Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-12

815 Az Országgyűlés 12. ülése 1964. november 19-én,

1- csütörtökön 81$ vei követte a Szőny felől a Dunán úszó olaj- és egyéb szennyezőréteg fejlődését. E megfigyelés alapján valamennyi időre le kellett állítani még a budapesti felszíni kitermelőket is. Budapesten egyébként a Csepeli Vasművek, a papírgyár, a gázgyár, a gyógyszergyárak ontják a ciánt, a fenolt, a benzolt, az olajat és egyéb toxikus anyagokat tartalmazó szennyvizet annyira, hogy ezek az anyagok a Dunában sok kilométerre a város alatt is kimutathatók és természetesen rontják a folyó természetes öntisztulását, de pusztítják a halállományt is. Itt szeretnék nemcsak mint orvos, hanem mint horgász is a 3000 katasztrális holdnyi soroksági Duna-ág szennyvíz-problémáiról is néhány szót szólni. Ez a lassú folyású, a Balaton és a Velencei tó mellett legnagyobb kiterjedésű sport-vizünk, amelyet valamikor horgászparadicsomnak dicsértek, most arról nevezetes, hogy Pesterzsébet és Soroksár határánál, az úgynevezett népjóléticsatornán, Kispest, Pestlőrinc városrészek házai és az ezen a területen levő számos gyár ipari, elsősorban fenollal mérgezett és fertőzött szennyvize ömlik be naponkint átlag 30 000 köbméteres mennyiségben a soroksári Duna-ágba. Az évek óta folyó vizsgálatok kimutatták, hogy ez a nagy mennyiségű szennyvíz annyira mérgezett, hogy abban már semmiféle élőlény nem élhetne meg. Hogy e gyönyörű fekvésű vizünk a vízi élőlényeknek mégis biztosít életlehetőséget, az csak azért történhetik meg, mert a nagy Duna-ágból naponta több száz köbméter vizet engednek ebbe a csatornába. El kell mondanom, hogy 1954-ben a szennyvíz és a hosszabb tél együttes hatására a soroksári Duna-ágból több mint 3000 métermázsa hal pusztult ki, körülbelül 5 millió forint értékben. A halpusztulás súlyos népgazdasági károsodás is, de egyúttal a soroksári Duna-ág nagyon sok dolgozó ember pihenő- és szórakozóterülete is, és amellett, ha vize nem volna szennyezett, legszebb és legjobb strandfürdője is lehetne a környék lakosságának. De még más probléma is van itt. a Kvassayzsiliptől egészen Soroksárig egymást érik a Budapestet ellátó nagy kertészetek is, amelyek termeivényeiket a soroksári Duna-ágból öntözik. A kertészetek termeivényei között sok van olyan, amit nyersen fogyasztanak Budapest lakosai. Kérdezem, ki vállalná a felelősséget, ha egyszer ebből baj lenne, amire már volt példa, ahogy olvastam 1952-ben Belgiumban, ahol sok halálos mérgezés történt. Ügy hallottam, hogy 1954-ben, az eddig tapasztalt legsúlyosabb vízszennyeződés időszakában még a Csepeli Papírgyár is kénytelen volt működését rövid időre beszüntetni, mert az általa is súlyosan szennyezett víz már olyan minőségű volt, hogy annak felhasználásával — állítólag —• fehér papírt nem tudtak már gyártani. Az 1954. évi nagy vízszennyezés után a felsőbb szervek utasították a Fővárosi Csatornázási Műveket, hogy Soroksár és Pesterzsébet határánál építsenek egy nagy szennyvíz derítő telepet. A munkálatokat 1955-ben, tehát közel 10 évvel ezelőtt megkezdték, azonban a szennyvíz, ha csökkentebb mértékben is, még ma is ömlik a soroksári Duna-ágba. A befejezés igen vontatottan halad, és már szó van arról is, hogy egyes épületek, amelyek az első években készültek, már újra tatarozásra szorulnak. Azt gondolom, hogy ilyen példák után a most készülő vízügyi törvénnyel kapcsolatban fel kellene használni a jó külföldi tapasztalatokat, amelyek szerint a gyárak csak úgy használhatnak fel gyűjtő vizet, vagy más célokra vizet, ha azt megtisztítva, a vízkivi teli-mű feletti szakaszon bocsátják vissza a természetes vízbe. Ezzel a rendelkezéssel kényszerítik a gyárakat, hogy a szennyezett vizet megtisztítsák, mert különben saját szennyvizükkel kell megbirkózniuk és üzemelniük. Azt gondolom, hogy az új vízügyi törvénynek csak akkor lesz eredménye, ha azt szigorúan be is tartják. Jelenleg is van törvényünk, de annak be nem tartására sok példa van az országban. Űgy néz ki, hogy nem is annyira a törvényben, hanem — ismétlem — a végrehajtásban van a hiba, ezért kellene a figyelmet arra irányítani. Elnézést kérek az igen tisztelt Országgyűléstől, hogy kicsit szenvedélyesen szólok ezekről a kérdésekről, de az az érzésem, hogy ezt a vízproblémát, amely ilyen nagy fontosságot nyert az egész világon, — ezt napirenden kell tartanunk. Talán komikusnak hangzik elképzelésem, de nem lehetetlen, hogy előfordulhat például a következő jelenség is. Egy szennyező üzem nem derítőt épít, hanem büntetést fizet állandó jelleggel, szinte pausáléban. A büntetésben a KÖJÁL nem nagyon érdekelt, mert csak 1500 forintot szabhat ki, de még az egészségügyi miniszter sem túlzottan, mert ő ezt csak 5000 forintra emelheti fel. Ha tegyük fel, mondjuk az Országos Vízügyi Főigazgatóság több bírságot mondhat ki, és ő kap több pénzt, akkor mindketten megelégedettek lesznek, az üzem megszabadul az építkezéstől, az Országos Vízügyi Főigazgatóság pedig pénzt kap. Szinte alig látszik érdekesnek, hogy közben a városi kutak vízhozama csökken, mert a kátrány eltömeszeli a vízáteresztő rétegeket, új kutatkat kell fúrni, és még a halak is elpusztulnak. A vizet szennyező gyárakat, üzemeket tehát kényszeríteni kellene, nemcsak a szennyfogók megépítésére, hanem a derítetlen végtermékek, mint például a fenol megsemmisítésére. A fenolt a befogadó vízből nem lehet visszahozni. A fenol — mint mondani szokták, szójátékkal — nem derül, de derülünk azon, aki azt hiszi, hogy a fenol derül. Ismeretes az is, hogy milyen sok nehézség következnék be olyan helyeken, ahol például fenol is van a vízben és a vizet klórozzák is, mert a klór-fenol együttesen olyan ihatatlanná teszi a vizet, hogy azt már nem lehet elviselni. Érdemes volna még gazdasági,számításokat végezni, vajon a szennyvizek okozta biológiai kár és azok sokrétű következménye, továbbá a bírságok rendszeres fizetése együtt nem több-e, mint az az összeg, amibe a hibák kijavításával ezeknek a megelőzése kerül. Én javaslom -— Törő képviselőtársammal