Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-6

343 Az országgyűlés 6. ülése 1959. évi július 29-én, szerdán. 344 Már Bondor elvtárs is említést tett arról, hogy beruházásaink elhúzódnak. A zárszámadás ugyan megemlékezik arról, hogy a függő beruházások száma csökkent, sajnos, azonban az oktatásügyi intézményeknél ezt eléggé kis mértékben tapasztalhatjuk. Kétségtelen, a dolgozók számára nem mindegy, hogy augusztusban vagy decemberben költöznek-e be az új lakásokba, az iskolák számára azonban parancsoló szükségesség, hogy szeptember elsején az iskola beköltözhető legyen. Ezért kérném Trautmann elvtársat, hasson oda, hogy a vállalatok tartsák be az iskolák építésének és javításának határidejét. Nem tudom, vannak-e típustervek iskolákra és ha vannak, megfelelő típustervek-e ezek. Egyetértek Bondor elvtárssal abban, hogy középületeink, elsősorban iskoláink legyenek szépek, tiszták és tágasak. Hiszen a gyermek, ha ilyen környezetben van, jobban megbecsüli azt és a kulturált környezet kétségkívül nevelő erővel fog rá hatni. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy 200 000 forintos dombormű, amely egy szociális épületre készül és ákantusz-vázák, öt és félmillió forintos kőfaragó munka például a veszprémi egyetemen feltétlenül szükséges-e az intézmény működéséhez. Mi tehát azt kérjük, hasson oda a minisztérium, hogy készüljenek típustervek. Azt hiszem, az oktatásügyi beruházások átfutási ideje ezen a réven is csökkenni fog. Ha jól emlékszem, a múlt ülésen dr. Bárczy képviselőtársam említette, hogy az orvos-egészségügyi szolgálatot Antos elvtárs úgy aposztrofálta, hogy az nem termelő üzem. Legyen szabad folytatnom ezt a képet. Az orvos-egészségügyi szolgálat — a prevenciótól eltekintve — többnyire csak karbantartó, javító munkát végez (derültség), az oktatásügy azonban effektív termelőmunkát végez, mégis azt kell éreznünk, hogy rezsiüzemként, nem termelő üzemként tartanak nyilván bennünket. * Tudjuk, hogy népgazdaságunk lehetőségei korlátozottak. Nem kívánhatjuk, hogy az oktatásügy túl sokat markoljon, amikor más, fontosabb beruházásokra van szükség. Itt elsősorban nem is Antos elvtárshoz, hanem az ipari minisztériumokhoz fordulnék. Nagyon olcsó érv az, hogy a Szovjetunió vagy a népi demokratikus Németország példájára hivatkozunk, de engedjék meg, hogy Lengyelország példáiára hivatkozzam, amely gazdaságilag nem áll jobban, mint mi, sőt, talán roszszabbul áll. Az ipari tárcák ott komoly összegeket fordítanak a felsőoktatási intézmények támogatására, műszerekkel és — valljuk be őszintén — igen súlyos devizával is. Mi nem vagyunk ennyire mohók, mi csak azt kérjük az ipari tárcáktól, hogy legalább a lehetőséget teremtsék meg, hogy a kisüzemű kísérleti gépeket különösebb nehézségek nélkül elkészíttethessük. Tudjuk, hogy az üzemeknek nem kellemes egyedi gépekkel foglalkozni, hiszen lényegesen nagyobb a ráfordítás időben és munkában, mint a sorozatgyártásnál, de úgy hiszem, hogy mint fogyasztóknak — mert hisz ők fogyasztják az általunk termelt mérnököket (derültség) — ez a veszteség meg fog térülni nekik. Nehogy Antos miniszter elvtárs megharagudjék, amiért őt kihagyom, a Pénzügy minisztíriummal kapcsolatban is volna egy észrevételem. Helyesnek tartjuk azt, hogy a létszámokat a költségvetésben normák alapján állapítják meg, mert hiszen ezek a normák egyrészt támpontot nyújtanak a tervezéshez, másrészt bizonyos ésszerű határokat rögzítenek a költségvetés végrehajtásánál. Amit azonban kifogásolunk, QZ az, hogy a Pénzügyminisztérium beosztottjai ezeket a normákat dogmákként kezelik és még talán észokok hatására sem hajlandók azokon — legalábbis túl gyorsan — változtatni. Hogy konkrét példát említsek, nagyon nehéz engem meggyőzni arról, hogy az egyetemi könyvtárak költségvetése a hallgatók létszámának függvénye. Az egyetemi könyvtárak általában nem tankönyv-kölcsönző könyvtárak, hiszen a mai tankönyvkiadási program és tankönyvárak, valamint az állami támogatás mellett a magyar nyelvű tankönyveket a| hallgatóság meg tudja venni. De lemaradunk a tudományban, ha a pénz nem elegendő a könyvbeszerzésre, s a fluktuáló élet miatt előfordul, hogy a szakfolyóiratokból kimarad egy-két évfolyam, amit aztán később igen nehéz és rendesen csak drágábban lehet pótolni. A másik ilyen példa a következő: nagyon nehéz engem meggyőzni arról, hogy a könyvtári személyzet létszáma a könyvek, nem pedig az olvasók számának a függvénye. (Derültség.) Kérném a pénzügyminiszter elvtársat, vegye ezt figyelembe, mert tudok olyan könyvtárról, amely lényegesen kisebb könyvállománnyal lényegesen nagyobb forgalmat bonyolít le, létszámellátása viszont nem megfelelő, s küzdelmünk ebben az irányban eddig még sikertelen maradt. Tisztelt Országgyűlés! Korszakunkat szeretik az atomenergia korszakának nevezni. Én ezzel a megállapítással nem tudok teljesen egyetérteni. Én azt remélem, hogy a történelembe ez a kor a szocializmus korszaka címén fog bekerülni. Ha azonban már ennél az elnevezésnél vagyunk, itt is szeretném valamire felhívni a figyelmet. A magenergia békés felhasználása — tudjuk jól — a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban elsőrendű probléma. Tudjuk azt is, hogy rendelkezünk bizonyos uránkincsekkel, amelyeknek felhasználása alapja lehet jövő energiaforrásunknak. Ügy érzem azonban, hogy a felsőoktatás terén ebben a vonatkozásban kicsit elmaradtunk, és ha még sokáig gondolkodunk, le fogunk maradni a tudomány fejlődése mögött. A magfizikai, a magkémiai és főleg a magtechnológiai oktatás problémája ma még nyitott kérdés. Nem kívánom most itt vitatni, hogy szükséges-e nekünk ilyen oktatásra berendezkednünk, vagy a baráti államoknál ösztöndíjas helyekkel oldjuk-e meg ezt a kérdést, de úgy vélem, hogy azért mégis tiszta vizet kellene önteni a pohárba és a pro és kontra érvek meghallgatása után ebben a kérdésben is döntést kellene hozni. Amint felszólalásomban már említettem, az 1958. évi zárszámadás azt bizonyítja, hogy pártunk és kormányzatunk a művelődéspolitikára elegendő pénzt bocsát rendelkezésre, ezt a mű-