Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-42

2233 Az országgyűlés 42. ülése 1957 néhány hónap telt el azóta, hogy az ellenforra­dalmat levertük, sőt társadalmi és gazdasági éle­tünknek némely területén jelenléte még most is megállapítható. Ilyen körülmények között nem tartottam az időpontot alkalmasnak arra, hogy az ebben a beszámolási időszakban kifejtett bí­rói munka, az ellenforradalom idején végzett ítélkezés átfogó, végleges értékelését adjam. Pe­dig az értékelés a beszámolónak lényeges része. Az ítélkezés, igen tisztelt Országgyűlés, a társadalom rendes, nyugodt viszonyai között is fokozott idegmunkával együttjáró igen nehéz szellemi és lelki tevékenység. És milyen nehéz lehet ez a munka a társadalomnak ilyen nyugta­lan rendkívüli viszonyai között. Mégis az ellen­forradalom összebogozta kuszált csomókat — hogy madáchi szavakkal éljek — bíráink mind rendre széjelvágták. Annyi azonban talán már most is megálla­pítható, hogy bíróságaink a kezdeti ingadozások leküzdése után általában, kielégítő munkát vé­geztek és nagymértékben hozzájárultak jogren­dünk gyors helyreállításához. De ugyanakkor az is megállapítható már, hogy hoztak — köztük a Legfelsőbb Bíróság bírái is — és sajnos még az utóbbi időkben is nem egészen megfelelő döntéseket. Hoztak olyan határozatokat, amelyek a reánknézve egyedül irányadó közvélemény, a dolgozó nép egvhangú egyeértésével nem találkoztak. (NAGY JÓZSEFNE könnyűipari miniszter: Ügy van!) Igen, de a Legfelsőbb Bíróságon is emberek dol­goznak, esendő emberek és nem tévedéstől men­tes lények. A lényeges az. hogy népi demokrá­ciánk törvényei szerint alig képzelhető el bírói hiba, amelyet ne tudnánk kijavítani. Törvé­nyeink módot nyúitanak arra, hogy minden hibás ítéletet kijavítsunk még akkor is, ha azok iogerőre emelkedtek, és még akkor is, ha azo­kat a Legfelsőbb Bíróság hozta. Törvényeink iogot adnak minden állampolgárnak arra, hogy bármely bíróság bármely büntető ítéletének tör­vénysértésére felhívja a Legfelsőbb Bíróság elnökének, vagy a legfőbb ügyésznek figyelmét. Én pedig — és ezek zárószavaim is — arra ké­rem erről a helyről az országban szerte lakó dolgozótársaimat, hogy e jogukat tekintsék kö­telességüknek és segítsék elő ezzel is szocialista igazságszolgáltatásunkat. (Elénk taps.) Tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy beszámolómat tudomásul venni szíveskedjék. (Taps.) ELNÖK: Kérdem az Országgyűlést, hogy a beszámolót tudomásul veszi-e? (Igen.) Megállapítom, hogy az országgyűlés a Leg­felsőbb Bíróság elnökének beszámolóját tudo­másul vette. Tisztelt Országgyűlés! Napirendünk szerint következik az interpellációk előterjesztése. Az első interpelláló Mihályfi Ernő kép­viselőtársunk, aki Sárospatak várossá minősí­tése tárgyában a kormányhoz intéz interpellá­ciót. Mihályfi Ernő képviselőtársunkat illeti a szó. évi december 21-én, szombaton. 2234 MIHÁLYFI ERNŐ: Tisztelt Országgyűlés! Sárospataki választóim megbízásából terjesztem az Országgyűlés és a kormány elé kérésüket, hogy Sárospatak ismét város legyen. Sárospatak évszázadokon át város volt. A XIII. századtól kezdve minden történeti feljegyzésben város­ként szerepel, és ettől a városi rangjától csak a kiegyezés után, a XIX. század utolsó évtizedei­ben fosztották meg. (Zaj.) ELNÖK: Figyelmet kérek! MIHÁLYFI ERNŐ: Szabadságharcainkban és művelődéstörténetünkben jelentős szerepet vitt Sárospatak, mint Rákóczi vára és mint több évszázados iskolaváros, amelynek kollégiumában Comenius is éveken át tanított. Sárospatak lakói­nak kérése nem presztízs-szempontokon alapul, nem is csak a múlt haladó hagyományainak he­lyes tiszteletben tartását jelenti. Sárospataknak nemcsak a múltja, hanem a jelene is indokolja ennek a kérésnek teljesítését. Sárospatak ma is jelentős központja művelődésügyünknek, több iskola működik ott. csaknem 3000 tanulóval. Fontos gyakorlati jelentősége is van annak, hogy Sárospatak községből ismét város lehes­sen és így őrizhesse meg továbbra is azt a kul­turális színvonalat, amelyét lakói évszázadokon át megteremtettek és felszabadulásunk után fo­kozni tudtak. A gyakorlati tényezők közül egyet említek csak meg. Lehet hogy furcsán hangzik, de azért ennek is van jelentősége. Aki szombaton délután végigmegy Sáros­patak főutcáján, örömmel látja, hogy felsöprik, kitisztítják a Fő utcát és a szemetet az út szélén kupacokba rakják. Ezek a kupacok azután ott maradnak és egy héten át a szél és a közlekedő járművek szétszórják. A következő szombaton megint összesöprik és kupacokba rakják. A köz­ség költségvetése ugyanis nem teszi lehetővé a szemétfuvarozás megszervezését, a város költség­vetése ezt lehetővé tenné. Idegenforgalmi szempontból is fontos ez a kérdés. Nagyon sok külföldi látogatja Sárospa­takot, ahol Magyarország legszebb, legfontosabb műemléke, a Rákóczi vár van, benne művészeti alkotóotthon. Sok kulturális intézménye is van a városnak. Sárospatak szorgalmas és szocializ­mushoz hű dolgozói, az üzemek és a hegyaljai szőlők munkásai, az ottani értelmiség, köztük a pedagógusok, megérdemlik ennek a kérésnek a teljesítését. Amikor legutóbb, október 20.-án politikai naggyűlés volt Sárospatakon — több mint ötvenezren vettek részt ezen a rendkívül lelkes gyűlésen — amelynek szónokai Dobi István és Münnich Ferenc elvtársak voltak, Sárospatak azt remélte, hogy ott a szónokok már be fogják jelenteni — ez a hír volt elterjedve '—» hogy Sárospatak ismét város lesz. (Derültség.) Akkor ez nem történt meg, de remélem, most olyan vá­laszt fogok kapni a kormánytól, amely ezt az ígéretet tartalmazni fogja. Kérdezem' tehát sárospataki választóim meg­bízásából a kormánytól: Lehetséges-e Sárospatak dolgozói kérésének a teljesítése? Én támogatom ezt a kérést és kérem is tel­jesítését, mert meggyőződésem szerint ez jóvá­I tenne egy intézkedést, amelyet az elmúlt évtize-

Next

/
Oldalképek
Tartalom