Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-16

931 Az Országgyűlés 16. ülése 1960. évi december 9-én, pénteken 932 ez normálisan, rendesen, a parasztsággal, a néppel való egyetértésben történt. (Nagy taps.) És ez nagy győzelem. Nem kell restelnünk, ha erre büszkék vagyunk, s ennek örülünk, mert ez megadja nekünk az erőt a továbbiakban is. Nem szeretek ilyenre hivatkozni, de ez az eredmény maga nem kis szerepet játszik abban, hogy a mi imperialista ellenségeink — akik most sem szeretnek sokkal jobban bennünket, mint 1956. november 4-én — valahogy már nagyobb rezervációval kezelnek minket. Azonkívül ez az eredmény nem kis szerepet játszik abban, hogy a mi testvéreink a harcban, a világ minden országában harcoló és küzdő kommunista és munkáspártok szivük mélyéből örülnek a magyar nép e hatalmas győzelmének Nos elvtársak, tovább kell mennünk ezen a télen a mezőgazdaság szocialista átszervezésének terén. Azt kell mondanom, hogy ezen a télen lényegében — ez a kívánatos — a még egyénileg, mind mostanáig egyénileg dolgozott paraszttesvéreinkkel megbeszélve, velük egyetértésben be kell fejeznünk a tömeges szervezést. Nem azt mondom, hogy be kell fojeznünk ezen a télen a szocialista átszervezést, mert ez még legalábbis egyazon tennivaló két üteme. A télen a tömeges szervezést, és az azt követő egy vagy másfél esztendő alatt ezeknek a termelőszövetkezeteknek a megszilárdítását kell befejeznünk. És ha azt is befejeztük, akkor elmondhatjuk, hogy a szocialista társadalom alapjait hazánkban leraktuk. Ez némi ellentétben van a Kongresszusi tétellel. Mert a kongresszus azt mondta, hogy „a legközelebbi években", és mivel más területeken ötéves tervről szól, ez úgy csendült össze a legtöbb ember fülében, hogy 1965-ig. Persze mi nem véletlenül mondtuk azt, hogy „a legközelebbi években", mert mi azt mondtuk, hogy itt egy eleven mozgalomról van szó, amit nem lehet körzővel és háromszöggel megtervezni. És ha lassabban és keservesebben megy, akkor több „legközelebbi év" kell hozzá. (Derültség.) Ha viszont kicsit gyorsabban megy, bolondok volnánk ezt az átszervező munkát elhúzni, nyúzni, három, négy vagy öt esztendeig. A nép érdeke megkívánja és minden feltétel biztosítottnak látszik hozzá, hogy ugyanazzal a politikai módszerrel, amivel az előző két esztendőben dolgoztunk, ezen a télen a tömeges szervezést lényegében befejezzük és ezt követően ezeket az újonnan megnövekedett vagy újonnan létesült termelőszövetkezeteket megszilárdítsuk. Ennek megfelelően a népgazdaság jövő évi tervében a mezőgazdaság számára megfelelő beruházási összegeket irányoztunk elő a termelőszövetkezetek további megszilárdítása céljából. Az itt felszólaló elvtársak — azt hiszem, legkategorikusabban Szirmai elvtárs — félve-, tette a kérdést, hogy vajon a munkásosztály számára megéri-e vagy nem éri meg ez a bizonyos valamivel gyorsabb ütemű beruházás. Mert itt nem arról van szó, hogy kell-e vagy nem kell, hanem arról van szó, hogy ez 1964-ig tartott volna, vagy esetleg ezt a beruházást 1962-ig eszközölni kell, amit egyébként talán 1964-ig eszközöltünk volna. Megéri? Nem lehet ilyen -üzletileg feltenni a kérdést. Én ezzel kezdtem. Nem lehet ezt ke» reskedelmi szemlélettel vizsgálni. Én inkább Fehér elvtárshoz kapcsolódom, aki azt mondja, hogy nagy dolog lesz az, ha ezt a valóban mély forradalmi átalakulást, amely tíz esztendővel ezelőtt kezdődött nálunk és olyan harcos és nehéz utat tett meg, befejezzük, és ezzel sok-sok, ma már nem i;. élő kommunista forradalmár, becsületes magyar hazafi álmát és vágyát teljesítjük. Mert 1919-ben is a magyar dolgozó nép a feudális nagybirtokot a szocialista nagyüzemmel akarta felcserélni. És a felszabadulás napján megnyílt távlat ugyancsak a szocialista mezőgazdasági nagyüzemet ígérte. 1956. novemb_e_r 4-ének napján a forradalmi ellentámadás nemcsak a meglevő szocialista vívmányok megvédését célozta, hanem a nép szocialista jövőjének, többek között szocialista mezőgazdaságának védelmét is. És ezt fogjuk mi megvalósítani és elérni. Milyen lesz a helyzet utána, ha mi ezt befejeztük? A pártnak a maga egészében, tömegszervezeteinek, az Elnöki Tanácsnak, a kormánynak, az országgyűlésnek, az egész apparátusnak, a tanácsoknak minden erejét és energiáját a termelés, a kultúra fejlesztésére lehet fordítani. Mert azokat az egyéb tennivalókat, mindazt, ami hazánk szocialista rendjének biztosításához szükséges, természetszerű feladatnak tekintjük. De a mindennapi munka szempontjából, ha ezt a nagy társadalmi kérdést megoldjuk, maga a paraszti tömeg óriási megkönnyebbülésen fog keresztüljutni, és a végső jelszó az lesz, amit már egyénileg kimondták tíz- és tízezrek, száz'ezrek között: „Bár előbb csináltuk volna!" És akkor mi mindnyájan, munkások, parasztok, értelmiségiek azzal foglalkozhatunk, hogy mit tudunk a magyar földből kihozni, mit tud teremteni és alkotni a magyar munka és tehetség* hogy az ipari termelésben, az ízlésben, sok mindenben előrehaladjunk, a mezőgazdaságban is, a kultúra terén és más téren. Akkor könnyebb lesz a helyzetünk, mert hiszen arról volt szó, hogy az ellenséggel verekedni néha nehéz, ha a feltételek különösen nehezek, de még annál is nehezebb és keservesebb egy dolgozó osztálynak a másik dolgozó osztállyal, a dolgozónak dolgozó testvérével vitatkoznia és lamentálni azon, hogy hogyan, miképp és milyen ütemben menjünk előre a szocialista fejlődésben. Úgyhogy más feltételek lesznek, még nekünk is könnyebb lesz az életünk, lehet, hogy még valami redukciót is lehet végrehajtani a képviselői illetményben. (Derültség.) Mély meggyőződéssel állítom, hogy az egész munkásosztály, parasztságunk nagy többsége, az egész nép többsége akarja most, hogy megtegyük ezt a lépést. Van erő, amely ezzel szembenáll? Van. Van olyan is. Miből áll ez? Ez az akadály, amelyet le kell küzdenünk, talán úgy mondhatnám, kettős. Az egyik, a nehezebb akadály az egyébként becsületes dolgozó emberek i gondolkozásában meglevő maradiság. Én ezt tartom a nehezebbik akadálynak. A másik akadály, amely szintén megvan, az az akadály, amelyet osztályellenségeink raknak mindig és ezúttal is, a szocialista fejlődés útjába. A hazai ellenség, amely ugyan izolált és maroknyi, de mégis meg-