Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-8

567 Az Országgyűlés 8. ülése 1964. január 31-én, pénteken 568 gát, mindenekelőtt az új, versenyképes gyártmányok megalkotásának feladatait. A fő kérdés, úgy gondolom, hogy lényegesen lerövidítsük, gyorsítsuk egy-egy új gyártmány kutató, fejlesztő munkájának időtartamát a kutatás kezdetétől a sorozatgyártásig. Tapasztalataink világosan utalnak arra, hogy ennek fő eszköze a rendelkezésre álló szellemi és anyagi erők rugalmas koncentrálása, átcsoportosítása az aktuális, a siker reményével kecsegtető fejlesztési feladatokra. A szellemi és anyagi erők koncentrálása viszonylag kevés gyorsan megoldandó feladatra, természetesen azt is feltételezi, hogy csökkentsük gyártmányaink számát, szűkítsük iparunk gyártmányprofilját, jobban használjuk ki azokat a munkamegosztási lehetőségeket, amelyek a nemzetközi szocialista együttműködés révén lehetségesek. . Az ipar és különösen az építőipar fejlődésében az elmúlt évben új, megoldandó feladattal, fokozódó munkaerőhiánnyal találkoztunk. A jelentkező munkaerőhiány nem meglepetés és fejlődésünknek nem valami torz jelensége. Ellenkezőleg, a fejlődés természetes, törvényszerű velejárója. A gyorsan fejlődő ipar munkaerőforrásai szűkülnek. Az ötéves terv első éveiben a szocialista iparban és az építőiparban foglalkoztatottak száma évi átlagban mintegy 55 000 fővel növekedett. Ez évi tervünk a munkaerőhelyzetet figyelembe véve csak 35 000 fő növekedést irányoz elő. Nyilvánvaló, hogy a későbbi években ez a lehetőség is tovább szűkül és a termelés növelését egyre nagyobb százalékban termelékenységből kell fedeznünk. Felmerül.a kérdés, mi a szerepe ebben a folyamatban a mezőgazdaságnak mint munkaerőforrásnak? A fejlődés természetes velejárója, hogy a népgazdaság összes foglalkoztatottjából a mezőgazdasági dolgozók részaránya a fejlődés során csökkent, így a mi népgazdaságunkban is. 1960-ban a mezőgazdaság foglalkoztatta a keresők 39 százalékát, 1963-ban már csak 33 százalékát. Hosszú időszakot tekintve ez az arányszám nyilvánvalóan törvényszerűen tovább fog csökkenni. Az aktuális helyzet azonban más képet mutat. Az utóbbi években a mezőgazdasági dolgozók átáramlása gyorsabbnak ítélhető a megengedettnél és semmi esetre sem volna helyes ezt az átáramlást elősegíteni, vagy siettetni. Ez a mezőgazdasági termelésben okozna zavarokat. A munkaerőhiány megoldásának legkézen- . fekvőbb módja az, hogy a még fellelhető tartalékokat vonjuk be az iparba. Az ország több részén, ahol még fejletlen az ipar, bőségesek a munkaerő források, és iparilag fejlett városokban is, ahol férfi munkaerőben erős a hiány, női munkaerő még nagy számban bevonható a termelésbe. Igazat kell adni azoknak a felszólalóknak, akik ennek kihasználását sürgették, s csak helyeslően lehet támogatni a törvényjavaslat előadójának, Friss elvtársnak az etárgyú bizottsági vitákról adott összefoglalóját. A vidéki munkaerő tartalékok leggyorsabb mozgósítási lehetősége, hogy a már működő vidéki üzemek termelését fővárosi üzemek termelésének rovására felfuttatjuk. Kézenfekvő módja ennek a géppark jobb kihasználása mellett a több — kettő, vagy egyes esetekben három — műszakra való átállás. Az újonnan alakult országos nagy vállalatok keretében különösen gyorsan és operatív módoh lehet végrehajtani a termelés átcsoportosítását a vidéki üzemegységekhez. A másik módszer a vidéki ipartelepítés, és ezen bélül a fővárosi üzemek egy részének vidékre történő áttelepítése. Itt jegyzem meg, hogy az 1964-es terv — számolva a folyamat gyorsításával — ilyen telepítések céljára külön beruházási összeget biztosított, s ezen felül tartalékkal is rendelkezünk a jóváhagyott beruházási célokon túl. Ez a beruházási tartalék arra szolgál, hogy ha ilyen üzemáttelepítés előkészítése megtörtént, a szükséges anyagi fedezet azonnal folyósítható legyen. Természetesen nem nagyüzemi építkezésekre gondolok — ezek továbbra is kiemelten szerepelnek terveinkben •—, hanem viszonylag kisebb, néhány milliós nagyságrendű beruházások megindítására. Ipari üzemeinkben a munkaerőhiány különösen éles a nehéz testimunkát igénylő rakodásoknál, belső és külső anyagmozgatásnál. Indokolt, hogy a jövőben ezeknek a munkáknak a gépesítését fokozzuk. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal és a Pénzügyminisztériummal most dolgozunk egy olyan új beruházási formán, amely ezt a feladatot rendezi. Az ismert, úgynevezett energia racionalizálási, vagy az ismert önköltségcsökkentési keretekhez hasonlóan, tervezünk olyá"h központi beruházási alapot létesíteni, amelynek folyósítása évközben folyamatosan történne azon üzemek egészére, amelyek a rakodó-, anyagmozgató munkák gépesítésének leghatékonyabb formájára javaslatot tesznek és hitelt igényelnek. Ismétlésbe nem bocsátkozva, csak alá szeretném húzni azokat a megállapításokat, amiket a pénzügyminiszter elvtárs a munkafegyelem és az üzemszervezés feladatairól tett, mint a munkaerőhiány enyhítésének legkézenfekvőbb és leggyorsabb módszereit. Ismételnem azért sem szükséges, mert a felszólalók is, így többek között Kónyi Gyula elvtárs részletesen beszélt tapasztalatairól, javaslatairól. Tisztelt Országgyűlés! Mint ismeretes, 1963ban a mezőgazdaság termelése négy-öt százalékkal növekedett. Idei tervünk hasonló, reálisnak tekinthető növekedést irányoz elő. ötéves tervünk első négy évét áttekintve, alatta maradunk ötéves tervünk eredeti előirányzatainak. Ebben fő szerepe van az 1961. és 1962. évek különösen kedvezőtlen időjárása következtében előállott gyenge terméseredményeknek. A tavalyi év 4—5 százalékos termelésnövekedése pozitívan értékelhető. A mezőgazdasági termelés növekedésének ilyen üteme kiállja a nemzetközi' összehasonlítás próbáját is. Az 1963. év terméseredményeiből eredő gazdasági nehézségeink nem is a termelés általános színvonalából fakadnak, hanem annak a tervtől eltérő összetételéből. Néhány növényfélénél, mint a kukorica, a cukorrépa, kedvezően alakultak a termésátlagok, jól sikerűit a zöldség-, a télialma-, a szőlőtermés, ugyanakkor gyenge volt kenyérgabona termésünk. Ennek az egy ter-^ méknek a kiesése nagyobb terhet rótt külkeres-^