Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-8

527 Az Országgyűlés 8. ülése 1964. január 31-én, pénteken 52& nagy vegyipar nélkül nem képzelhető el, nem beszélve a mezőgazdaság fejlesztéséről. A kapitalista országokban egy iparág fejlődését, azaz a belefektetett tőke nagyságát általában a várható profit szabja meg. Az amerikai sajtó,adatai szerint az Egyesült Államok vegyipari társaságainak profitja meghaladja a 80 százalékot. A befektetés mértékére jellemző, hogy 1957 és 1962 között a vegyipari beruházások összege az összes ipari beruházás 13 százaléka volt. Növeli az említett számok súlyát az, hogy ezek egy rendkívül fejlett vegyipar számai. Nálunk egy ipari terület fejlesztésének mértékét természetesen nem a várható profit szabja meg. Lényeges azonban a vele elérhető életszínvonal- és közjólét emelés, nem utolsósorban a behozatal csökkenésében jelentkező deviza-, zömében tőkés devizamegtakarítás. Egy ország közszükségleti cikkeinek fejlettségét, az ellátottság korszerűségét az alkalmazott és felhasznált szintetikus és műanyagok részarányával szokták lemérni. Ezen a téren nekünk még sok behozni valónk van. A műanyagtermelés területén a felhasználáshoz képest még szomorúbb a helyzet. Egy főre eső műanyagtermelésünk csak mintegy 20—25 százaléka a fejlett tőkés országok azonos termelésének. Az egy főre jutó műszáltermelésünk pedig alig éri el az egytizedét a fejlett tőkés országok egy főre eső műszáltermelésének. Nem jobb a helyzet a szintetikus anyagok ipari szerkezeti anyagként való felhasználása terén se. Az építőipar és az épületelemípar nem használja ki kellő mértékben a műanyagokban rejlő lehetőségeket. A műanyagok alkalmazása véleményem szerint nagymértékben hozzásegítené az építőipart fennálló nehézségei egy részének leküzdéséhez. A szükséges anyagok nagy részét jelenleg csak importból tudnánk biztosítani, mert vegyiparunk ilyen irányú termelése még csak kevés típusban elégíti ki az igényeket. . .Fékezi a fejlődést, hogy sem gyártó vállalataink, sem pedig a készletező és ellátó vállalatok nem fejtenek ki kellő műszaki propagandát a vegyi és szintetikus anyagok széles körű alkalmazására. Elősegítené a probléma megoldását, ha a gyártó vállalatok a műanyagok tulajdonságait tartalmazó ismertetőket bocsátanának a felhasználók rendelkezésére. Megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdaság jelenleg sem kenyérgabonában, sem pedig húsban nem tudja kielégíteni az igényeket. A műtrágya nagyobb arányú alkalmazásával a helyzet mindkét területen lényegesen javítható lenne. 1964-ben hazai műtrágyaiparunk a tervben előirányzott foszfor- és nitrogénműtrágya felhasználásnak csak mintegy kétharmad részét tudja kielégíteni. A hazai termelésből kielégítetlen szükséglet jelentős részét továbbra is tőkés országból kell importálni. Ugyanígy tőkésdevizával fizetünk hiányzó kenyérgabonánk beszerzésénél is. És itt nem értek egészen egyet Mohácsi Imre képviselőtársammal, mert véleményem szerint a kenyérgabona-ellátás nehézségeinek megoldásánál a műtrágyaimporttal szemben célravezetőbb a kielégítő kapacitású műtrágyaipar kifejlesztése* még jelentős gépimport árán is. A vegyiparon belül azért emelem ki elsősorban a műtrágyagyártás gyorsabb ütemű fejlesz- • tésének szükségességét, mert 1963-ban is kisebb lemaradás jelentkezett a műtrágyatermelésben az. előirányzattal szemben. Az elmondottak tehát mindenképpen indokolttá tennék a vegyipar tervezettnél gyorsabb ütemű fejlesztését. Ennek ellenére az olyan nitrogénipari bővítés, mint a Péti Nitrogénműveknek 1962-ben a Gazdasági Bizottság által jóváhagyott nagy bővítése, még most is húzódik, holott ezt a bővítést 1967-re be is kellene fejezni. A megvalósítás előfeltétele ienne, hogy a program az 1964. évre esedékes 24 millió forintot megkapja, mert ellenkező esetben a beruházás 1967. évi befejezése nincs biztosítva. Nyomós népgazdasági érdek is indokolja a bővítés gyors megvalósítását, mert a termelés mennyiségének 2,5—3-szorosára való emelkedése mellett a műtrágya önköltsége csaknem a felére csökken. Így a bővítésre fordított beruházási összeg részben az önköltségcsökkentésből három és fél év alatt megtérül. A bővítés utáni műtrágyaimport csökkenése pedig a beruházásdevizahányadát egy-másfél év alatt megtéríti. A péti beruházás pillanatnyi helyzete tükröződik abban is, hogy a vegyipar 1964. évi tervezett növekedése csak 8,2 százalékos az elmúlt év 11 százalékával szemben. Az előbbiekben vázolt indokok alapján ké-. rem az Országos Tervhivatalt, még egyszer vizsgálja felül annak lehetőségét, hogy a Péti Nitrogénművek bővítése megkapja az ez évre szüfc- -, séges beruházási keretet. A vegyipar fejlesztésén nem szabad csak a termelési értékek és mennyiségek abszolút nagyságának növelését érteni, önmagában a termelékenység növekedése sem hozza meg a kívánt eredményt. Űj, eddig nem ismert, vagy nem alkalmazott korszerű technológiákat és bázisö,kat kell alkalmazni. Csak ezzel lehet termelékenységében és költségmutatóiban versenyképessé tenni a vegyipart. Fokozottan vonatkozik ,ez szűkös alapanyag- és nyersanyagviszonyainkra. Fejlődő vegyiparunk alapját földgázkészletünk, részben hazai, részben szovjet kőolajra épülő petrolkémia-iparunk és nem utolsó-' sorban jelentős timföldiparunk képezi. Ez utóbbinak fokozott jelentőséget ad a közelmúltbari ' megkötött magyar—szovjet alumíniumegyezmény. Ügy a földgáz, mint a kőolaj bázisa lehet az eddiginél többszörte nagyobb műtrágyaiparnak, és- nélkülözhetetlen alapja a műanyag- és műszáliparnak. A vegyipar igényelt fejlesztésének a szükséges beruházási hitelek biztosításán kívül egyéb előfeltételei is vannak. Az eddigi tapasztalatok alapján kérdéses, hogy az építőipar, a vegyipari gépgyártás, valamint a gyár- és gépszerelő-ipar képes lenne-e a jelenleginél nagyobb ütemű vegyipari fejlesztés rá eső feladatainak megoldására. Az érintett iparoknak ezekre a feladatokra kellő időben fel kell készülni. Beruházásainknál elengedhetetlen, hogy mindenütt a világszínvonalnak megfelelő, legkorszerűbb berendezéseket építsük be, még deviza árán is. Ugyancsak nagymértékben emelni kell a műszaki színvonalat úgy a tervezésnél,