Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-7
457 Az Országgyűlés 7. ülése 1964. január 30-án, csütörtökön 458 ciális ellátottságát, az üzemek szociális berendezésének helyzetét, és a lehetőségnek megfelelően a rendelkezésre álló erőforrásokból nyújtsanak segítséget a különbségek megszüntetésére. Mivel asszony vagyok, főleg az asszonyok problémája az, ami közelebb áll a szívemhez. A szegedi asszonyok egy részének kérését is tolmácsolom. Több felmérés és az általános gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy szép számmal vannak Szegeden olyan háziasszonyok, akik örömmel vállalnának termelőmunkát, ha gyermekeiket a munkaidő alatt megfelelően — legyen az éjszakai műszak is — el tudnánk helyezni, felügyeletet tudnának nekik biztosítani. A szegedi üzemek is szívesen vennék az új munkásnőket. Éppen ezért, véleményem szerint, sürgősen meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a dolgozni kívánó asszonyoknak megoldjuk ezt a problémáját, mert ezzel nemcsak az asszonyok gondjain enyhítünk, hanem a munkaerő-problémát is megoldjuk, amely főleg azokon a területeken mutatkozik, ahol férfiak vannak foglalkoztatva olyan munkakörökben, amelyeket aszszonyok is el tudnának látni. Tehát ezzel nemcsak az asszonyokon segítenénk, hanem azokon az iparágakon is, ahol férfi munkaerőre van szükség, gondolok elsősorban az építőiparra. Ennek megvalósítása viszont csak új bölcsődék, napköziotthonok, óvodák építésével lehetséges. Jelenleg Szegeden az óvodás korban levő gyermekek 65 százalékát tudjuk elhelyezni óvodáinkban. A bölcsőde korban levő gyermekek elhelyezésére azonban még mindig nagyon kevés a lehetőség. Külön nehézséget jelent a három műszakban dolgozó szülők gyermekeinek elhelyezése, ami egész hetes bölcsődét igényelne, s ez is kevés van városunkban. Tisztelt Országgyűlés ! Megelégedéssel láttam a költségvetésben, hogy szocialista államunk sokat törődik a gyermekes családok gondjainak csökkentésével, az előbb említetteken kívül. Ezt mutatja az a tény is, hogy 40 300 bölcsődei férőhely fenntartását biztosítja ez év végéig a költségvetés. Azt szeretném, ha Szegednek is minél több bölcsődei férőhely jutna, minél több gyermeket tudnának napköziben, egészséges, megfelelő körülmények között elhelyezni, szakszerű felügyeletet biztosítani számukra, s ezáltal is még több asszonynak biztosítani az elhelyezkedést a termelő munkában. Az elmondott problémák figyelembevételével reálisnak tartom az 1964. évi költségvetést, azt elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Mázi József képviselőtársunkat illeti a szó. MÁZI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Az állami költségvetés vitájában egészségügyi vonatkozású kérdésekhez szeretnék hozzászólni. Elöljáróban azonban szeretném elmondani, hogy ebben a ciklusban lettem az egészségügyi állandó bizottság tagja, így ez a terület számomra elég újszerű volt. Mégis az állandó bizottsági üléseken felvetett és vitatott témákon keresztül ismerkedtem meg az egészségügy különböző kérdéseivel, s most mint laikus szólok hozzá olyan problémákhoz, amelyek az állandó bizottsági üléseken is felvetődtek és amely kérdéseket előzőleg konkrétan tanulmányoztam. Egyik ilyen probléma az egészségügyi építési beruházások kivitelezési rangsorolása. Tudott dolog, hogy államunk évről évre növekvő öszszegeket fordít egészségügyi és szociális beruházásokra. Erről tanúskodnak új kórházaink, rendelőintézeteink és egyéb hasonló jellegű intézményeink is. Engedjék meg, hogy egy-két számadattal is érzékeltessem ezt. 1961-ben, tehát a második ötéves terv első évében az egészségügyi beruházások 421,5 millió forintot, 1962-ben már 505,8 milliót, 1963-ban 624,6 milliót tettek ki ; s ebben az évben már 700 millió forintot tesz ki ez az összeg. Hasonló arányban "emelkedtek ezen belül az építésügyi beruházások is, sőt az építési volumen ezeknek az összegeknek mintegy kétharmadát teszi ki az egészségügyi beruházásoknál. Ezek az összegek — viszonyítva a költségvetés más tételeihez — méltóképpen fejezik ki szocialista rendszerünknek az emberekről való gondoskodását. Azt kell azonban tapasztalnunk, hogy vannak hibák is ezeknek a célirányos tervezéseknek a kivitelezésében, mert az építőipar általános problémái az egészségügyi építkezéseknél még súlyosabban jelentkeznek. A tervek teljesítése ugyanis az országos átlagnál jóval alacsonyabb. Ennek a megállapításnak még nagyobb a jelentősége, ha figyelembe vesszük egészségügyi intézményeink jelentős részének korszerűtlenségét. Itt lehetne beszélni arról, hogy Budapesten a Rókus kórház, az István kórház, vagy a János kórház — de számos vidéki intézményt is fel lehetne sorolni — milyen régi, csaknem 100 éves, s ma már kétségkívül nem korszerű. Az ezekre való ráfordítás nem ésszerű dolog. összefügg ez a kérdés természetesen a dolgozók termelési terveinek teljesítésével is, mert nem közömbös, hogy milyen ütemben és eredményességgel szolgáljuk a dolgozók egészségének helyreállítását. Éppen ezért szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét a kivitelezésben tapasztalt egyes hibákra felhívni, s igazolásul néhány számadatot felsorolni. 1961-ben az egészségügyi építés aránya 94,1 százalék volt, 1962ben 94,7 százalék, és 1963-ban — becsült adatok alapján — 85 százalék. Egyes intézmények 1963. évi építési tervteljesítése a következő képet mutatja: Például a Budapesti Orvostudományi Egyetem építésének foka 90 százalékos, a győri TBC gyógyintézeté 62,3, a nyíregyházi TBC intézeté 77 százalékos, az újszászi szociális otthoné 85,8 százalékos, a veszprémi kórház szintén 85 százalékos fokon készült el. De még az említetteknél is elszomorítóbb képet mutat a folyamatban levő és a következő évekre áthúzódó építkezések 1963. év végi teljesítése, így például a dunaújvárosi kórház építése — amely már évek óta áthúzódó építkezés, és amelynek a jelentőségét nem kell külön hangsúlyozni — 1963-ban 76 százalékos volt, a siófoki kórházé 56,5 százalék, a vásárosnaményi 32,5
