Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-12

779 Az Országgyűlés 12. ülése 1964. november 19-én, csütörtökön 780 mánusan, az egyén és a népgazdaság érdekét összehangoltan veszi figyelembe az új szabályozás, amikor a kártalanítási jogosultságot a telek egyötödét meghaladó rész igénybevétele után szabja meg. Nagyon szükségesnek és helyesnek tartom a műemlékek és üdülő területek építésügyi védelméről szóló rendelkezést. Megyénk mindkét vonatkozásban érintett terület. Hiszünk abban, hogy a 21. § (1) bekezdésében szabályozott módon, népgazdaságunk lehetőségeihez mérten, az eszközök koncentrálásával megyénknek is lehetősége nyílik arra, hogy értékes műemlékeinket épségben, és jellegük megváltoztatása nélkül fenn tudjuk tartani. Évek óta vita folyik a szűk tervezői kapacitás okairól és a szűk keresztmetszet bővítésének lehetőségeiről. A többirányú tapasztalat azt mutatja, hogy a magántervezés és annak különböző válfajai nem hozták meg a vélt eredményt, nem jelentettek tényleges kapacitásbővülést, ellenben megnehezítették az első fokú építési hatóságok felülvizsgálati és ellenőrző munkáját. Gondolok itt arra, hogy a magántervezők a legritkább esetben vették figyelembe a rendezési tervek előírásait, az érvényes építési szabályokat. Nem vették számításba a típusszerkezetek alkalmazásának népgazdasági előnyeit, ellenben mindent megmozgattak annak érdekében, hogy az építésügyi hatóságok az előírásoktól eltérő terveiket elfogadják. A magántervezés könnyebb és nagyobb kereseti lehetőségei elvonták a tervezők figyelmét elsődleges munkaköri feladataiktól, s így lényegében a népgazdasági szempontból fontosabb beruházások előkészítésénél éppen ellentétes hatást váltott ki a magántervezés lehetősége, mert csökkentette az állami tervezői kapacitás volumenét. Feltétlenül meggondolandónak tartom, éppen az elmondottak miatt a törvényjavaslat 41. § (1) bekezdésében foglaltakat, amelyek továbbra is lehetővé teszik a magánterve-' zést. Véleményem szerint meg kellene találni a módját annak, hogy a magántervezés megszüntetésével párhuzamosan a magántervezésben eddig részt vevők szervezett, irányított és ellenőrzött módon fejtsék ki egyébként hasznos tevékenységüket. Igen helyesen érvényesül a törvényjavaslatban a generáltervezés elve. Célszerű lenne megfontolni, nem volna-e helyes ugyanezt az elvet érvényesíteni a kivitelezés során is, a generálkivitelezői elv szélesebb körű alkalmazásával. A városrendezési tervek végrehajtása során eddig is komoly akadályt jelentett a rendelkezések hiányossága. A törvényjavaslat szerint is köteles az építésügyi hatóság kisajátítás nélkül cseretelket felajánlani építési tilalommal érintett területen építeni szándékozó részére. Ilyen értelmű rendelkezés eddig is érvényben volt, azonban a cseretelek biztosításához szükséges anyagi eszközök mikénti biztosításáról jogszabály nem intézkedett. Helyesnek tartanám a tanácsok költségvetésében, a város- és községrendezési címen belül a cseretelkek megszerzésére, kialakítására megfelelő költségfedezet megtervezését, mert enélkül a rendelkezés gyakorlati végrehajtása bizonyára akadályba ütközik. A törvény végrehajtásának alapfeltétele az első fokú építési hatóságok szakmai megerősítése. Ennél a kérdésnél feltétlenül mérlegelni kellene a szakemberképzéstől kezdve a szakember beállításáig elvégzendő feladatokat és azt a körülményt, hogy egy nem megfelelő első fokú hatóság rossz, vagy nem. előrelátó munkája következtében milyen nagy népgazdasági károk keletkezhetnek. Erre, azt hiszem, az ország egész területén lehet találni számos példát, és nem kell külön bizonyítanom a pár éve felépült új épületek lebontásából adódó népgazdasági kár nagyságát. Azt hiszem, képviselőtársaiméval egyezik az a véleményem, hogy a népgazdaság továbbfejlődése szempontjából igen jelentős az új építésügyi törvény. Őszintén sajnálom, hogy a javaslatok áttanulmányozására rendelkezésre álló idő ez esetben nem volt elegendő a javaslat jelentőségéhez és speciális jellegéhez kívánatos elmélyült tanulmányozásra. Az az érzésem, hogy ha több idő állott volna rendelkezésre, a javaslatnak a gyakorlati életben felmerült problémákkal való összevetésére is több időt fordíthattam volna. Az általam elmondottak figyelembevételével a törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom és képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Tups.) ELNÖK: Szólásra következik Inokai János képviselőtársunk. INOKAI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Az építésügyi törvényjavaslat része és folytatása annak a kormányzati elhatározásnak, hogy folyamatosan felszámoljuk a múlt rendszer elavult jogszabályait és kialakítsuk az új szocialista joggyakorlatot. Élő anakronizmus volt jogéletünkben az, hogy szocialista építésünk során támadt jogvitás ügyekben a kapitalista törvényhozás jogszabályait is figyelembe kellett venni, vagy nemegyszer alkalmazni is kellett megfelelő törvény vagy rendelet hiányában. A törvényjavaslat elvi tartalmában teljességre törekszik, de úgy, hogy a végrehajtási utasításokban kívánja a gyakorlati élet igényeinek megfelelően alkalmazni. Ezért az építésügyről szóló törvényjavaslat helyes végrehajtása feltétlenül megkívánja egynéhány fogalom pontos és szabatos meghatározását, nevezetesen az építés, közelebbről az építőipari munka, valamint az építmény fogalmának pontos meghatározását. Az építés fogalmát tervezési szempontból jelenleg a beruházások és felújítások rendjéről szóló 45/1961. számú kormányrendelet alapján kiadott OT—PM—ÉM 4-es rendelet szabályozza a következőképpen: építési rovaton kell tervezni az új létesítmény létesítésére, a meglevő pótlására vagy bővítésére, illetve kapacitásának növelésére, valamint rendeltetését, megváltoztató átalakításra irányuló minden közvetlen tevékenységet. Az építőipari munkára kétféle különböző elvi felépítésű és egymást részben átfedő meghatározást ad a fennálló jogi szabályozás, amelyek megismerhetők a beruházások végrehajtásáról szóló rendelet 20-as számú mellékletéből