Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

877 Az Országgyűlés 13, ülése 1964. november 20-án, pénteken 878 Eredményeink őszinte örömmel töltik el barátainkat. De a más társadalmi berendezkedésű államokban, a más politikai felfogást és világnézetet képviselő kormányoknak is, — ha a reálpolitika alapján akarnak maradni — tudomásul kell venniük eredményeinket, szilárd belső társadalmi rendünket, — akár tetszik ez nekik, akár nem. Külpolitikánk fő irányvonala továbbra is nemzeti függetlenségünk biztosítását, a szocialista világrendszer országai között az egység és az együttműködés megszilárdulását és elmélyítését, az imperializmus gyarmati rendszerének teljes felszámolását, a már felszabadult népek erőteljes gazdasági és társadalmi fejlődésének előmozdítását, a különböző társadalmi rendszerű államok között a békés egymás mellett élés elveinek megvalósítását szolgálja. Ez forradalmi marxista—leninista és egyben a nemzeti érdekeket is a legjobban érvényesítő politika, amely összhangban van a világ haladó, békeszerető százmillióinak törekvéseivel és elismerésüket, rokonszenvüket vívta ki. Ezt a politikát folytatjuk a jövőben is. Tisztelt Országgyűlés! Az a küzdelem, amelyet a Szovjetunió és a szocialista országok — közöttünk hazánk is — a pozitív semlegességet valló államok nagy csoportjával szövetségben, a világ haladó, békeszerető embereinek támogatását élvezve —, a béke fenntartásáért, a nemzetközi feszültség folyamatos csökkentéséért folytatnak, nem maradhatott és nem is marad hatástalan a világpolitikára. A béke fenntartása, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése ma már a legnagyobb kapitalista országok lakosságának is alapvető követelése. Ennek hatására nem egy kapitalista ország kormánya is magáévá tette, vagy legalábbis kénytelen hangoztatni a békés egymás mellett élés elvét. A közelmúltban országos választások voltak a két legnagyobb tőkés országban: Angliában és az Egyesült Államokban. Az Angol Munkáspárt győzelmében kétségkívül szerepe volt annak, hogy ez a párt a nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló jelszavakat, a kelet-nyugati kapcsolatok fejlesztését, a békés egymás mellett élés szükségességét hangoztatta. Még élesebben mutatkozott meg a külpolitikai kérdések fontossága az Egyesült Államokban lezajlott választásokon. Az Egyesült Államokban, akár akarta a két elnökjelölt, akár nem, a háború vagy a béke kérdése vált az egész választási hadjárat központi témájává. Az amerikai választók nagy többsége elutasította a szélsőséges, reakciós Goldwatert, akinek programja a nemzetközi feszültség fokozását, a háborús szakadék szélén táncolás, az atombombával való hetvenkedés és fenyegetőzés már régen csődbe jutott politikáját tartalmazta. Johnson elnök nagyarányú győzelme főleg annak tulajdonítható, hogy az egyszerű amerikaiak milliói is békére vágynak. Ezért utasították el Goldwatert, abban reménykedve, hogy a mai világ realitásainak számbavétele az Egyesült Államok kormányának politikájában a jövőben erősödni fog. Megválasztása után az elnök kijelentette: az Egyesült Államok eddigi politikája folytatódik. Ez a nyilatkozat csakis abban az esetben töltheti el örömmel a béke híveit, ha napjaink reális erőviszonyainak világos felismeréséből ered, s további olyan lépéseket jelentene, amilyenek voltak például a moszkvai atomcsend-szerződés, a hasadó anyagok termelésének korlátozása, a kereskedelem bővítése a szocialista országokkal. Ezen az úton továbbhaladva, például mihamarabb meg kellene tiltani az atomfegyverekkel folytatott mindenfajta kísérletet és nagyobb előrehaladást kellene elérni azoknak a kérdéseknek a megoldásában, amelyek közelebb visznek az általános és teljes leszereléshez és más, megérett nemzetközi kérdések rendezéséhez. Az amerikai nép és a világ minden népe azt szeretné, ha az elnök nemcsak a választások idején, hanem utána is számolna a realitásokkal. Különböző tények azonban arra mutatnak, hogy ellentét van az amerikai tömegeknek a választás alkalmával kinyilvánított békeakarata és az amerikai kormány gyakorlati politikája között. Ezt bizonyítják a Vietnami Demokratikus Köztársaság partvidéke ellen intézett felháborító repülőtámadások, továbbá a szabadságszerető dél-vietnami nép ellen folytatott szennyes háború, a kongói hazafiak kiirtására vetemedett Csőmbe fegyveres támogatása, a békés Kuba ellen elkövetett és tervezett sorozatos provokációk és az erőszakos kísérletek arra, hogy Ciprust bekényszerítsék az Északatlanti Szövetségbe. Az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság vezető körei egymással szoros együttműködésben nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy minél előbb létrehozzák az Északatlanti Szerződés sokoldalú atomhaderejét, s ezen a réven atomfegyverekhez juttassák a nyugatnémet revansistákat. Ez a terv méltán váltja ki világszerte a legszélesebb körű tiltakozást, sőt még az Északatlanti Szövetségen belül sem talál egyöntetű támogatásra. Ellenzi megvalósítását Franciaország, s növekvő kétségeket támaszt iránta Anglia is. Még a nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zeitung is a következőket írta vezércikkében: „Az úgynevezett multilaterális atomflotta kérdése nagy viharokat váltott ki az Atlanti Szövetségen belül. A politikai viszály a NATO válságát tükrözi." A Magyar Népköztársaság kormánya erőteljesen tiltakozik az ellen, hogy a Német Szövetségi Köztársaság akár a sokoldalú atomerő keretében, akár bármi más úton atomfegyverekhez jusson. Az atomfegyver birtokában a Német Szövetségi Köztársaság militarista körei még erőszakosabban folytatnák revanspolitikájukat, még nagyobb hévvel törekednének a második világháború után kialakult európai határok megváltoztatására. Ezért a sokoldalú atomhaderő terve fokozza a nemzetközi feszültséget Európa szívében, és veszélyezteti a világbékét. Ámde azoknak, tisztelt Országgyűlés, akik a Német Szövetségi Köztársaság politikáját irányítják, tudniuk kell, hogy semmiféle sokoldalú atomhaderő sem képes megváltoztatni a nemzetközi helyzetben kialakult erőviszonyokat: a fölény végérvényesen a szocializmus, a haladás,, a béke erőinek oldalán van! Aki ezzel az alap-