Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-13
739 Az Országgyűlés 13. ülése 1960. évi december 1-én, csütörtökön 740 minden bányásznak el kell olvasnia az új törvényt, hogy megismerkedjék az abban lefektetett, előremutató gondolatokkal: e törvényből sajátíthatja el azokat a szempontokat, amelyeknek az ő egyéni tevékenységében is érvényesülniük kell a bányászat eredményességének érdekében. A törvényben erősen kihangsúlyozott műszaki szempontok pedig szinte parancsolóan megkövetelik, hogy a fiatal bányamérnök már az egyetem padjaiban magába szívja az új szocialista bányatörvény szellemét, s az abból merített lendülettel és lelkesedéssel lásson hozzá az életben megtisztelő és felelősségteljes feladatainak ellátásához. Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlés ipari bizottsága behatóan megtárgyalta a bányászatról szóló előttünk fekvő törvényjavaslatot. Egyhangú határozatában azt javasolja, és ehhez csatlakozom én is, mint a törvényjavaslat előadója, hogy az országgyűlés fogadja el és emelje törvényerőre — benyújtott formájában a bányászatról szóló törvényjavaslatot. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 15 percre felfüggesztem. (Szünet: 12.00—12.17.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Bejelentem, hogy a törvényjavaslat vitájában Jakab Sándor, Klujber László és Molnár István képviselőtársaink jelentkeztek hozzászólásra. Jakab Sándor képviselőtársunkat illeti a szó. JAKAB SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt a Nógrádi Szénbányászati Tröszt dolgozói, a megye ásvány- és kőbányászai nevében helyeslésemet fejezem ki a törvényjavaslat benyújtása felett. Helyeseljük a törvényjavaslat benyújtását azért, mert véleményünk szerint a törvényjavaslat újabb előrehaladás a törvényesség útján. A törvényhozásban már a közelmúltban olyan nagyjelentőségű lépést tettünk, mint a Polgári Törvénykönyv elfogadása, s a jelen ülésünkön szerepel a bányatörvényről és a honvédelmi törvényről szóló javaslatok vitája. Véleményünk szerint egyaránt hasznos lesz ez az egész bányászat tervszerű fejlődése, a bányászok erkölcsi megbecsülése szempontjából. Helyeseljük továbbá a törvényjavaslat benyújtását azért is — mint ahogy ezt Czottner, valamint Sályi képviselőtársaim is említették — mert a bányászkodás következtében elég nagyszámú anyagi és politikai kár származik. Mindez az eddigi joggyakorlatban nem volt egységesen összefoglalva. Ezekben a jogszabályokban átfedések, hézagok voltak, s nem egyszer áttekinthetetlenséget tapasztaltunk. Ebből következően, a jogszabályok hiányosságai folytán, még egyszer mondom, sok politikai és gazdasági kérdés merült fel. Ebből kijutott Nógrád megyének is, de közismert a tisztelt Országgyűlés előtt, hogy Tatabányán, az Óvárosnak szinte az egésze küzd a bányakárokból származó problémák megoldásával, s hasonló gondokat lehet tapasztalni a borsodi, a pécsi és más bányatrösztök területén is. Miből származtak a visszásságok, mik azok az alapvető okok, amelyek a bányakárok eddigi rendezetlenségét előidézték? Mint említettem, elsősorban az, hogy nem volt egységes állásfoglalás, határozott rendelkezés a bányakárok megítélésében. Ezt elősegítette az, hogy a felszabadulás után a bányaadományozási eljárás megszűnt, és jóhiszeműen eljáró, elsősorban bányászoknak, vagy a bánya környékén lakóknak, munkásoknak, akiknek az életük egyre jobb útra tért, a házépítésüknél olyan karjaik keletkeztek, amelyekre ők nem számítottak. Oda építettek, ahol ásványi szénvagyon, vagy más ásványi kincs volt a föld méhében, de jóhiszeműen ők ezt nem tudták, s ebből következően később károk keletkeztek. A bányaadományozási eljárás elmaradása azt is magával hozta, hogy nem egy esetben kellő kutatottság híján nyitottak meg bányaüzemeket, folytattak üzemeltetést, s emiatt a korábban beépített területeken károk keletkeztek. Előfordult megyénkben is — még 1955-ben is — hogy a községek fejlesztése során szükségessé vált új iskola négy év után bányakár következtében használhatatlanná vált. Egyre több olyan lakóház van, amelyet lebontásra kellett értékelni, mert az lakhatásra életveszélyes. > . A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése idején nagy huzavonával járt a majorhelyek kijelölése, mert a termelőszövetkezetek vezetői — helyesen — arra törekedtek, hogy a községhez minél közelebb legyen a termelőszövetkezet isistállója, ugyanakkor a már működő bánya vezetői előrelátásból, a terv ismerése alapján, azt az álláspontot képviselték, hogy ott kelljen megépíteni a termelőszövetkezeti istállót, ahol később nem éri bányakárosodás. A bányakárok miatt Nógrád megyében 1950 —1960-ban négymillió forintnál nagyobb összeget fizettünk ki bányakár címén. Ennek a négymillió forintnak a kifizetése enyhítette ugyan azokat a gondokat, amelyek, mondom, elsősorban a bányászokat érték, de nem tudtunk teljes megnyugvást találni, mert a fennálló rendelkezések nehézkessége, esetenként az eljárás kereszteződése miatt nem volt egységes állásfoglalás. A köztudat már a törésszögeket jobban ismeri maholnap, mint a műszaki vezetés. De a törésszög megállapításának késedelmessége azt eredményezte, hogy például Kazáron, ahol nagyon jelentős bányakárok vannak, az első időben kifizettünk 55 foknál kisebb törésszög alatti ' bányakárokat is, majd később még az 55 fok felett sem fizettünk bányakárokat. Olyan példátlan esetek is voltak, hogy három egymás mellett levő házból a két szélsőt bányakártalanították, de a középső kártalanítása elmaradt. Még tovább folytathatnám ezeket a példákat, amelyek mind abból származtak — még egyszer mondom —, hogy nem volt egységes állásfoglalás a bányakárok megítélése tekintetében. Különösen gyakori volt a kapitalista bányászkodás idején, amikor a profit volt a fő cél, hogy a bányatérképeket nem vezették megfelelően. Idősebb bányászok emlékezete szerint két térképet is vezettek, de a későbbi idők folyamán is — talán viccesen hangzik, de azt kell mondanom — találkoztunk olyan gyakorlattal, amikor a bányaművelés során lementek a térképről. Ez