Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-13
841 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 842 kommunális úton létesített csatornákra, illetőleg magára az élő vízre. A fejlődés egy bizonyos időpontja után az emberiség léte szempontjából fontossá vált, hogy mindenféle vonatkozásban, előre megfontolt szándékkal és előre megfontolt tervekkel szabályozzuk azokat a beavatkozásokat, amelyek a legkülönbözőbb irányokból ebben a nagyon fontos kérdésben történnek. Az általános indokolás harmadik bekezdése úgy érzékelteti ezt, hogy „bár a mezőgazdasággal összefüggő célkitűzések, ez idő szerint és a jövőben is a legfontosabb feladataink közé tartoznak és a szocialista mezőgazdaság belterjes fejlődésének fontos tényezőjét alkotják — a népgazdaság fejlődési arányainak megfelelően —, túlsúlyba kerültek az ipari és lakótelepülési vízellátással, valamint a vizek minőségének védelmével kapcsolatos feladatok". Az indokolásban úgy látom, hogy a legfontosabb feladatok és a túlsúlyba került feladatok bizonyos vonatkozásban ütköznek egymással. Nevezetesen ma én úgy látom, hogy a mezőgazdaság igényei is mindinkább ipari jellegű igényekké változnak. Nevezetesen, ha mi arról tárgyalunk, hogy egy falu határában 100 vagy 200 tehénből álló tehenészetre létesítünk majort, akkor azzal is kalkulálnunk kell, hogy egy 100 tehénből álló tehenészet napi vízigénye körülbelül 10 köbméter, vagy ennél több. És ahhoz, hogy mi 10, 20, 30 vagy 40 köbméter vizet biztonsággal nyerhessünk, ahhoz nem elegendőek azok a víznyerési berendezések, amelyek falvainkban jelenleg megvannak, hanem ezeket a víznyerési lehetőségeket nagymértékben növelni kell. És, ha egy másik kérdést vetek fel: ha például egy falu határában telepítünk egy 500 kocával üzemelő és annak szaporulatát meghizlaló sertéshizlaló üzemet, és ezt bizonyos gazdasági megfontolások alapján szárazdarás, vagy szárazkeverékes etetésre állítjuk be, akkor nem nélkülözhetjük azt a biztonságot, amely biztonsággal az állatok szárazdara elfogyasztása után a vizet az automata-itatóban megtalálhatják. Mert találkoztam olyan konkrét esettel, amikor az etetés után leállt a vízszolgáltatás, és amikor megkérdeztem az agronómust, az azt mondta, hogy „kérem, ma már nem tudunk a kérdés sen segíteni, holnap reggel kapcsolják be a vizet", de addig ezt az állatállomány nem bírja ki. Tehát itt az állattenyésztés szakosításával, illetőleg a nagyüzemi állattenyésztés kialakulásával a vízigény nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is, biztonságikig is követelményekkel lép fel. Ezeket a feltételeket a mezőgazdaság átszervezésével kapcsolatban biztosítanunk kell. A mi nyugat-dunántúli falvaink képe teljesen átalakult. Minden falu mellett egy major van. És a víznyerő berendezések, a vízforrások ugyanazok többé-kevésbé, amelyek ezelőtt. 20, vagy 30 esztendővel voltak. A szombathelyi vízügyi igazgatóság területéhez 540 község tartozik, és ebből az 540 községből 26 községben, illetve városban van vízmű. Ugyanakkor majdnem minden községben nagy majorok vannak, amely nagy majorokban sok állát és ezzel kapcsolatban rengeteg higiénés és egyéb követelmény jelentkezik. Ez mutatja, hogy a falusi vízellátás problémájában az ásott kutakról, a minden udvarban jelenlevő vízműről át kell térnünk a szervezett és bizonyos biztonsági tényezőkkel rendelkező vízművekre, amely vízművekre mi most azt mondjuk, hogy törpe vízmű vek, de ezek a törpevízművek a hatásukban, lényegükben nem is olyan törpék. ' Van egy olyan megállapítás — és ezt főleg bortermelő vidékeken szokták mondani — hogy a jó bortermelés alapfeltétele a jó víz. Ha ezt mi a szarvasmarha-tenyésztés vagy tejtermelés vonatkozásába visszük át, akkor meg kell állapítanunk, hogy annak is ugyanaz az alapfeltétele, az elegendő és jó minőségű víz, mert egy tehéntől nem várhatjuk azt, hogy 30 liter tejet adjon, ha azt a 30 liter vizet, vagy 60 liter vizet, amire igénye 1 van, nem tudjuk megfelelő módon biztosítani. A mezőgazdaság előrejutásában tehát ilyen jelentősége van a vízkérdésnek. Annak ellenére, hogy az indokolásban a fő cél és a túlsúly egymás mellé kerültek, magában a törvényben észlelek bizonyos olyan jelenségeket, amelyek a mezőgazdaságnak kissé hátrább-állítottságát mutatják. Ilyen például az a 25. paragrafus, amelyet már az egyesített közös bizottság is megváltoztatott s amelynek a végén van egy olyan mondat, hogy „ennek során mérlegelni kell a mezőgazdasági termelés érdekeit is". Amikor én elolvastam ezt a bekezdést, akkor főleg ez az „is", ez vágott mellbe. De ezen túlmenően rájöttem arra, hogy magának ennek a mondatnak az itteni szerepeltetése is bizonyos vonatkozásig a mezőgazdaság szerepét degradálja. A bizottság — nagyon helyesen — ezt a paragrafust olyan értelemben változtatta meg, amely értelemben el lehet fogadni azt, hogy a mezőgazdasági kérdések ugyanolyan súllyal szerepelnek, mint az ipari, vagy kommunális kérdé-, sek a törvényben. A 23. paragrafussal kapcsolatban is van egy észrevételem. Nevezetesen a 23. paragrafus azt írja elő, hogy „a part mentén fekvő ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója), tűrni tartozik, hogy a vízügyi szervek a mederből vízgazdálkodási feladataik végrehajtása során kiemelt anyagot az ingatlanon elhelyezzék, illetve azon keresztül szállítsák, vagy ott elterítsék, feltéve,, hogy egyéb gazdaságos megoldás nincs". Ha egyéb gazdaságos megoldásról beszélünk, akkor ez a vízügyi szervekre vonatkozik, és az ő gazdaságossági kérdéseiket érinti. Ugyanakkor mi pár évvel ezelőtt vitatkoztunk egy töfvényj avaslaton, amely a mezőgazdasági területek védelméről szól. És ebben a vonatkozásban szomorúan állapítottuk meg, hogy hazánk mezőgazdasági területei gyors ütemben fogynak. Ha most csak. a gazdasági kérdéseket vesszük figyelembe az ilyen kérdéseknél, és a mezőgazdaság alapvető, termelési érdekeit nem, akkor esetleg itt olyan okokkal találkozhatunk, amelyek ezeket a termelési feltételeket rontják, még akkor is, ha' ugyanezen paragrafus 2. bekezdése kilátásba, helyezi az akadályoztatás mértékének megfelelő kártalanítással való kompenzálását a tulaj donos' és használó felé. A. tulajdonos és használó kártalanítása nem egyenlíti ki a népgazdasági kár%