Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-11

701 Az Országgyűlés 11. ülése 1964. június 26-án, pénteken 702 ma mégsem mehet még feledésbe, mert időről időre hiányzik valami apróság, néha újabb apróság a boltokban. Halljuk például, vagyis olvassuk, hogy tökgyalu nem kapható, hogy autoszifónból kevés van. Miért van kevés? Talán a népgazdasági terv nem biztosítja a tökgyalu vagy az autoszifon gyártását? Szerencsére a terv sem nem írja elő a tökgyalu és az autoszifon gyártását, sem nem tiltja azt. Ez nem terv-kérdés, sőt bűn lenne, a terv-kérdések rangjára emelni. E cikkeket nem tervezni, hanem rendelni és termelni kell. Rendben van, hogy a nagyipar nem gyárt ilyeneket, de itt vannak a kisebb üzemek és a kisipari termelőszövetkezetek — miért nem gyártanak elegendőt mindebből. Sajnos egy magyarázatunk van csak erre, hogy a kereskedelem és az ipar fogaskerekei nem mindig és nem mindenben illeszkednek még össze pontosan. Nem nyugodhatunk bele abba sem, hogy a fogyasztók egy része méretben vagy fazonban nem jut megfelelő cipőhöz vagy ruhához. Abba sem, hogy időnként egy-egy szezoncikk majdhogynem a szezon végére, a kiárusítás ideje alatt érkezik a boltokba. Már nehezebben megoldható a rendkívüli fogyasztási csúcsok problémája. Nyáron a rekordhőségben kevés a sör, télen a rekordhidegben a tüzelő. Előbb-utóbb erre és az ehhez hasonló tünetekre is majd gyógyírt kell találnunk, úgy a termelés, mint a készletgazdálkodás és a külkereskedelem révén, de úgyszintén e három tevékenység jobb összehangolásával. Tovább kell bővíteni a csomagolt és a fogyasztásra előkészített áruk körét. E téren szintén számottevően előrehaladtunk. Haladás, hogy ma már az élelmiszerkereskedelem az áruk egyre növekvő százalékát csomagoltan árusítja. Ez higiénikusabb is, gyorsabb is, a méréstévedéseket is kizárja. Nem szabad feleslegesnek minősíteni a csomagolás korszerűsítésére fordítandó kiadásokat. A korszerűbb és szebb csomagolás nemcsak esztétikailag jó hatású, ennek is megvan a maga fontossága, hanem az áru minőségét, tartósságát, élvezhetőségét is növeli. A csomagolás további szélesítése népgazdasági érdek, de egyúttal vállalati problémákat is teremt. Abban az ipari üzemben, ahol megszervezik a csomagolást, ennek következtében gyakran előfordul, hogy romlik a vállalati termelékenységi mutató, a gazdasági előny viszont nem a termelőnél, hanem a kereskedelemben jelentkezik. Az irányító szerveknek minden egyes esetben át kell hidalniuk az ilyen nehézséget. Szeretném felhívni a figyelmet a sütőipar átszervezésével kapcsolatos helyi közellátási problémákra. Ilyenek nem kis számban akadnak az országban. Képviselői területemben például, Bács megyében, de másutt is az országban, előfordult, hogy a sütőipari vállalatok nagyobb községekben is bezártak kisebb, korszerűtlen berendezésű üzemeket, és nagyobb üzemekbe centralizálták a termelést. Ez önmagában helyes törekvés, az esetek nagy részében zökkenő nélkül végrehajtható, helyenkint azonban romlott a helyi ellátás színvonala, mert elég messziről és nem megfelelő időben szállítják a kenyeret és a péksüteményt. Bács megyében néhány esetben sikerült úgy megoldani a kérdést, hogy a helyi földművesszövetkezet veszi át a sütödét és biztosítja a megfelelő helyi ellátást. Mint a budapesti képviselők emlegetik, Budapesten is javítani kell és lehet a kenyér- és a péksüteményellátáson. Örömmel értesültem egyik napilapunkból, hogy erre megfelelő tervek készülnek már Budapesten. Legfeljebb azt szeretném előrebocsátani, hogy a közellátási szempontoknak aligha felelne meg, ha valami gigantikus méretű sütőüzemet építenének, ahol olcsóbban sütnének, csak éppen az áru érkezne mindig késve az üzemekbe. A gazdaságosság és a közellátás kettős szempontját együttesen kell érvényesíteni. Ennek alapján kell meghatározni az optimális üzemnagyságot és ha ez indokolja, inkább több kisebb üzemet kell építeni. Az ipar és a kereskedelem jobb kapcsolódásának lehetőségét egyrészt abban látom, hogy a kereskedelem rugalmassága, esetenkint kockázatvállalása is növekedjék, másrészt abban, hogy az ipari vezetők mindegyike — legjobb ipari vezetőinkhez hasonlóan — a kereskedő fejével gondolkozzon, kereskedő szemmel is vizsgálja a termelési kérdéseket,, ezzel szinte jobban elébe menjen a kereskedelemnek. Tausz elvtárs megemlítette, hogy a lakosság ellátásában növekszik a fogyasztási cikkek importjának szerepe. Hozzáteszem, hogy a fogyasztási cikkek exporíja is nő. Az utóbbi hat év folyamán exportunk 90 százalékkal, importunk pedig 160 százalékkal nőtt a fogyasztási cikkekben. Bár az import jobban nőtt, mint az export, mennyiségben azonban exportunk lényegesen, több mint kétszeresen meghaladja importunkat. Ez indokolt és szükséges a jövőben is, mert nyersanyagszegény ország vagyunk, s az importált nyersanyag értékét készáru-exporttal ellensúlyozhatjuk. Ha olyan primitív álláspontra helyezkednénk, hogy egyenlő mennyiségben exportáljunk és importáljunk fogyasztási cikkeket, ez azt vonná maga után, hogy nyersanyag-exportunk és importunk is azonos mennyiségű lenne. Az ilyen nézet visszatérés lenne az évszázadokkal túlhaladott naturál-gazdálkodási szemlélethez, s ha bevezetnénk, hamar becsukhatnánk ipari üzemeink zömét és vissza kellene változnunk mezőgazdasági országgá. Ezért az export és az import nem csupán kiegészítő, hanem meghatározó szerepet is játszik népgazdaságunkban. A párt, a kormány, szinte egész népünk, már pár esztendeje elvetette az autarchiás irányú gazdaságpolitikát, minden konzekvenciájával együtt, de nemcsak a nehéziparban, hanem a fogyasztási cikkek termelésében sem rendezkedhetünk be önellátásra, mert ez nagyon nagy luxus lenne, aminek végső soron csak a nép életszínvonala látná kárát. Nemcsak a mi országunkra érvényes elv ez. Törvényszerű, hogy az iparilag fejlődő országokban a nemzeti termelés választéka szűküljön, a nemzeti fogyasztás választéka pedig bővüljön, mert a nemzetközi munkamegosztás lassan, de szisztematikusan koptatja a termelés választékát, az emelkedő fogyasztás pedig lassan, de biztosan bővíti az áruválasztékkal szembeni igényeket. Különösen a KGST-országokkal, valamint a többi szocialista országgal bővíthetjük tovább — a már megkezdett úton haladva — kölcsönösen a fogyasztási cikkek cseréjét. Ennek persze feltétele, hogy mindegyik fél hajlandó legyen a kölcsönös előnyök érdekében vállalni a termelés szűkebb választékát, hogy elérhessük á fogyasztási cikkek bővebb választékát. A KGST végrehajtó bizottsága a közeli napokban ismét 31*