Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-15

889 Az Országgyűlés 15. ülése 1960, a Szolnok megyei képviselőcsoport nevében elfogadom és az országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szabics Istvánné képviselőtársunkat illeti a szó. SZABICS ISTVÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! örülök annak, hogy az országgyűlésen egy olyan dologról beszélhetek, amely szerintem — de azt hiszem képviselőtársaim szerint is — a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és szövetkezeteink megszilárdításának egyik igen fontos kérdése: a nők helyzetéről a mezőgazdaságban. Szeretnék néhány szót szólni az ezzel kapcsolatos feladatokról is. Mind az átszervezés, mind a megszilárdítás jórészt azon múlik, mennyire sikerül megnyerni ennek a gondolatnak, ennek a politikának a parasztasszonyok százezreit. Azt hiszem képviselőtársaim előtt nem kell hangsúlyoznom, hogy az asszonyok véleménye, állásfoglalása e kérdésben nem lehet számunkra közömbös. Az egyéni parasztasszony férjének nemcsak élettársa, házastársa, hanem a gazdálkodásban, a munkában igen nagy segítsége is. Ha pedig a család életében olyan nagy döntés következik el, hogy belépnek a szövetkezetbe, nagyon sok múlik az asszonyokon. Ezt tapasztaltuk mi is Hajdú—Bihar megyében és tapasztaljuk ma is lépten-nyomon, amikor a szövetkezetek megszilárdításán munkálkodunk. Azt is tapasztaltuk, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése után nem csökkent, hanem emelkedett az asszonyok szerepe, munkájuk, állásfoglalásuk jelentősége. A kisparaszti gazdaságban — mint említettem — az asszonyok szerepe igen nagy, mert a családi gondok mellett sokszor embertelenül nehéz munka vár rájuk az udvaron belül, a határban is és mindenütt. Ami azonban ennek a munkának társadalmi megbecsülését illeti, az egyéni paraszti életben erről alig beszélhetünk. Csakis a szövetkezetben jön el az ideje annak, hogy a nők munkáját társadalmilag is méltóképpen megbecsüljük. Hogyan áll ez a kérdés manapság nálunk? Hajdú—Bihar megyében 1960 nyarán 54 250 volt a szövetkezetek taglétszáma. Ezen belül a nőtagok száma 13 082, ami a taglétszám 24 százaléka. Lehetne több is, de azért elég nagy ez a szám így is, és mindenesetre megmutatja azt, hogy a szövetkezeteken belül a nők helyzetével a dolog jelentőségéhez méltóképpen kell foglalkozni. Mert hogy a nők hogyan vélekednek, hogyan tekintenek a szövetkezetekre, a közösben végzett munkára, az sokkal többet jelent, mint a 24 százalékos számarány. De ne csak véleményükről, hanem munkájukról is beszéljünk. Bátran mondhatjuk, a szövetkezetekben a nők különösen a növényápolás, az aratás, az őszi betakarítás idején úgy dolgoznak, hogy munkájuk létkérdés a szövetkezetek számára. Hajdú— Bihar megyében a szövetkezetek nőtagjainak 75 —80 százaléka igen komolyan kivette részét ezekből a munkákból és — ahogy azt a földművelésügyi miniszter elvtárs említette, nagyon egyetértek vele, én is szeretném hangsúlyozni — ezért az asszonyokat dicséret illeti meg. évi december 8-án, csütörtökön 890 Igen sok olyan tsz asszony van, akinek munkaegysége megközelíti, sőt túl is haladja a férfiak munkaegységét. A nagylétai Arany Kalász termelőszövetkezetben például Papp Sándorné 630, a kabai Vörös Csillag termelőszövetkezetben Elek Zoltánné 530, a Berettyóújfalu-i Dózsa termelőszövetkezetben Vályo Ferencné 363 munkaegységet teljesített. Igen sok jól dolgozó asszony és leány van a vértesi Vörös Sarok termelőszövetkezetben. Ebben a szövetkezetben egy 35 főből álló ifjú szocialista brigád dolgozik, legtöbbjük nő. A brigád vezetője is nő, akinek már több mint 300 munkaegysége van. A nők helyzetét egy másik adat is megvilágítja. A több mint 13 000 asszony és leány közül szövetkezeteinkben csupán 130—140 visel valamilyen vezető beosztást — ez alig több mint a nőtagok 1 százaléka. Ügyis mondhatnám: a megye 230 szövetkezetének alig,több mint felében akad mutatóba egy-egy vezető beosztásban levő asszony vagy leány. Ugy látszik ezen a téren még nagy út áll előttünk. Nincs minden rendben az asszonyok munkájának kellő megbecsülésében sem termelőszövetkezeteinken belül. Itt ül közöttünk Szabó István elvtárs, a hírneves nádudvari Vörös Csillag termelőszövetkezet elnöke. Rá nem lehet azt mondani, hogy nem értékeli kellőképpen a nők munkáját. Ha erről a témáról van szó, sokszor kifejti: az asszonyok és a lányok nélkül nem tudtak volna olyan eredményeket elérni, amilyeneket elértek. Sokat szokta dicsérni a szövetkezet „aranykezű" lányait és asszonyait, de azért őnáluk is több nőt lehetne bevonni — nemerak a kapálásba, hanem a szövetkezet vezetésébe is. (Derültség.) Ha ugyanis jól tudom, egy nő sincs a vezetőségben. Ha erről szó esik, azt felelik: „Tudja az ördög, valahogy így sikerült..." (Derültség.) Persze hogy így alakul a helyzet, ahol a helytelen nézetek ellen nem harcolnak eléggé. Tudjuk jól, hogy a szövetkezeti parasztok körében sok helyen vannak olyan nézetek, hogy a férj tartsa el családját, s nő maradjon otthon, ne szóljon bele a politikába, sőt azt is mondják: jobb ha az asszony nem szól bele, mert az asszonyoknak nagy szájuk van. (Derültség.) Van olyan nézet is, hogy „nem azért vettem el az asszonyt, hogy dolgozzék". Persze, amikor egyénileg gazdálkodott, akkor megkívánta, hogy a mezőn, a határban mellette, vele dolgozzék a felesége és a család apraja-nagyja. Nálunk törvény van arra is, hogy egyenlő munkáért egyenlő díjazás jár. Mégis, egyes szövetkezetekben ilyen tekintetben is lebecsülik a női munkaerőt. A derecskéi járásban találkoztunk olyasmivel, hogy ha a tag nő — még ha családfenntartó is — 600—800 négyszögöl földet adnak háztájiként, míg a férfiaknak egy hold jár — azon a címen, hogy ők nehéz munkát végeznek. Található helytelen szemlélet természetesen a nők körében is. ök is mondanak ilyesmit: „Tartson el a férjem, ha elvett." Annak, hogy a nők nem vesznek részt elég nagy számban a munkában, hogy nem kérik férjükkel együtt önálló tagként a felvételüket, más okai is vannak. ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ 10