Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-8

549 Az Országgyűlés 8. ülése 1964. január 31-én, pénteken 550 tani. Ezzel csökkenne a zsúfoltság és javulna a tanulókkal való foglalkozás lehetősége, de ennek ismét tantermi és más anyagi vonatkozású kihatásai vannak. Általános iskoláink megerősítésétől még egy másik kulturális problémánknak, az analfabetizmus utolsó maradványainak felszámolását is várjuk. Analfabéta tanfolyamokkal és egyéb oktatással igyekszünk ezt a múltból maradt átkos örökségünket teljesen felszámolni. Nemcsak pedagógusok, hanem tömegszervezeti funkcionáriusok, általános és középiskolai tanulók is részt vesznek ebben a munkában. Számszerű eredményeink talán nem mindenben tükrözik kellőképpen azt a munkát, amit áldoztunk ennek a kérdésnek a rendezésére. Természetesen vannak idős emberek, akiknél már hiábavalónak bizonyul minden erőfeszítésünk. Csak az lenne fontos, hogy új analfabéták ne keletkezzenek. De sajnos, fennáll a Veszélye annak, hogy ha jelentékenyen kisebb számban is, de újra lesznek analfabétáink, ha nem tudunk segítséget nyújtani azoknak a csökkent szellemi képességű gyermekeknek, akik a tanyákon és kis falvakban az iskolaköteles koron belül legfeljebb az általános iskola egy-két osztályát végzik el, s néhány év múlva visszasüllyednek analfabétává. Ezeknek a szellemi fogyatékosoknak a számára nincsen kellő befogadóképességű bennlakásos gyógypedagógiai iskolánk. Az egyetlen nyíregyházi intézet túlzsúfolt. Évente csak kis számú új tanulót képes befogadni. Szabolcs megyében, sajnos, az analfabéták százalékos aránya az országos átlagnak kétszerese s ennek felszámolását segítené elő egy 150— 200 férőhelyes bennlakásos intézet. Ez megoldaná* hogy a rászoruló gyermekek kellő időben szakszerű kezelésben részesüljenek és lehetővé tenné, hogy a falvakban kallódó csökkent szellemi képességű gyermekek társadalmunk hasznos tagjaivá fejlődjenek. Ezek az általam felvetett kérdések fejlődő eletünk természetes velejárói, országos gondok, egy olyan ország gondjai, ahol minden ember érték. S hogy ezeket mégis mint speciális szabolcsi problémákat mutattam be, azért tettem, mert nálunk különösen élesen jelentkeznek és fékezik, rontják a megyénkben nagy lendülettel folyó lelkes kultúrmunka eredményét. Ezért javasolom, hogy a költségvetési tételek realizálásánál legyenek ezek a problémák előtérben. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Törő Imre képviselőtársunk. DR. TÖRŐ IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Egy rövidre szabott felszólalás nem engedi meg, hogy több fontos kérdéssel lehessen foglalkozni. Engedjék meg, hogy az Egészségügyi Minisztérium költségvetésével kapcsolatban csak néhány észrevételt tegyek. Az egészségügyi és szociális kiadások előirányzata 17 307 millió forint, ami az 1963-as költségvetéssel szemben 6,5 százalékos emelkedést jelent. A költségvetési indokolás kifejti általában, hogy a fejlődés ezen üteme a fő feladattá az elért eredmények megszilárdítását teszi és reális lehetőséget ad az e területre vonatkozó takarékossági kormányhatározatok végrehajtására. E célkitűzéssel teljes mértékben egyetértek. Éppen az egészségügyi tárca vonalán sokszor kételkedtem annak helyességében, hogy olyan létesítményeket hozunk létre, amelyeknek feltételeit előre nem biztosítottuk, s amely elvonta a pénzt meglevő intézményeink megszilárdításától. Az elmúlt év kedvezőtlen terméseredménye az 1964-es költségvetéstől megfelelő realitást követel meg, hiszen a biztonságos gazdaságpolitikát mindenkor a realitás talajára kell fektetni. Az 1964-es költségvetés éppen azért megnyugtató, mert ilyen reális tényekre épül. A költségvetés további fejlesztést tesz lehetővé az egészségügy vonalán is és ha azt nézzük, hogy a kórházi ágyak, az orvosi körzetek, a szociális otthonok férőhelyeinek száma tovább emelkedik, akkor a költségvetésben megmutatkozó takarékosság ellenére is a további fejlődés biztosítva van. A költségvetés elsősorban számokat, pénzkeretet, mutatókat tartalmaz. Látni kell és el kell gondolkodni azonban azon a háttéren, amelyhez ezek a számok kapcsolódnak és értékelni kell ezeket elsősorban abból a szempontból, hogy a mindenkori költségvetésnek nemcsak népköztársaságunk jelenlegi helyzetét, de jövőbeni fejlődését is elő kell segítenie. Az egészségügy területén éppúgy, mint más területen is az elmúlt években jelentősen javult a helyzet. Egyes betegségek, mint például a szifilisz, úgyszólván teljesen eltűnt. E területen hazánk nemzetközi vonatkozásban is a vezető helyet foglalja el. Kiemelkedő a javulás a tuberkulózis és a csecsemőhalálozás területén. Gyermekbénulás az elmúlt évben egyetlen esetben jelentkezett vidéken, Budapesten egyetlen egy eset sem fordult elő. Influenzajárvány nem volt. Ami további erőfeszítést kíván, az a vérhas és a járványos májgyulladás visszaszorítása, valamint a halálozási statisztikában legelöl álló vérkeringési, szervi és daganatos megbetegedések. Az említett nem lebecsülendő eredményeket elsősorban a megelőzéssel gyógyító szemléletnek köszönhetjük, amelynek az egészségügyi szervezetben és tevékenységben mindenütt érvényesülnie kell. Az egészségügy fejlődésében tehát vannak kézzelfogható eredményeink, de ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a fejlődés tempójával nem lehetünk megelégedve. Az idei költségvetés valóban többet juttat az egészségügyi követelmények teljesítésére, mint a tavalyi, ha azonban azt a kérdést nézzük, hogy arányos-e a fejlődés a népgazdaság többi ágazatával szemben, akkor azt kell megállapítanunk, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi hátteret tekintve lemaradunk. Ha ebből a szemszögből nézzük a költségvetést, akkor csak sajnálni lehet, hogy ez a költségvetés nem tudja megadni az egészségügy területén azt a régen várt ugrásszerű javulást, amely az elmaradást behozná és a helyzeten gyökeresen változtatni tudna. Annál is inkább sajnálni lehet ezt, mert a szocialista társadalom felépítéséhez közeledve mind drámaibban