beruházásra van szükség, amit a jelenlegi költségvetés is hozzávetőlegesen biztosít. Ahhoz azonban, hogy a termelés jelentős és kívánatos mértékben fokozható legyen, ennél többre van a mezőgazdaságnak szüksége. Ezt a szempontot most, a harmadik ötéves tervünk küszöbén, főbb irányelveinek és arányainak kidolgozásánál javaslom figyelembe venni. E nélkül a nagyüzemi mezőgazdasági termelés lehetőségeit kibontakoztatni, mezőgazdaságunk elmaradottságát felszámolni nem tudjuk és a termelés olyan arányú növekedésével nem számolhatunk, mint amiről legutóbb több baráti ország, így Bulgá* ria, vagy a Német Demokratikus Köztársaság vonatkozásában is tudomást szereztünk. Nagy hátránya a mezőgazdaságnak az iparral szemben, hogy valahogy akkor is tud termelni, a termelést egyszinten tudja tartani, ha a feltételeket csak korlátozott mértékben kapja meg. Ha az ipar részére nem áll rendelkezésre a nyersanyag, a gép, a szükséges épület, a hiányosságra azonnal felfigyelnek, mert megáll a termelés, vagy a minőség nagymértékben romlik. Egészen szoros korreláció van az egyes mezőgazdasági üzemek állóeszköz-ellátottsága, felszereltsége, vagyis a nagyüzemi feltételek biztosítása és a termelés eredményessége között. Erre számtalan példát tudnánk felhozni. Sajnos, jelentős számú olyan termelőszövetkezeti gazdaságunk is van, ahol a katasztrális holdankénti állóeszköz érték még az 1500 forintot sem éri el, általában ezek a gyenge szövetkezetek. Az eredményesen dolgozó gazdaságok katasztrális holdankénti állóeszköz értéke ugyanakkor felül van az ötezer forinton. Különösen élesen vetődik fel ez a kérdés olyan területeken, ahol a nagyüzemi termelés természeti — talajdomborzati viszonyok —, feltételei is korlátozottak, mint ahogy az Borsod, Nógrád, Vas, Zala, Veszprém, Somogy és Baranya megyékben van. Itt több helyen létrehoztuk a nagyüzemeket, ahol sem a feltételek, sem a felszereltségük nem teszi őket alkalmassá egyelőre a nagyüzemi termelésre. Itt van a sok gyenge termelőszövetkezet, melyek maguktól nem tudnak feljavulni: itt a nagyüzemi feltételeket mindenképpen meg kell valósítani, ami a talaj javításával, meliorációval és a jobb felszereltséggel valósítható csak meg. Hazánkban az egy főre jutó gabonatermelés a kukoricával együtt 678 kilogramm, ami nagyon szép, lényegesen magasabb, mint a környezetünkben levő többi államnál: Csehszlovákiában például 421, a Német Demokratikus Köztársaságban 355 kilogramm. Ugyanakkor a hústermelésünk is kiugróan magas, az egy főre eső hústermelés, ami évi 87,6 kilogramm. Csehszlovákiában ugyanez 60 kiló, az NDK-ban 51 kiló. Nem alakult azonban helyes irányban állattenyésztésünk, aminek következménye, hogy ilyen feltűnően magas gabonatermelés mellett mégis hol kenyér, hol pedig takarmánygabona importra szorulunk, amelyet legtöbb esetben csak kapitalista államoktól tudunk vásárolni. Ezt az egészségtelen helyzetet fel kellene számolni, s ennek egyetlen járható útja, ha az eddig nagymértékben elhanyagolt szarvasmarhatenyésztésünket fokoznánk a kívánatos mértékben. Sajnos, szarvasmarhatenyésztésünk roppant elmaradott, amit bizonyít, hogy az egy főre jutó tejtermelés nálunk csak 187 kilogramm, Csehszlovákiában 280, az NDK-ban 340. Száz hektár mezőgazdasági területre nálunk 27 szarvasmarha esik, ugyanakkor Csehszlovákiában 62, az NDK-ban 70, tehát mindkét helyen több mint kétszerese a miénknek. A szarvasmarhatenyésztést a mezőgazdaság nagyiparaként szoktuk emlegetni azért, mert a tömegtakarmányt koncentrált fehérjében gazdag takarmánnyá, emberi táplálkozásra alkalmas termékké tudja transzformálni. Mi ezt a lehetőséget nem használjuk ki eléggé. Elsősorban a Dunántúlon és az északi megyékben, tehát ott, ahol a gyenge termelőszövetkezeteink vannak, a tömegtakarmány-termelési lehetőségeink adottak és a jelentős kiterjedésű gyepterületeket is kizárólag a marhával tudnánk hasznosítani, majd ennek folyományaként kerülhetne sor a nagyobb sertés- és baromfitenyésztésre. Nálunk a sorrend fordított. Túlságosan kiépítettük a nagyüzemi baromfitenyésztést, mely részben importabrakra épül, a fehérjeszükséglete nincs bizosítva. így az állattenyésztésünk túlságosan költséges. Sok kár származik ebből. Érthetetlen számunkra, hogy például a közelmúltban az egyik országos hatáskörrel dolgozó központi kutató intézet Zala megye termelési irányának kialakításával kapcsolatban azt a javaslatot adta írásban, hogy a megye fő termelési iránya a sertés- és baromfitenyésztés legyen. Teljesen hibás szemlélet ez. Bebizonyított tény hazai és világviszonylatban, hogy a mezőgazdaság belterjesebbé tétele csakis a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésével lehetséges. Ez a korszerű mezőgazdaság működésének egyik igen fontos feltétele. Az összes baráti és egyéb európai államokban a marhalétszám a belterjesítéssel párhuzamosan növekszik. Különösen fontos ez a kérdés nálunk, mert éppen a marhahús-exportlehetőségünk .kiváló, szemben a baromfival, amely kizárólag a belföldi piacot láthatja el, valamint nem utolsó sor-