Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-12

767 Az Országgyűlés 12. ülése 1964. november 19-én, csütörtökön 768 mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a háború előtti magyar munkásmegmozdulásokban a szervezett építőipari munkások, kőművesek, ácsok és kubikosok, igen jelentős részt vállaltak. A magyar építőipar szervezetei és műszaki fejlődése az államosítást követően kezdődött meg. 1949-ben az építőiparban már mintegy 160 000 munkás dolgozott. Ez a létszám a népgazdasági tervekben előírt feladatok bővülése során 1963-ra 350 000-re növekedett. Ma már magától értetődő, hogy az otthonuktól távol foglalkoztatott építőipari munkások elszállásolásáról, étkeztetéséről szervezetten gondoskodnak. A munkaerőfelhasználás csökkentése, az állványanyagok megtakarítása és az építkezések meggyorsítása céljából kialakult egy új iparág — a betonelemgyártó iparág. Igen rövid idő alatt világviszonylatban is jelentős fejlődést értünk el a helyszínen előregyártott nagyméretű vasbetonszerkezetek alkalmazásával. Az építési technológia gépesítettségére pedig jellemző, hogy 1963-ban a magas- és mélyépítőipar, a szak- és szerelőipar mintegy 610 ezer lóerő teljesítményű gépállománnyal rendelkezett. Az építőipari termelés mennyisége 1963-ban közel három és félszerese, ezen belül a szocialista építőipar termelésének mennyisége több mint ötszöröse volt az 1949. évi termelésnek. El kell természetesen tekintenem annak felsorolásától, hogy a magyar építőipar — a háborús romok eltakarítása, a sérült épületek helyreállítása, újjáépítése után — a legutóbbi 15 évben mennyi ipari objektum, gyár, erőmű; mezőgazdasági, szociális, kulturális, egészségügyi és igazgatási épület: út, híd, vasút, öntöző- és közmű, műtárgy és más építmény kivitelezésével járult hozzá a népgazdaság termelőerőinek fejlődéséhez, a lakosság kommunális ellátottságának és életkörülményeinek megjavításához. Csak azt szeretném külön kiemelni, hogy az eltelt másfél évtized alatt építőiparunk 685 000 új lakással gazdagította az ország lakásállományát, s hogy az óriási méretű építési munka nyomán szembetűnően megváltozott, meg is szépült szinte valamennyi városunk, községünk arculata. A nyilvánvaló eredmények mellett az építőipar magával hordoz egyrészt sok-sok, lényegében a fegyelmezetlenségre, lazaságra visszavezethető hibát, másrészt kívülről támasztott nehézséget. Küszködik a munkaerő-hiánnyal, s ugyanakkor vontatottan sajátítja el és vezeti be a takarékosabb munkaerőfelhasználást biztosító korszerű termelés-szervezési módszereket, nem alkalmazza elég széles körben a nagy termelékenységű szerkezeti és technológiai lehetőségeket; lassan halad az iparosítás útján. Olykor fontos anyagokban elégtelen, vagy akadozó az ellátás, a szállítási nehézségek pedig mostanában szinte mindennaposakká váltak. Feltétlenül említésre méltó az a körülmény is, hogy a magyar építőipar az utóbbi években ereiét meghaladó mennyiségű feladatot kapott, illetve vállalt el. Mindezeket a problémákat a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottsága az 1964 februári ülésén — mint ismeretes — mélyrehatóan megvizsgálta, egyúttal meghatározta a dolgok megoldásához szükséges legfontosabb intézkedéseket, és módozatokat. Jelenthetem önöknek, tisztelt képviselőtársak, hogy a párthatározat iránymutatásának megfelelően számos intézkedés végrehajtása folyamatban van. Leglényegesebb feladatunkat az építőipar technikai alapjainak korszerűsítésében és a jobb. munkaszervezés útján elérhető termelékenység növelésében látjuk. Az építési feladatok közül tömegszerűségére és koncentrálhatóságára tekintettel elsősorban a lakásépítés terén célszerű a legnagyobb technikai erőfeszítéseket megtenni. Mint ismeretes, több nagy kapacitású házépítő kombinátot vásárolunk, amelyek lehetővé teszik, hogy a következő tervidőszak elején már az állami lakásépítés 30 százaléka ilyen módon bonyolódjék le, biztosítva egyúttal a további évek jelentős lakásépítési programjának korszerű ipari bázisait. Hasonlóképpen erőfeszítéseket teszünk az ipari és mezőgazdasági építések korszerűsítésére. E téren is biztosítani kívánjuk a tömeges gyártás feltételeit és ezt elsősorban a szerkezetek tipizálásában látjuk, abban tudniillik, hogy lehetővé váljak az azonos szerkezeti elemeknek különféle rendeltetésű épületeknél való felhasználása. Az előbb elhangzott célkitűzések megvalósítása érdekében alakítjuk ki az építőipar gépparkját, építjük ki fokozatosan a vállalatok vertikalitását, biztosítjuk a korszerű termelésszervezési módszerek alkalmazásának feltételeit. Ezenfelül minden lehetséges módszert és eszközt igénybe kívánunk venni, hogy megszilárdítsuk a technológiai és munkafegyelmet, hogy gyorsítsuk és ütemessé tegyük az építkezéseket. Ezzel kapcsolatban szabadjon azt is megemlítenem, hogy az építésügyről szóló törvényjavaslat, valamint ennek tervbe vett végrehajtása is a párthatározat célkitűzéseinek sikeres teljesítését hivatott elősegíteni. Fontos megemlíteni, hogy népgazdaságunk építőipari ágazata — ebbe beleértve az építéstervezést, a szerkezetgyártást és a kivitelezést—• korántsem azonos azoknak a szerveknek az öszszességével, amelyek közvetlenül az építésügyi minisztériumhoz tartoznak; ellenkezőleg, az építőipar rendkívül megosztott szervezeti rendszerben működik. A legjelentősebb építőipari szervezetek négy főhatóság irányítása alatt végzik a legfontosabb állami beruházások és felújítások építési feladatait. Már ma is erős s egyre fejlődő építőipari szervezetekkel rendelkeznek a megyei tanácsok és kiváltképpen a fővárosi tanács. Számottevő építéstervezési és kivitelezési feladatot vállalva, ezek a tanácsi építőszervezetek végzik a meglevő óriási épülétvagyon felújítási és karbantartási munkálatait is. A mezőgazdaság építési szükségletének tekintélyes hányadát az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek saját házilagos építőszervei kivitelezik. A szövetkezetek és a lakosság építési igényeinek kielégítése — részben szolgáltató jelleggel — az építőipari szövetkezetekre és az építő kisiparosságra hárul, amellett, hogy