Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

821 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 822 vaslatát. Határozottan kijelentjük, hogy mi elvetjük a csupán a fegyverkezés ellenőrzéséről szóló nyugati javaslatot, mint olyat, amely nem viszi előbbre a kérdés megoldását és csak azt célozza, hogy megtévessze a békére vágyó tömegeket, elaltassa éberségüket az imperialista fegyverkezési hajszával szemben. A hatékony nemzetközi ellenőrzésnek nem a fegyverkezés, hanem a leszerelés mértékére kell irányulnia. E helyről is üdvözöljük a Szovjetunió kormányát, amely annak ellenére, hogy a nyugati hatalmak folytatják a fegyverkezési hajszát és állandóan az atomfegyverekkel folytatott kísérletek felújításával fenyegetőznek, többszöri egyoldalú leszerelési akció végrehajtásával bizonyította be a békés egymás mellett élésre és a leszerelésre irányuló szándékainak őszinteségét és tisztaságát. Javasolom: a magyar országgyűlés is adjon hangot annak a követelésnek — amit már itt Sik elvtárs említett —, hogy az Egyesült Nemzetek rendkívüli közgyűlése az állam és kormányfők részvételével még 1961 tavaszán üljön össze és tárgyalja meg az általános, teljes és ellenőrzött leszerelésre vonatkozó szovjet javaslatokat. Tisztelt Országgyűlés! Az általános és teljes leszerelés teljesen reális és helyes eszme, amely mögé a legszélesebb néptömegek sorakoznak fel. Megvalósításáért szívós harcot kell folytatni, a tömegharctól a diplomáciai tárgyalásokig, minden eszközt felhasználva, mert az imperialisták ellenállása ezen a téren a legerősebb. Nem mi rajtunk, a szocialista tábor országain múlik, hogy az általános és teljes leszerelés mikor valósul meg: megvalósítása érdekében a küzdelmet mi már elkezdtük, s lankadatlan erővel folytatjuk is tovább — a győzelemig. A béke híveinek fontos feladata a második világháború maradványainak felszámolása Európa szívében, a békeszerződés megkötése a két Németországgal, s ezzel egyidőben Nyugat-Berlin státuszának rendezése az egyetemes béke érdekében. Ezek a lépések megerősítenék az európai és az egyetemes békét, csapást mérnének az újjáéledt nyugatnémet militarizmusra, amelyik ma az amerikai imperializmus előretolt bástyájának szerepében a legnagyobb veszélyt jelenti az európai békére. A nyugatnémet militarizmus újjáélesztése kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogyan a nyugati hatalmak felébresztették, felnevelték és a világra szabadították a hitleri fasizmus fenevadját. A nyugati hatalmak ismét a nyugatnémet militarizmus és fasizmus feltámasztásával igyekeznek ütőképes hadsereget szervezni a szocializmus országaival szemben. Ügy látszik, nem tanulták meg a történelmi leckét s újabb „keresztesháborúra" készülnek. De mire vezet ez? Csakúgy, mint az első világháború után tették — kiteszik saját nemzeni függetlenségüket, szuverenitásukat a nyugatnémet militarizmus veszélyének. Íme: a Wehrmacht csizmái ma már újból francia földön masíroznak és meggyalázzák a hős francia nép legszentebb emlékeit. S e német csizmák lassanként átkelnek a csatornán is, éis amit nem tudtak elérni 1940 őszén a stukák erejével, most elérik a konzervatív angol kormány szűklátókörűségével — helyet, bázist találnak maguknak az egykor oly büszke brit oroszlán földjén. A történelem azonban szigorú tanítómester: nem engedi, hogy a lecke első felét megtanuljuk, a folytatását pedig elfelejtsük. Akik Hitler kezdeti babérjai után vágyakoznak, s akik őket ebben támogatják, nem kerülhetik el a keserű végzetet sem. A párizsi diadalt törvényszerűen követte a berlini vég is. Ez elől ma sem menekülhetnek, sem azok, akik a nyugatnémet militarizmus felélesztését tartják politikájuk gerincének, sem pedig azok, akik felhasználva e nyugati támogatást az „új harmadik birodalom" megteremtésén fáradoznak. Tisztelt Országgyűlés! A békéért küzdő népek és különösen a ma már szocializmust építő Német Demokratikus Köztársaság népeinek erejével belátható időn belül meg kell kötni a békeszerződést a két Németországgal. Ez — az egyetemes béke érdekében tett hasznos lépés lesz. A Magyar Népköztársaság — amely annak idején hadat üzent a hitleri Németországnak, ha elérke- • zik az ideje, kész e lépés megtételére. Állhatatosan küzdeni kell az agresszív katonai tömbök feloszlatásáért, az idegen területeken levő katonai támaszpontok felszámolásáért, az idegen területeken állomásozó csapatok hazahívásáért. Az amerikai imperializmus az egész világot behálózta támaszpontjaival, s ezeken a támaszpontokon nagyszámú katonaságot állomásoztat. Katonai szempontból ezek a támaszpontok ma, az interkontinentális rakéták korszakában, ma már nem sokat érnek, maguk az amerikai szakértők is beismerik, hogy megette ezeket az idő és a technikai haladás vasfoga. Ezek a támaszpontok azonban agresszív háborús célokat szolgálnak, s egyben a hidegháborúnak és a nemzetközi feszültség fenntartásának gócai, amelyek segítségével akadályozzák a kölcsönös megértés szellemének terjedését; a reakciós erők minden-, kori bázisai, amelyet a tömegek demokratikus megmozdulásai ellen tartanak készenlétben. A békeszerető--erők felháborodva ítélik el az amerikai imperializmust, mert erőszakkal megosztva tart egész népeket: a fegyverek erejével gátolja meg a koreai és vietnami nép termesze^ tes törekvéseit az egyesülésre, az egységes, demokratikus, szabad és független hazájuk megteremtésére. De ez a helyzet sem tarthat sokáig. Ahogyan a délvietnami nép elsöpörte a Bao-Dait. ahogyan a délkoreai nép elsöpörte Li Szin-Mant — úgy eljön az idő, amikor a nép a bábkormánvokkal együtt el tudja űzni közvetlen támogatóikat, az amerikai imperialistákat is. Akkor megnyílik az út a kettéosztott népek békés újraegyesítésére. Szívből kívánjuk, hogy ezek a népek minél előbb sikereket érjenek el nemzeti feladataik megoldásában. Tisztelt Országgyűlés! Az egyetemes béke biztosításában, a békés egymás mellett élés elveinek megvalósításában fontos szerepet tölthet be az Egyesült Nemzetek szervezete is, amelyet a II. világháborúban győztes nagyhatalmak 15 évvel ezelőtt éppen azzal a céllal teremtettek meg, hogy a béke őrzője legyen. Ennek a feladatának az Egyesült Nemzetek Szervezete ma még nem felel meg. Az erőviszonyoknak a nemzetközi helyzetben bekövetkezett változása már jelentkezik ugyan a világszervezetben is, ahogy erről Sik elvtárs részletesen szólt, de még nem annyira, hogy minden kérdés-