Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1701 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1702 (Elnök: RÓNAI SÁNDOR — 10.01.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Mai ülésünk napirendje a minisztertanács elnökének beszámolója feletti vita. Bejelentem, hogy a vitában felszólalásra jelentkezett: Kiss Károly, Péter János, Ilku Pál, Nagy Antal, Fodor Imre, Gáspár Sándor, Horváth Ede, Z. Nagy Ferenc, Csikesz Józsefné, Beresztóczy Miklós, Klujber László, Parragi György, Berki Mihályné és Katona Sándor képviselőtársunk. A beszámoló feletti vitát megnyitom. Kiss Károly képviselőtársunké a szó. KISS KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselő elvtársak! Nagy figyelemmel hallgattam tegnap azt a kormánybeszámolót, amelyet Kádár János elvtárs, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke ismertetett. A beszámoló részletes és alapos elemzést adott az október előtti helyzetről, az ellenforradalomról, gazdasági és politikai helyzetünkről, kulturális életünk legfontosabb problémáiról és ismertette eredményeink mellett nehézségeinket is. Társadalmi életünk minden területén felvázolta a népünk előtt álló feladatokat és irányt mutatott azok megoldásának módjára. E részletes összefoglalóból a november 4. óta megtett eredményes út sok leküzdött nehézsége bizonyítja a kormány alapjában helyes politikáját. Először jöttünk össze azóta, hogy szocializmust építő népi demokráciánkat, dolgozó népünk államát gálád és veszélyes támadás érte. Vajon kik és miért támadtak a nép állama, társadalmi rendje ellen? Az október 23-án kirobbantott ellenforradalom előtt és annak első napjaiban a különféle árnyalatú ellenforradalmárok sikeresen elködösítették céljaikat. A munkáshatalom ellen támadó ellenségnek sikerült elhomályosítani a 12 év alkotó, nagy eredményeit és a nép egy részével átmenetileg elhitetni, hogy ez a 12 év csupa hibából állt. Ezt nagyon elősegítette a párt sajtója is, de különösen a revizionista újságírók, akik hátbatámadták a pártot. Ma már aligha akad az országban olyan ember, aki ne tudná, hogy október 23-án a külföldi imperializmus aktív támogatását élvező külső és belső reakciós erők törtek a munkáshatalomra, akiknek véres és romboló munkáját előkészítették, segítették a párton belüli árulók, a Nagy Imre—Losonczy-csoport tagjai. Igaz, hogy a dolgozók közül sok munkást is sikerült egy ideig megtéveszteni az ellenségnek. Azt azonban már senki sem hiszi el, hogy azok a munkások emeltek kezet a népi hatalomra, akik a néphatalomnak köszönhetik felszabadulásukat, a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vételét, a tőkés kizsákmányolás megszüntetését, a szocializmus alapjainak lerakását, vagy a kultúrforradalmat. A falusi dolgozók sem támadtak a népi demokrácia ellen, akik a munkásosztállyal való szövetségnek köszönhetik egyebek között a földosztást, a bankuzsora megszüntetését, a sanyargató csendőrök elűzését, valamint a verejtékes munkájukat megkönnyítő, korszerű mezőgazdasági gépek, gépállomások segítségét. Az értelmiség közül — bár sokan elvesztették tisztánlátásukat és tapogatózva keresték október után a helyes utat —i mégis többségükben látják, hogy a népi demokráciában a haladó értelmiség sokkal megbecsültebb helyzetbe került, mint amilyenben a földesúri-tőkés világban, a Horthy-rendszer idején volt. Az igazság természetesen az, hogy azok támadtak a népi hatalom ellen, akiknek ez érdekükben állt, tehát azok, akik a népi demokrácia megdöntése révén elvesztett gyáraik, birtokaik, bankjaik, egyszóval számukra jólétet biztosító vagyonuk visszaszerzését remélték. Továbbá azok az imperialisták és ügynökeik, akik arra számítottak, hogy nyomásukra, a belső reakciós erőkre támaszkodva és a nyugaton készenlétben tartott fasiszta, nyilas és csendőralakulatok hazánkba küldésével olyan polgárháborút sikerül kirobbantaniuk, amely ismét biztosítja Magyarországon az általuk annyira áhított „szabadságot", a dolgozó nép elnyomásának, gúzsbakötésének és tőkés kizsákmányolásának szabadságát. Ahogy tegnap Dobi elvtárs beszámolóját hallgattam, megelevenedett előttem az országgyűlés házának képe október utolsó és november első két napjában. Ez időben én is itt tartózkodtam a parlamentben. Már voltak itt grófok, bárók és kapitalisták. Lótottak-futottak a parlament folyosóin. Megjelentek a volt horthysta testőrök is és felsorakoztak Tildy Zoltán szobája előtt. Régi egyenruhájukat a filmgyár raktárából szedték elő. (Derültség.) Szóval a régi burzsoá társadalom szemétládája kiborult. A fékevesztett soviniszta, szovjetellenes megnyilatkozásban itt Losonczy Géza járt elöl. Itt már döntöttek a kapitalizmus mellett, s így nekem és számos más elvtársamnak az volt a véleményünk november 2-án este, hogy távoznunk kell innen és máshol kell segítséget keresni. Csak november 4. után tértünk ismét viszsza a munkás-paraszt kormánnyal. A kapitalizmus kísértetei akkorra már eltűntek a parlament folyosóiról, s egy sok szenvedéssel teleírt új lap kezdődött hazánkban, a szocializmus építésének történetében. Azok az országgyűlési képviselők, akik e tragikus hetekben velem együtt itt éltek az országban, saját szemükkel láthatták, milyen hazugság az, hogy a munkásság, a parasztság, az értelmiség, vagy általában az ifjúság támadt volna a nép hatalma ellen. Igaz, egy részük nem látott azonnal tisztán, s ezért nem is állt ki egy emberként saját hatalmának védelmére. Sokkal inkább passzív magatartást tanúsítottak, várták, hova fejlődnek az események. Kétségtelen az is, hogy a „szocialista" és „demokratikus" jelszavakkal álcázott ellenforradalom igen ügyesen használta ki a párt régi vezetésének és a kormánynak súlyos hibái folytán jelentkező, gyakran jogos elégedetlenséget. A párton belüli ellenség olyan eszmei zűrzavart teremtett, amely átmenetileg sok becsületes munkást, főiskolai hallgatót, értelmiségit és kispolgárt megtévesztett az ellenforradalom valódi céljait illetően. Azt is látni kell, hogy a becsületes, jó szándékú embereket éppen a múlt hibái kijavításának szándéka sodorta ideig-óráig a tüntetők és sztrájkolok, illetve a felkelőkkel szimpatizálók soraiba. Az ellenforradalmárok és revizionista szekértolóik jól tudták, hogy pártunk