Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-5

147 Az országgyűlés 5. ülése 1954. zőművészeti Kiállításnak már eddig 70.000 látogatója volt. Népünk kulturális téren is felnőtt. Olvasó, iro. dalmát és művészetet értő és élvező néppé lett. Senki nem tagadhatja, hogy a kultúra kivirágzásának egész történelmünkben példa nélkül álló korát éljük ma; a múlt ha te dó értékei is most válnak igazán népünk tulajdonává. Most lesz népünk igazán részese ia kultúra teremtésének is. De eddigi eredményeinket figyelembe véve mégis az a helyes, ha munkánk középpontjába a dolgozó tömegek között végzett kulturális, felvilágosít!') és nevelőmunkát helyezzük. Az a helyes, lia főgondunk az, hogy kulturális munkánkat még jobban a nép felé fordítsuk, meri igen sok még az elvégzetten dolgunk. Kulturális életünkben is van bizonyos aránytalanság, nem foglalkoztunk és még ma sem foglalkozunk eleget a tömegek között nevelő és felvilágosító munkával. Sok még a fehér folt az országban, ahová nem ér el kulturális gondoskodásunk. Az imént felsorolt számok sokhelyütt csak üres keretet jelentenek, megfelelő tartalom nélkül. Népművelési hálózatunk, népművelési munkánk sokféle gyengeséggel küzd. Egyes helyeken leginkább a hivatalos szervek közönyével, sőt lebecsülésével is. A kormányprogramul nyilvánosságra kerülése óla ugyan'van valamelyes xáltozás, javulás az üzemekben is, a tanácsoknál is, de még mindig gyakori dolog az, hogy a kulturális munkával va hí törődés az utolsó sorba szorul. Népművelési szervezetünk színvonala meglehetősen alacsony. Persze a népművelési minisztérium is felelős ezért, nem is kicsiny mértékben. Ezen a helyzeten nyilván változtatni kell. Találkozunk még olyan nézetekkel, amelyek a kulturális munkát legfeljebb annyiban értékelik, ameuynviben annak közvetlen segítő hatása van és segíti, mondjuk, a begyűjtést, vagy egészen közvetlen közelről a tervteljesítést. Természetesen a kulturális eszközökkel végzett agitáció nagyon fontos dolog. Törődni kell vele, nem kevesebbet, sőt többet, mint eddig, különösen, hogy színvonalasabb és színesebb, elevenebb legyen és hogy ne felülről kiadott szabványosított típusesasztuskák műfaja irányában fejlődjék, mint a múltban nem egyszer, hanem az életté! teli jó fonnák váljanak minél általánosabbakká. Emellett azonban nagyon fontos az, hogy küzdve a (kulturális tömegmunka egyoldalúsága és szűk felfogása ellen, mind gazdagabban bontakozzék ki a talán kevésbbé látványos, de népünk szocialista szellemű nevelésében mégis szolidabb, biztosabb alapokat teremtő és nem utolsósorban a dolgozók kultúráját, nemesszellemű szórakozásai is szolgáló kulturális propaganda és művészeti munka. Az elmúlt évek során ennek a munkának sok helyes, jó formája fejlődött ki. Itt van mindjárt egyik legfontosabb, a különböző népművelési előrozata. Népünk műveltségének emelésében nagy szerepük van ezeknek az előadásoknak. Némely formájának, mint például a Szabad Föld Téli Estéknek már becsülete és hagyománya van. Az elmúlt évben több mint nyolcmillió hallgatója volt ismeretterjesztő előadásainknak. Né*pünk művelődésének niagy iskolája ez. Hol van már azaz idő, a Horthy-világ, amikor a kirakat-népműévi január hó 23-án, szombaton. 148 velés az okszerű táplálkozásról próbált előadást tartani az Eszterházy-birodalom, vagy a Viharsarok éhező napszámos, cseléd népének, és a helyes lakáskultúráról Angyalföld proletárjainak. Értelmiségünk java ma hasznos tudnivalókat közvetít ezeken az előadásokon. De tennivaló van itt is még bőven. Mindenekelőtt az, hogy szélesítsük és gazdagítsuk előadásaink témakörét, adjunk több történelmi, irodalmi, technikai, természettudományos ismeretet, — és valóban ismeretet, ne általános szólamokat, mint nem egyszer történt. Népművelésünk az egységes nefnzeti kultúra terjesztője legyen. Ne tűrjük a kulturális nevelőmunkában a bürokratikus egyformásítást, a kincstári szellemet. A határozott irányítás természetesen itt is nélkülözhetetlen, de semmikép sem helyes — márpedig ez eléggé jellemző volt —. ha Tokajban és Makón is egyformán a gyapottermesztésről tartanak előadást. Általában úgy hiszem, igen időszerű, ha a dolgozó tömegek között végzett felvilágosító és nevelő munkában is komoly harcot kezdünk a sematizmus ellen. AAert nemcsak az irodalomban van sematizmus, van ilyen bőven népművelési munkánkban is. Az egészséges fejlődés iránya az, ha a helyi igényeket vesszük figyelembe, ha a jó kezdeményezéseket — mert vannak ilyenek — bátorítjuk és nem igyekszünk mindent kész sémákba gyömöszölni, lenyírva, ami nem fér bele a mi felülről meghatározott formáinkba. Különösen falun már a múltban is kialakultak a közösségi életnek olyan formái, alkalmai, amelyek hagyományossá váltak, például az olvasókörök. Sajnos, ezeket mi jórészt megszüntettük, holott úgy hiszem, az a helyes, ha a merev egyformásítás helyett ezeket igyekszünk új tartalommal megtölteni. Vannak országszerte lelkes népművelési munkások, akik ezt próbálják, szép eredménnyel. Kultúrházaink sokhelyütt ridegek, elhanyagoltak, nincsen bennük élet, sokszor a felszerelésük is hiányzik. Különösen falusi mozijainknak egy része nines jól felszerelve. Mi ebben az esztendőben — úgy gondolom, helyesen —- beruházásaink, költségvetésünk jelentékeny részét arra fordítjuk, hogy ezeket rendbetegyük. De meg kell és meg lehet mozdítani a helyi erőforrásokat is, A meglévő koreteket jó, eleven tartalommal megtölteni, a számok hajszolása helyett a jó tartalom kialakítása felé menni — úgy hiszem — ez most a fő feladat. Népünkben nagy igény van a művelődésre, az önképzésre, az öntevékeny művészi munkára is, és a magyar értelmiség egyik legszebb, hazafias feladata, hogy ebből a nemzetnevelőmunkából kivegye a részét. Tisztelt Országgyűlés! A helyes út az, h

a kulturális nevelő munkáinkban is a dolgozók érdeklődéséből indulunk ki. Itt vannak például a könyvtárak. Nemcsak a számuk, a forgalmuk is évről évre nő. De könyvkiadásunk.éveken keresztül nem törődött eleget azzal, mit is szeretnének elsősorban olvasni az olvasók. Népünkben hatalmas az olvasmányéhség, irodalmat, jó szépirodalmat,' s természetesen szakirodalmat is akar; a milliós gyermeksereg, felnövő ifjúságunk több meséskönyvet, magyar meséket, több ifjúsági regényt, kalandosat, színeset, szépet. Ilyen, szinte évszázadok alatt felgyűlt betűéhség kielégítésére a papírunk nem elég,