Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-19

871 Az országgyűlés 19. ülése IÚS5. április 22-én, pénteken. 872 magyar nép képviselőinek jelenlegi tanácskozásait és átérzi a hozott határozatok nagy jelentőségét. Nem túlzás, ha úgy véljük, hogy a kormányunk külpolitikájáról szóló beszámolót és vitát, figyelembevéve a jelenlegi nemzetközi helyzetet, egészen különleges érdeklődés kíséri. Tisztelt Országgyűlés! Népi demokratikus rendünknek alapvető vonása, hogy a nép és a kormányzat egyet akar, ugyanazon célokra törekszik. A nép és a kormány egysége különös erővel nyilvánul meg a békénk és biztonságunk megőrzéséért folytatott erőfeszítések terén. A magyar nép békét akar, teljes erejével támogatja kormányunk külpolitikáját, amelynek nemzeti érdekeink következetes védelme, a Szovjetunió iránti rendíthetetlen hűség, a testvéri népi demokráciákkal való szoros együttműködés, a népek egyenjogúságának, testvéri összefogásának eszméje és a béke megvédése képezi szilárd alapjait. A magyar nép őszinte békevágyának, békeszeretetének bizonyítéka a sokrétű, sokszínű, életerős magyar békemozgalom is. Országunkban a békebizottságok tízezrei működnek. A lakosság legkülönbözőbb rétegeiből kikerült békeharcosok a békegyűlések, rendezvények, előadások százain és ezrein vitatják meg a nemzetközi kérdéseket. A magyar nép milliói nap mint nap tettekkel, munkájukkal gyarapítják országunk erejét, szilárdítják a béke arcvonalát. Elemi erejű tiltakozást váltottak ki hazánkban az imperialista hatalmaknak Nyugat-Németország újrafelfegyverzésére irányuló mesterkedések A városok és falvak lakói, üzemi munkások, parasztok, értelmiségiek egy emberként utasították vissza az emberiség békéje \éllen irányuló ezt a merényletet. Messze hallatták tiltakozó szavukat a legkiválóbb tudósok és művészek, páratlan egységben és határozottsággal foglalt állást ebben a kérdésben az ez év februárjában megtartott IV. Magyar Békekongresszus is. «Nem felejtettük el a II. világháború 50 millió hallottját — hangzott a kongresszus kiáltványa —. Nem felejtettük el annak a félmillió magyarnak az emlékét, akik a fasiszták érdekeinek estek áldozatul. Nem felejtettük el azt a mérhetetlen szenvedést, amit a német elnyomók évszázadokon át népünkre zúdítottak«. Népünk felháborodása még fokozódott, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése tulajdonképpen előkészület az atomháború kirobbantására Európában és az egész világon. Éppen ezért népünk szívvel-lélekkel csatlakozott az atomfegyverek előállításának megtiltását, a meglevő készletek megsemmisítését követelő világméretű aláírási mozgalomhoz, amelyet a Béke-Világtanács ez év februárjában hirdetett meg. Valamennyien emlékszünk, milyen elemi erővel indult meg szerte az országban az aláírások gyűjtése spontán módon, be sem várva a központi szervek intézkedését. Jelenleg ez a mozgalom befejezéséhez közeledik. Az aláírók száma ma már túl van a hatmillión. Vannak vidéki járások, városi kerületek, ahol csaknem az egész felnőtt lakosság aláírta a békeköveteléseket. Habár az agresszív erők el tudták érni a háborús egyezmények ratifikációját, ez nem törte meg népünk bizakodását, a béke igazságos ügyének győzelmébe vetett hitét. Es ugyanezt látjuk más népeknél is az egész világon. Tovább harcolnak a háborús egyezmények ellen, ahogy sajtónk joggal megállapította: a népek nem ratifikáltak. A tömegek harca újult erővel bontakozik ki, most már a ratifikált szerződések életbeléptetése ellen. Ismét bebizonyosodott, hogy a veszély nagyságával együtt nő az emberek, a népek elszántsága is. A ratifikáció után új formákat öltött a francia és a német nép együttes békeharca. A béke és a haladás erőinek mindezideig sikerült visszaverniök az amerikai agresszív körök Tajvannal folytatott provokációs kísérleteit. Szemünk ^előtt bontakozik ki a felébredt Ázsia népeinek egysége, az ázsiai és az afrikai népeknek a történelemben páratlan összefogása. Óriási erők bontakoznak ki, lépnek sorompóba a népek szabadságáért, a haladásért és a békéért. A küzdelem, a harc frontja egyre szélesedik, szinte kifogyhatatlanok tartalékai, felmérhetetlenek a kilátásai. A világbéke-mozgalom feltartóztathatatlan növekedését bizonyítja az aláírási kampány menete is. Amíg az öt év előtti stockholmi felhívást két és fél hónap alatt százmillió ember írta alá, jelenleg alig két hónappal a megindítás után már ennek több mint háromszorosa, 350 millió az aláírók száma. A világ békére törekvő népeinek képviselői május 22-én Helsinkiben béke-világtalálkozóra gyűlnek össze. A Béke Világtanács adatai szerint mintegy kétezer küldött várható a világ minden részéből, köztük a legkülönbözőbb irányzatok hívei, a mai emberiség legkimagaslóbb képviselői. Minden eddiginél hatalmasabb világparlament lesz ez, amelynek munkájából a magyar nép küldöttei is ki fogják venni részüket. Mindez az bizonyítja, hogy a népek nem hagyják magukat megfélemlíteni a világ közeli pusztulásának kilátásba helyezésével, ami az imperialista sajtó egyik kedvenc témája. De nem hagyják magukat megbénítani, rövidlátó tétlen közömbösségbe taszítani a »kis atomfegyverekről-« szóló mesékkel, a taktikai és stratégiai atomháború közti elvi ellentétet hangoztató megtévesztő fejtegetésekkel sem. A delhi-i és bandungi értekezletek létrejötte bizonyítja, hogy a népek egyre jelentősebb békeakcióit nem lehet megakadályozni diplomáciai sakkhúzásokkal, ravasz cselszövésekkel, de gyilkos merényletekkel sem. Mi hiúsítja meg, mi teszi sikertelenné a népi tömegek megfélemlítésének sokezer éven keresztül bevált módszereit? Miből merítenek a népek erőt, önbizalmat ahhoz, hogy egyre inkább a saját útjukon haladjanak, dacoljanak az elnyomókkal? Amikor az okokat keressük, mindenekelőtt a szovjet népek, a szovjet állam nagyszerű békeharcából, annak messzeható ,ragyogó példájából kell kiindulnunk. A Szovjetunió békepolitikájának világtörténelmi jelentősége egyre inkább kibontakozik, kisugárzása az emberiség egyre nagyobb részét fogja át. A szovjet kormánytól indult ki a biztató, a népeket felemelő szózat: »Nem a világciviliORSZAGGYOLÊS1 ÉRTESÍTŐ H