Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-30

1489 Az országgyűlés 30. ülése 1956. évi augusztus 1-én, szerdán. 1490 vaslatot a jogi bizottság által javasolt módosítás­sal fogadja el. (Taps.) ELNÖK- A törvényjavaslat vitáját megnyi­tom. Juhász Imréné képviselőtársunké a szó. JUHÁSZ IMRÉNE: Tisztelt Országgyűlés! A szabálysértési bizottságokról szóló törvényjavas­latnak nagy jelentősége van a szocialista típusú igazságszolgáltatásunk rendszerében. A törvény meghozatalával az országgyűlés új és széles te­rületet nyit meg a dolgozók előtt az általános igazgatásban való részvételre. E törvényjavaslat is bizonyíték arra, hogy népi államunk a dolgo­zók jogait az államigazgatási munkában való részvételhez nemcsak deklarálja, hanem bizto­sítja is. A szocialista demokratizmusnak megfelelően egyre nő az a terület, ahol a lakosság közvetle­nül részt vehet és részt is vesz az államhatalom, az államigazgatás gyakorlásában. 104 ezer 626 választott tanácstag van az országban, akik a felszabadulás előtt nemcsak hogy nem vehet­tek részt az államhatalom gyakorlásában, hanem egyenesen szenvedő ' alanyai voltak az elnyomó rendszernek, soknak közülük még választójoga sem volt, mint ahogy nekem sem. Alkotmányunk 37. szakasza értelmében 15 ezer népi ülnök működik az országban a külön­böző bíróságok mellett, akik élvezik a válasz­tóik bizalmát, akik a különböző társadalmi réte­gek között élve, különböző munkaterületükön szerzett tapasztalataikkal, élettapasztalataikkal segítik a hivatásos bírákat a szocialista igazság­szolgáltatás érvényre juttatásában. Az egyszerű dolgozóknak a bíráskodásban való ilyen részvétele csak a szocialista rendszerű országokban van biztosítva. Igaz, hogy a fejlődő kapitalizmus korszakában a feltörekvő burzsoá­zia több országban a lakosság megnyerésére, megtévesztésére bevezette ugyan az esküdtbí­ráskodást, de az esküdteket a jómódúak sorai­ból választották, akik hü kiszolgálói voltak az uralkodó osztálynak éppen úgy, mint a hivatá­sos bírák. Az esküdtek csak a bűnösség megálla­pításába folytak be, de a büntetések kiszabásá­ba már nem szólhattak bele. Az imperializmus korszakában a burzsoázia az esküdtbíráskodást is a legtöbb kapitalista országban félredobta. Az imperialista országok nagy részében ma a bí­ráskodás területén a jognélküliség, az önkény uralkodik, a jog helyét a terror foglalta el. A tőkés társadalom ellentmondásai bűnö­zésre kényszerítik a lakosság egy részét, de a bűnözés útjára viszi a maximális profit utáni hajsza a tőkéseket is. Mi nem áltatjuk magunkat, tisztelt Ország­gyűlés azzal, hogy népi demokratikus államunk­ban a büntetőpolitika háttérbe szorulhat, hogy nem kell fejleszteni azt, mert a lakosság nagy része tiszteletben tartja a törvényeket. Nem, mi nem tagadjuk, hogy nálunk is vannak, akik szembekerülnek a törvényekkel. A szétvert el­lenséges osztályok maradványai itt élnek közöt­tünk, akiknek egy része még ma is népi demok­ratikus rendszerünk meggyengítésére törekszik; az öntudatlan, a gyenge jellemű dolgozókat tör­vényeink megtartása ellen izgatják. Jócskán akadnak még, akik a szocialista tu­lajdont fosztogatják, a munkafegyelmet lazítják, a társadalmi együttélés szabályait felrúgva ga­rázdálkodnak, akik a társadalom rovására, em­bertársaik kárára akarnak törvényellenes úton egyéni haszonhoz jutni. Vannak megtévedt dol­gozók, akik bűncselekmény szándéka nélkül kö­vetnek el kisebb-nagyobb szabálysértéseket. Ezek az elkövetési magatartások azonban nem a jelenlegi társadalmi rendszerünkből fa­kadnak, hanem a letűnt társadalom maradvá­nyaiból táplálkoznak, s ennek megfelelően fej­lesztjük büntetőpolitikánkat. Míg a kapitalista államokban az elkövetett bűncselekményekkel, vétségekkel arányban nem álló magas büntetések kiszabásával akarják el­rettenteni a polgárokat a bűnözéstől, a szabálya sértésektől addig nálunk a fő módszer a neve­lés, a megelőzés. A dolgozók nevelését a törvé­nyek tiszteletben tartására, a társadalmi együtt­élés szabályainak megtartására nemcsak az igaz­ságügyi szerveink végzik, hanem végzi a párt, a tömegszervezetek, a tanácsok és maguk az ál­lampolgárok is. Az állampolgárok, mint népi ül­nökök, mint társadalmi bírák és e törvény élet­beléptetése után mint szabálysértési bizottságok tagjai, az igazságszolgáltatásból is aktívan fog­ják kivenni a részüket. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársak! Én a magam nevében is, de választóim nevében is örömmel üdvözlöm a szabálysértési bizottságok­ról szóló, beterjesztett javaslatot. Népi demokratikus rendszerünk fokozódó megszilárdítása, a dolgozók fejlődő öntudata, a nép állama iránti fokozódó hűség és odaadás le­hetővé tette, hogy a kisebb jelentőségű cselekmé­nyeket ne minősítsük bűncselekményeknek. Azokra az állampolgárokra, akik csak ki­sebb mértékben vétenek a jogrend ellen, hatá­sosabb nevelőmódszert tudunk alkalmazni azzal, hogy a társadalom rosszallását vele szemben nem börtönbüntetés kiszabásában, hanem anyagi hát­ránnyal, illetve pénzbírság kiszabásában fejez­zük ki. A kihágások szabálysértéssé való átminősí­tése 1955-ben büntetőpolitikánkban demokrati­kusabb szellemet teremtett. A kihágási eljárá­sok légköre elég rideg volt. A kihágási bírók sok esetben olyan rideg, felelősségrevonó hangnem­ben tárgyaltak az elkövetővel szemben, hogy azok úgy álltak a kihágási előadók előtt, mint valami megrögzött bűnözők. Ez az eljárási módszer a szabálysértési el­járás bevezetésével sokat változott, jobban elő­térbe került a nevelő célzat és javult az eljárá­sok törvényessége is. A bírságok kiszabásánál már azért is csök­kent az önkényeskedés, az aránytalanság, mert míg a szabálysértéseknél 1000 forint pénzbírság a maximum, addig a kihágásoknál 5000 forint volt, de egy időben elérte a 24 000 forintot is, s ez már magában véve alkalmat adott a félelem­keltésre. De a kihágásoknál alkalmazták a sza­badságvesztést is olyan kisebb ügyekben, ame­lyekre most a szabálysértés 200—500 forintot ír elő. Nem volt "ritka eset, hogy ilyen ügyekben négy-, hathónapi börtönt szabtak ki. Nem volt szerencsés megoldás, hogy a kihágási eljárást

Next

/
Oldalképek
Tartalom