Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-13

753 Az Országgyűlés 13. ülése 1960. évi december 1-én, csütörtökön 754 összhangba hozza. Drágán, vagy a dolgozók testi épségének veszélyeztetésével kialakított műszaki fejlesztés nem szolgálja az ipar fejlődését, Sajnos, mi még elég drágán termeljük a szenet. Helyesnek tartom tehát, hogy a törvénytervezet kimondja: a műszaki fejlesztést célzó intézkedéseket gazdaságossági elemzéssel kell alátámasztani és előnyben kell részesíteni az ilyen fejlesztési célkitűzéseket, amelyek egyúttal a bányamunka biztonságát is fokozzák. A biztonságos munkakörülmények kialakítása szempontjából jelentős előrehaladás történt a bányászatban a fúrás és robbantás területén. A kézi fúrást teljesen felváltotta a gépi fúrás. A gyújtózsinóros robbantás helyett a korszerű villamosrobbantás folyamatosan bevezetésre kerül, sajnos, eléggé korszerűtlen és gyakran megbízhatatlan lövőgépekkel. Véleményem szerint szükséges volna, hogy a bányászat számára kialakítsák a megbízható lövőgéptípust. A fúrás és robbantás technológiájának fejlesztésével el kell érni, hogy nagyobb mennyiségű darabos széntermelés alakuljon ki, ugyanakkor kíméljük meg a mellékkőzeteket és csökkentsük a fajlagos anyag- és robbanóanyag-felhasználást. A fúrási, robbantási technológia hazai fejlesztésének jelentőségét növeli, hogy a hazai széntelepek nagy része viszonylag nehezen jöveszthető és a zavart települési viszonyok a kombajnos jövesztés általános elterjesztését is gátolják. A bányászat külszíni gépesítése eléggé elmaradt, pedig e területeken nemcsak a gépesítés, hanem az automatizálás feltételei is kedvezőbbek, mint a föld alatti munkahelyeken. E területek felé a műszaki fejlesztésnek erősen kell hatnia és a gépesítés és az automatizálás fokozásával külszíni létszámcsökkentést kell elérni. A külszíni létesítmények közé tartoznak az osztályozó és dúsító berendezések. A bányászati termékek minőségével kapcsolatban sok esetben hangzik el panasz és jogos kifogás. Mindezek azt igazolják, hogy a dúsító, osztályozó berendezéseink színvonala nem megfelelő. A műszaki fejlesztés feladatai közé tartozik a munka- és üzemszervezés kérdése is. E terület eléggé elhanyagolt, a jövőben erre nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy az improduktív állásidők csökkenjenek és a munkahelyek termelésének időbeni összehangolása kedvező legyen. A bányászati munkák jobb szervezésével, az ésszerű szakosítással a termelékenység növelésének területén óriási tartalékaink vannak. Ez természetesen magasabb képzettséget, nagyobb műszaki tudást követel meg. A helyes munkaszervezés eredményeként hajtottak ki a cseh elvtársak egy munkahelyen egy hónap alatt homokkőben több mint ezer méter vágatot, a bolgároknál pedig nem ritka a havi 500—600 méteres vágatkihajtás is. 1952-ben Komlón fellendült a 100 méteres mozgalom, amely akkor nagyon szép eredményekkel járt éveken keresztül, ma hallani sem lehet róla. Sőt, ha Komlón vagy Pécsett elérnek 50 métert, akkor azt gyorsvágat-hajtásnak nevezik el, bár most is van bánya a Mecsekben — nem szénbánya —, ahol a gyorsvágat-hajtás jelenleg is folyik, és vannak csapatok, amelyek havi 100— 150 métert hajtanak ki. Sőt volt olyan hónap, amikor egy munkahelyen 200 méter felett is hajtottak ki. A csehszlovák és bolgár gyorsvágathajtó módszerek elterjedése hazai viszonylatban rendkívül vontatottan halad. A külföldi és egyes hazai eredmények szükségessé tennék az intenzívebb tapasztalatcsere megszervezését és a külföldi és hazai utak tapasztalatainak azonnali hasznosítását. Semmit nem ér el és csak ablakon kidobott pénzt jelent az olyan tapasztalatcsere, amelynek eredménye nem mutatkozik meg a termelésben. Hasonló módon szükségessé válnék az egyegy bányaüzemben bevált új módszerek alkalmazásának maximális elterjesztése. Van például bányaüzemünk, ahol fejtésben és gurítóban acélcsövek helyett úgy vízvezetéknek, mint sűrített levegő számára polietilénből készített műanyagcsövet használunk. A használatban prímán bevált, olcsóbb, mint az acélcső, egy ember 20—25 métert könnyen beépít. Ezzel rengeteg vasat, illetve acélt takaríthatnánk meg a népgazdaságnak. Szerintem minden bányaüzemben alkalmazni lehetne. Persze, még nagyon sok olyasmi van, amit nagyobb aktivitással másutt is alkalmazni lehetne. Ez természetesen igen nagyfokú munkaszervezést és magasfokú technológiai fegyelmet követel meg, de bizonyítja azt, ha a műszaki dolgozók szívvel-lélekkel ezen dolgoznak, akkor fizikai dolgozóink csodákra is képesek. A bányaüzemek munka- és üzemszervezési hiányosságai kihatottak a föld alatti munkahelyek automatizálására is. E területen még csak a kezdeti lépések történtek meg. Egyes jövesztő, rakodógépeknél megvalósították a távkapcsolást. A folyamatos szállítóberendezéseknél a központi indítás és reteszelés néhány helyen, a mozdonyszállításnát-az automatikus térközbiztosítás és csilleszámlálás szintén megoldott kérdés. Több szivattyúegységnél a vízszintemelkedéstől függő automatikus indítás és leállítás már üzembiztosan működik. Ezek azonban szórványos és kezdeti eredmények. Véleményem szerint a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az automatizálásra, mert ezzel a nehéz bányamunkától számos dolgozót lehetne megkímélni. A termelés automatizálása a műszaki haladás fő eszköze. Nemcsak gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is van, amennyiben gyökeresen megváltoztatja a munka jellegét, és megteremti a szellemi és a fizikai munka közti lényeges különbségek megszüntetésének előfeltételeit. A műszaki fejlesztés alapja a tudományos kutatás. A felszabadulás előtt a bányászatban tudományos kutatásról jóformán beszélni sem lehetett. A tőkések erre nem fordítottak figyelmet és nem hoztak áldozatot érte. A felszabadulás óta a bányászati iparágak több kutatóintézetet kaptak, korszerű felszereléssel. Pártunk és kormányunk több száz milliót áldozott a bányászati kutatás megteremtésére és fejlesztésére. A kutatómunka sok eredményt hozott az ipar számára, emellett azonban nem hallgathatom el, hogy voltak olyan kutatási területek, amelyek