Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-5

349 Az Országgyűlés 5. ülése 1963. október 25-én, pénteken 350 helytálló és ismert két, eddig kevésbé publikált területre szeretném a figyelmet felhívni. Az egyik a munka intenzitásának csökkenése, a másik — ettől el nem választhatóan — a bérezési rendszerünkben egyes helyeken jelentkező aránytalanság. Az egyikkel a munkaerő-hiányt, a másikkal a munkaerő-vándorlást kívánom magyarázni. Néhány példával szeretnék rámutatni előbb az intenzitás csökkenésére. Ismert körülmény, hogy üzemeinkben és különböző hivatalainkon belül néha indokoltan, véleményem szerint azonban többször indokolatlanul növekszik az adminisztráció, az ügyeknek, aktáknak és adatoknak olyan belső körforgása, ami mindenkit bőven ellát munkával, és növeli az ezzel foglalkozó létszámot. Ez a tevékenység, ez a belső aktaforgalom azonban nem járul hozzá a produktív munkához. Ennek az aktaforgalomnak fényes példáját mesélték el nekem. Az édesiparban történt, miután az ipar átszervezését követően Budapesten megalakult a tröszt. Itt látni kívánták valamennyi vidéki üzemrészhez különféle helyekről küldött postát is, s ezt úgy kívánták megoldani,' hogy a 72-es postahivatalnál összegyűjtették valamennyi levelet és bekérték a tröszthöz. Az intézkedés után már napok óta nem érkezett posta a vidéki üzemegységekhez. Onnan azzal a kérdéssel fordultak a tröszthöz, hogy mi ennek az oka. Azt a választ kapták, hogy a postát összesítve már feladták részükre. Valóban így is történhetett, igen ám, de a 72-es postahivatalnál ezt a csomagot is összeszedték és visszaküldték a tröszthöz. (Derültség.) Ügy gondoljuk, az ilyen tevékenység növeli a belső aktaforgalmat, feleslegesen igénybe veszi a dolgozókat és növeli az improduktív munkát. Gazdasági életünkben napirenden százával folynak munkát megelőző közigazgatási bejárások vagy értekezletek. Ezeken a bejárásokon a meghívott szervek igen nagy számban és általában egy-egy szerv kétszer-háromszor olyan létszámmal képviselteti magát, mint amire feltétlenül szükség lenne. Véleményünk szerint ez a létszámtúltengés azért öltött ilyen nagy méreteket, mert a részvevő dolgozók felkészültsége és ennélfogva határozatképessége nem kielégítő. Az a gyakorlat alakult ki, hogy már kisebb' horderejű kérdésekben is csak több ember együttesen akar állást foglalni. Nem ritka jelenség az sem, hogy azért utaznak ellenőrizni egy személy helyett hárman, mert a helyközi úthoz a gépkocsit csak akkor lehet igénybevenni, ha az jól ki van használva. A nagy horderejű kérdések kivételével egy-egy bejáráson vagy értekezleten csak olyan személyeknek lenne szabad megjelenniük, akik hivatásuk magaslatán állva a kérdést jól és gyorsan meg tudják oldani. Ha a fizikai munka területén csökken az intenzitás, úgy a normázott és különféle teljesítménybérben dolgozók részére bőségesen állnak tartalékban olyan korrekciók, amelyekkel a csökkent intenzitást a hó végén pótolni lehet. Csupán néhány kiragadott példával kívántam illusztrálni az intenzitáscsökkenést, s amikor ezt tettem, nem annak bizonyítása volt a célom, hogy napjainkban kevesebbet dolgozunk, mint az előző években, hanem azt akartam bizonyítani, hogy úgy dolgozunk, hogy megnöveltük üzemeink és hivatalaink belső adminisztrációját, aktaforgalmát. A munkaszervezésben nem mindig a legsikerültebb megoldásokat alkalmaztuk. Az improduktív létszám növekedését kellőképpen nem gátoltuk- meg. Mindez együttesen szükségszerűen csökkentette a munka intenzitását. Annak érdekében, hogy a termelés intenzitását a megkívánt mértékben tartsuk és növelhessük, a leghatásosabb eszközként a helyes bérezési rendszert lehet megjelölni. Bár jelenlegi bérezési rendszerünk igen alaposan előkészített, és mondhatjuk, hogy egyes területeken tudományosan megalapozott, mégi$ az a vélemény alakult ki a dolgozók és a vezetők között egyaránt, hogy egyes területeken bizonyos aránytalanságokat tartalmaz. Meg kell említenem és hangsúlyoznom kell, hogy a bérkérdési vitákban ma legtöbbször nem a bér abszolút mértéke a vita alapja, hanem a bérrendszerünkben pillanatnyilag fellelhető aránytalanság. , Ezt az állításomat néhány példával szeretném alátámasztani. Csupa apró jelenség, kis kérdés, de ha figyelembe vesszük, hogy hányszor fordulnak elő, akkor már van értelme annak, hogy elmondjam. A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt széntermelésének java részét a Mátra vidéki Erőmű veszi át. Egymáshoz közel dolgozik a bánya csillése, szénminta-vevője és szalagkezelője az erő- . mű hasonló munkát végző dolgozóival. A bánya külterületén dolgozó csillés 15 százalékkal magasabb bérért tolja a csillét, mint a közvetlen közelében dolgozó erőmű-csillés. Különösen kirívó a szénminta-vevők helyzete, akik egymástól egy-két méter távolságban dolgoznak, mintegy 15 százalékos bérkülönbséggel, tökéletesen azonos munkakörülmények között. A bérkülönbség oka mindössze az, hogy az egyik a bánya, a másik az erőmű állományában dolgozik. A szalagkezelő 15 százalékkal magasabb bérért nyomja a gombokat a bányai oldalon, mint a tőle nem messze dolgozó erőművi társa. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az erőműben gondot okoz a megfelelő létszám biztosítása. Burkoltan bérkérdés az is, hogy a gépkocsin ugyanazon helyre utazó gépkocsivezetőnek a napidíja 31 forint, míg a vele együtt utazó rakodómunkásnak csak 19 forint. Nehéz meggyőzni ennek a helyességéről a rakodómunkást, •amikor ismert körülmény, hogy a nehéz fizikai munka miatt kalóriaigénye több, mint a gépkocsivezetőé. A Hatvani Cukorgyárban hallottam, hogy ott hosszú évek óta folyamatosan szerel az Április 4. Gépgyár. A cukorgyári segédmunkások és az Április 4. Gépgyár segédmunkásai között figyelemre méltó bérkülönbség van. Ez a bérkülönbség a szakmunkásoknál érthető és indokolt. Azonban a segédmunkások lényegében azonos munkát végeznek és előfordul, hogy közösen is dolgoznak. Amikor egy rudat cipelnek, meg-