Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-6

271 Az országgyűlés 6. ülése 1959 (Elnök: RÓNAI SÁNDOR — 11.00) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Népköz­társaság Elnöki Tanácsa által Alkotmányunk 12. §-ának (2) bekezdése alapján összehívott ország­gyűlés rendes ülésszakát megnyitom. Megállapítom, hogy az országgyűlés tagjai határozatképes számban vannak jelen. Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelessé­gemnek teszek eleget, amikor jelentem, hogy legutóbbi ülésszakunk óta Knyazovics András és Kovács Béla képviselőtársunk elhalálozott. Knyazovics András bányászcsalád gyermeke volt, aki egész életét a munkásosztály, dolgozó népünk szolgálatának szentelte. Húszesztendős sem volt még, amikor bekapcsolódott a munkás­mozgalomba, amelyet a hitleri fasiszták elleni tevékeny fegyveres ellenállásban szerzett beteg­sége ellenére töretlenül szolgált haláláig. Ezt az áldozatkész és példamutató magatartását jutal­mazta Komárom megye dolgozó népe 1958. no 1 vember 16-án, amikor Knyazovics Andrást or­szággyűlési képviselőjévé választotta. Képviselői tevékenységét is lelkes odaadással végezte mind­addig, amíg súlyos betegsége el nem vitte tő­lünk. Temetésén az országgyűlés képviseltette ma­gát és sírjára koszorút helyezett el. Javasolom, hogy Knyazovics András emlé­két az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítse meg. (Helyeslés.) Az országgyűlés ezzel egyetért. Másik halottunknak, Kovács Bélának élete és munkássága szemléltető példája annak, hogyan jut el egy becsületes szándékú politikus a szo­cialista társadalom építésének helyesléséig. Kép­viselőtársaim előtt ismeretes az a férfias helyt­állás, amellyel Kovács Béla az ellenforradalom szennyáradatával szembeszegült. Az utóbbi évek­ben súlyos szív/betegsége és ismétlődő agyvérzé­sei ellenére minden szellemi és fizikai erejét a munkás-paraszt szövetség erősítése, a magyar mezőgazdaság szocialista átalakítása ügyének szentelte. Ezért tisztelték meg bizalmukkal Baranya megye dolgozói,' amikor megyéjük országgyűlési képviselőjévé választották. Kovács Béla ezt a bizalmat a szocialista társadalom további épí­tése iránti segítőkészséggel viszonozta, amelynek több alkalommal széleskörű kifejezést is -adott. Halála azonban megakadályozta abban, hogy to­vábbra is szolgálhassa dolgozó népünket. Temetésén az országgyűlés képviseltette ma­gát és sírjára koszorút helyezett el. Javasolom, hogy Kovács Béla emlékét az or­szággyűlés jegyzőkönyvben örökítse meg. (He­lyeslés.) A javaslatot az országgyűlés elfogadta. (Az elnök megemlékezését az országgyűlés tag­jai állva Hallgatták végig.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a megüresedett képviselői helyekre a Baranya me­gyei választókerületből Dobos József, a Komá­rom megyei választókerületből Vass József so­ron következő országgyűlési pótképviselőket be­hívtam. Bejelentem, hogy ügyrendünk 23. §-a (2) be­kezdésének megfelelően benyújtotta hozzám: a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke a Magyar Népköztársaság Polgári Törvény­könyvéről szóló törvényjavaslatot, >. évi július 29-én, szerdán. 272 a külügyminiszter a Magyar Népköztársa­ság és a Kínai Népköztársaság között Pekingben, 1959. évi május hó 6. napján aláírt barátsági és együttműködési szerződés törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslatot, a pénzügyminiszter a Magyar Népköztársa­ság 1958. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentés jóváhagyására vonatkozó törvény­javaslatot. A benyújtott törvényjavaslatokat kinyomat­tam, előzetes tárgyalás céljából az illetékes bi­zottságoknak kiadtam és az országgyűlés tagjai között szétosztattam. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának az országgyűlés 1959. február 20-án berekesztett ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeleteiről szóló jelentését — az Alkotmány rendelkezésé­nek eleget téve — képviselőtársaim között ugyancsak szétosztattam. Az ügyrend 47. §-ának megfelelően bejelen­tem, hogy három képviselőtársunk nyújtott be hozzám interpellációt. Kérem jegyző képviselőtársamat, szívesked­jék az interpellációkat felolvasni. PÁLA KÁROLYNÉ jegyző: Interpellálni kí­ván Szobek András képviselőtársunk a mező­gazdasági építkezések munkálatainak további meggyorsítása és javítása ügyében az építésügyi és a földművelésügyi miniszterhez, dr. Sáró András képviselőtársunk Békéscsa­ba város, megyei székhely szennyvízlevezetése és szennyvízderítése tárgyában a földművelésügyi miniszterhez, Péti János képviselőtársunk a Koppány- és Kapos-csatorna szabályozása tárgyában a föld­művelésügyi miniszterhez. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülésszak tárgysorozatául javaslom: 1. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának be­számolóját, 2. a Magyar Népköztársaság és a Kínai Nép­köztársaság között Pekingben, 1959. évi május hó 6. napján aláírt barátsági és együttműködési szerződés törvénybeiktatásáról szóló törvényja­vaslatot, 3. az 1958. évi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés jóváhagyására vonatkozó törvény­javaslatot, 4. a Magyar Népköztársaság Polgári Tör­vénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, 5. az interpellációkat. Kérdem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tárgysorozatra vpnatkozó javaslatot? (Igen!) Ellenvetés nincs. Megállapítom, hogy az ország­gyűlés az ülésszak tárgysorozatára vonatkozó javaslatot elfogadta. Az elfogadott tárgysorozat szerint követke­zik a Népköztársaság Elnöki Tanácsának beszá­molója. Kristóf István elvtársat, az Elnöki Tanács titkárát illeti a szó. KRISTÓF ISTVÁN, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának titkára: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom