Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2695 Az Országgyűlés 50. ülése lí kentése érdekében helyes lenne, ha központilag készítenénk tipizált ajtókat és ablakokat, természetesen nemcsak Budapesten, hanem az egyes tájegységeken kialakított központokban is. Nem látszik ilyen megnyugtatónak az építőipar gépesítésének fejlesztése. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a hároméves terv időszakában az éves tervek készítésénél a lehetőség keretén belül az építőipar gépesítését illetően külön figyelmet kapjon olyan kisgépekkel való fokozott ellátása, amelyek alkalmazásával lehetővé válik az olcsóbb és jobb építkezés lehetőségeinek megteremtése. Olyan gépeket kell beszerezni, amelyek lehetővé teszik az építési időtartam lényeges lerövidítését és mentesítik az embereket a nehéz fizikai munkától. Ilyenek például az alapanyagkitermelésre szolgáló kő- és anyagkombájnok, emelőszerkezetek, exkavátorok, dömperek stb. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert a hároméves tervben ez a kérdés nem kapott megfelelően helyet. Az építési költségek csökkentése érdekében erőteljesebben kell irányt venni az új építőanyagok gyártására is. így pl. a betonelemek gyártására, a falazóblokkok, a födémpanell-szerkezetek gyártására stb. Az előregyártott elemek készítésénél nagyobb figyelmet kellene szentelni a gyártástelepek elhelyezésére is. Jelenleg a nagy szállítási távolságok sok törést okoznak, ezért fontos lenne, hogy ezek. az elemek az egy-egy tájegységnek megfelelően létesített központokban készüljenek s így a szállítási költség csökkentése a törési selejt csökkentésén túl azzal az előnnyel is járna, hogy az egyes tájjelegű építkezéseknek megfelelően lehetne az előregyártott elemeket készíteni. A hároméves terv 110 ezer lakás építését irányozta elő. Ez a szám magában véve nagy szám, de a lakásigényeket véve nem mondható kielégítőnek. Meg kell azonban mondanom, hogy csak helyeselni lehet a kormányzatnak azt a gondos intézkedését, mely szerint ezen a területen sem megyünk tovább, mint amennyit népgazdaságunk ereje lehetővé tesz. Igaz, hogy talán ez az egyetlen terület, az országban, ahol a legnagyobb türelmetlenség van és azt is hozzátehetjük, hogy valamelyest igazuk is van ezeknek a*, embereknek, hiszen egy békés családi otthon minden állampolgárt megilletne. Egyelőre azonban be kell látni, hogy ezt a feladatot csak lépésről lépésre haladva oldhatjuk meg. Apró elvtárs tegnap megemlítette beszédében, hogy 1950 óta 210 ezer lakást építettünk 9 milliárd forint értékben. Azt is megemlítette, hogy a lakáskérdést nem lehet csak állami erőből rendezni. Szükséges — mondotta —, hogy nagyobb mértékben érvényesüljön a lakásépítkezések terén a magánerőből történő kezdeményezés. Ezt csak helyeselni lehet. Csak helyeselni lehet a kormányzatnak azt a törekvését is, mely szerint a lakásépítkezéseknél arra törekszik, hogy az új lakások a fejlődés követelményeinek megfelelően készüljenek el és hogy ez mennyire így van, ezt igazolják az alábbi számok: a budapesti lakásoknak 37 száI. évi június 20-án, pénteken 2696 zalékában, a vidéki városi lakásoknak 14 százalékában, és a népi demokráciánk fennállása óta megépült sztálinvárosi lakásoknak 80 százalékában van fürdőszoba. Amíg kormányzatunk nagy erőfeszítésekel tesz dolgozó népünk lakáshiányának leküzdésére, addig azt tapasztaljuk, hogy egyes emberek viszont nem becsülik meg a részükre átadott lakást, illetve épületet. Amióta országunkban munkáshatalom van s amióta a jog dolgozó né punk kezében van, egyesek úgy vélekednek, hogy jogubkan áll a társadalmi tulajdont herdálni, pusztítani —- minden a miénk jelszóval. Azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, itt az ideje annak, hogy megmondjuk ezeknek az embereknek, hogy a nép vagyonával való nemtörődömség, a tudatos rombolás és pusztítás ideje lejárt. Az állami tulajdonban levő épületek, lakóházak az egész nép tulajdonát képezik. Ezért egyetlen felelőtlen állampolgárnak sincs joga ahhoz, hogy ezt rombolja, annál is inkább, mert az állam minden egyes lakásnál a lakbéren felül annak mintegy 120 százalékát adja a lakás fenntartására, üzemeltetésére. Itt az ideje annak is, hogy a nehéz lakásviszonyokra való tekintettel szót emeljünk a jogos és szükséges lakástér használatát illetően. Tűrhetetlen állapot, hogy Budapesten egyesek az államtól kapott alacsonybérű lakásokkal üzérkednek, zsarolják embertársaikat Vannak főbérlők, akik az albérlőktől kapott bérleti díjból élnek, míg maguk csak alacsony összegű lakbért fizetnek. Ügy vélem, fel kell emelni szavunkat a két-három, sőt négyszáz forintos albérleti díjak szedése ellen. Nem lehet azzal egyetérteni, hogy a Budapesten élő 195 ezer egyedülálló ember ki legyen szolgáltatva a már említett eljárásnak. Ezért helyes lenne — véleményem szerint —, ha a 110 000 lakásból, amelyet a három év alatt nTegépítünk, az egyedülálló emberekre gondolnánk, egyszobás garzonlakások építésével, melyben szükség esetér. kevés bútorral rendelkező fiatal házaspárok is megférnének. Az állami tulajdont képező lakóházak állagának megóvása erdekében nagyobb követelményt kell támasztani a bérlőkkel szemben. A tudatos romoblóknál — ha a figyelmeztetés nem használ — el kell menni a lakás jogának megvonásáig is. Meg kívánom említem befejezésül a munkásszállások építkezésével kapcsolatban fennálló hiányosságokat. Helyes az, hogy az építőipari munkások is megfelelő szállást kapjanak Azzal azonban nem lehet egyetérteni — mint ahogyan már mondottam is —, hogy egy adott területen sorra-rendre építik a munkásszállásokat és ennek költségeit még a'tervteljesítésbe is beszámítják. Ezért meg kellene vizsgálni, nem volna-e helyesebb az egyes területi egységek központjában állandó jellegű munkásszállás építése, amelyet aztán az eddigieknél korszerűbben építhetnénk meg, mivel az végérvényesen megmaradna és mindenkor ezt a célt szolgálná. Tisztelt Országgyűlés! Az 1958—60. évi hároméves népgazdaságfejlesztési tervjavaslat célkitűzéseit reálisnak, megvalósíthatónak tartom,