Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-7

)64. január 30-án, csütörtökön 488 487 Az Országgyűlés 7. ülése 19 étkezési jegyeket — reggeli, ebéd, vacsora — ki kell adni. Ezek a jegyek olyan nagy tömegűek, hogy ezt az élelmeíési irodában a két diétás nővér végzi, zömmel ezeket a jegyeket könyvelik, számolják, intézik, a többi között egy hónapban 21 000 lyukat lyukasztanak ezekre a jegyekre és ezek a lyukasztások és ez a munka elvonja őket a betegekkel való közvetlen foglalkozástól. Mi megnéztük most azt, hogy van-e egyáltalán célja ennek az eljárásnak. Kitűnt, hogy az ellenőrzés semmivel sem jobb. Azelőtt sem fordult elő, hogy egy dolgozó két ebédet kért volna, most sem fordult elő, hogy egy dolgozó két ebédet kért. Egy-egy klinikán, intézményben az élelmezési emberek nagyon jól ismerik az ott dolgozókat és tudják, hogy kinek jár az az ebéd, vagy vacsora. Mi nagy örömmel fogadtuk azt, hogy az Egészségügyi Minisztérium a reflektorfényt az intézetek élelmezési ellátásának javítására fordította. Na már most, ezt a két nővért vissza kellene irányítani a betegek felé. Igen ám, de ha ezek csak a betegekkel fognak foglalkozni, mi történik akkor a lyukasztással? Fel kell venni egy adminisztratív munkaerőt. Tehát ilyen, és hasonló esetek kapcsán növekedik ez az apparátus, a többi között ez a példa is rámutat erre, és ezzel is szerettem volna dokumentálni azt, hogy igen is vannak még rejtett tartalékaink, amelyekkel bizony másként kellene gazdálkodnunk. Egy másik dolog az egészségügy vonaláról, a megyénkből. Az egészségügyi megelőzés kérdéséhez tartozik a szociális jellegű járulékos beruházás is. Ezek a jogilag előírt fontos beruházások sokszor nem kerülnek kivitelezésre. Például: a megyénkben 1961-ben létesítették Berettyóújfaluban a Debreceni Ruhagyárnak egy részlegét, ahol 350 dolgozó részére terveztek ebédlőt, öltözőt, fürdőt. Ezt a létesítményt második ütemként, későbbi időpontban. Amikor a gyárrészleg megépült, a munka megindult, akkor a vállalat anyagiak hiányára hivatkozva, ezt a beruházást már nem végezte el. Hasonló jelenség mutatkozik a Debreceni Fűtőháznál, ahol a régebbi beruházással kapcsolatosan 700 fő részére építettek fürdőt, öltözőt, jelenleg pedig 1300 dolgozó zsúfolódik benne, elég nehéz körülmények között. Ugyancsak a VI-os számú Autóközlekedési Vállalatnál, az Építőgépgyártó Vállalatnál, a Budapesti Mezőgazdasági ^Gépgyár debreceni üzemegységénél, sőt a már korszerűen épített Gördülőcsapágy Gyárnál is ilyen súlyos nehézségek mutatkoznak. Fel szeretném hívni egészségügyi szempontból is a figyelmet arra, hogy az egészségügyet rendkívül módon segítené, különösen a betegségmegelőzés szempontjából, hogy ha ezeket a járulékos, szociális jellegű beruházásokat teljesíteni tudnánk és meg tudnánk csinálni. Egy harmadik kérdés és probléma, amely a jövő tervezésének szempontjából bír jelentőséggel. Az iparosodás és a mezőgazdaság fejlődésével kapcsolatban úgy néz ki, hogy az egészségügynek a jelen ütemű fejlődése nem tud majd lépést tartani, és talán egy olyan helyzet adódhat, amely majd a jövőben esetleg éppen a mezőgazdaság és az ipar kapacitásának kifejlesztésében, kifejlődésében akadályokat fog gördíteni. Gondolok itt arra, hogy a betegellátás az ágylétszám kérdése. Ha egy pillanatig a reflektorfényt a keleti megyékre vetítjük és megnézzük, hogy 10 000 lakosra számítva, milyen ott az ágylétszám, akkor Hajdú megyében a tanácsi ágyakat számítva 20,2 tízezer lakosra, Szabolcs megyében 22, Békés megyében 28, és ha az egyetemi klinikák ágylétszámát hozzáteszem a Hajdú megyei tanácsi ágylétszámokhoz, akkor eléri az országos vidéki átlagot az ágylétszám. Igen ám, de Debrecen városának, mint egyetemi városnak, nemcsak a saját megyéjét kell ellátnia, hanem szép számmal vannak a szomszéd megyékből is betegek. És mindig azt szokták mondani, hogy „könnyű nektek, hiszen van klinikátok". De a klinikáknak nemcsak az a feladatuk, hogy betegeket gyógyítsanak, a klinikáknak az a feladatuk, hogy oktassanak, tehát az orvosképzés, a tudományos munka, a szakorvosképzés stb. Ha ezeket a dolgokat felmérjük és megnézzük, akkor a klinikákon rendkívül szűk a helyzet. Mi a klinikákon a felszabadulás óta ugyanabba az épületbe kétszer annyi ágyat tettünk be, s négyszeres medikus létszámot alkalmaztunk. Viszont úgy látjuk, hogy a jövő feladatainak teljesítésére, az orvosképzés menynyiségi és minőségi fejlesztésére is szükségünk lesz. Ahogyan ma állunk, ezt a jövőbeni feladatot nem fogjuk tudni teljesíteni. Ezért említettem meg, hogy jövő tervfeladataink a szemünk előtt lebegnek és kötelességünknek tartjuk, hogy a tisztelt Országgyűlés előtt ezeket elmondjuk, mert az ágylétszám növelésére, ezeknek az intézményeknek a korszerűsítésére, egyes épületek emelésére, gépi, műszer stb. felszerelésére, vagy bővítésére szükség lesz és a jövőben erre számítanunk kell. A negyedik és egyben utolsó probléma Debrecen város i egyik egészségügyi problémája, amelyet meg kell említenem, mert ezzel kapcsolatban képviselőcsoportunk tagjai jártak az egészségügyi miniszter elvtársnál és előadták, hogy lehetőség lenne a városban egy most épülő létesítményben egy rendkívül fontos intézményt megvalósítani. Nevezetesen a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos rehabilitációról van szó, a rokkantak munkaátképzéséről van szó. Ez az intézmény, ez az épület a Nagyerdőben fekszik, egészen • közel a gyógyfürdőhöz, amelynek vize alig pár méterről bevezethető volna. Ott vannak a klinikák, a kitűnő szakemberek, akik ennek az intézménynek a működését biztosítani fogják és egyúttal a sebészeti és ortopéd ágylétszám tehermentesítését is fogja szolgálni. Ezzel a javaslatunkkal és célkitűzésünkkel a miniszter elvtárs egyetértett és ezúttal is kérjük segítségét a megvalósításhoz. Hálásan megköszönve azt, hogy az egészségügy eme problémáit a rendkívül precízen és gondosan kidolgozott 1964. évi költségvetés keretében megemlíthettem, mind a képviselőcsoport, mind a magam nevében a költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az idő előrehaladottságára való tekintettel javaslatot teszek a legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére.