Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-ünnepi

607 Az országgyűlés 14. ülése 1954. évi december 21-én, kedden. 608 álmának. A világ népei számithatnak ránk a háborús gyújtogatok elleni harcukban, testvéri kezet nyújtunk mindazoknak, akiknek célja a béke megvédése. A magyar nők egységesen követik pártunk politikáját, a béke, munka, jólét, felemelkedés programjának megvalósításában. Tudjuk, hogy ennek megvalósításához még sok munkára, harcra van szükség. A magyar nők nem állnak meg félúton, a 10 éves eredmények, a júniusi program erőt és lelkesedést ad számunkra a további célkitűzések valóra váltásához, hogy a magyar dolgozó nép, a magyar nők és családok élete egyre szebbé, gazdagabbá, boldogabbá váljék. És hogy ez így lesz, erre biztosíték a mi pártunk, a mi népi demokratikus kormányunk és dolgos, becsületes, okos népünk. Tisztelt Országgyűlés! Nagy Imre elvtárs által előterjesztett törvényjavaslattal teljes szívemből egyetértek. (Nagy taps.) ELNÖK: Erdei Ferenc miniszter kíván szólni. (Taps.) ERDEI FERENC miniszter: Tisztelt Országgyűlés! E történelmi hely és e történelmi alkalom elsősorban a múltat idézi fel, amelynek e falak tanúi voltak. De a történelem előrehalad és az emlékezés előre is mutat: számadásra késztet jelenünkben, s erőt ad a jövő felé. Engedjék meg, hogy a nép, a nemzet emlékezésében a magam személyes emlékezésével vegyek részt e történelmi évfordulón. Akkor, 1944. december 21-én az Ideißienes Nemzetgyűlés küldöttje voltam. Az a város küldött követének, amelyet a győzelmes szovjet hadsereg fegyvereivel az elsők között szabadítottak fel, s amely úgy küldött, mint olyan képviselőjét, aki a Horthy-rendszer idejében is a felszabadulásért dolgozott, s a felszabadulás után országépítésünk első lépéseinél is erejéhez képest kivette a részét a munkából. Mi töltött el akkor, amikor ilyen küldetésben tíz év előtt részt vettem az Ideiglenes Nemzetgyűlés történelmi tanácskozásain és határozathozatalában? Határtalan reménykedés és bizakodás abban, hogy nemzetünk sorsa jóra fordul, hogy felszabadulásunkkal ráléptünk arra az útra, amely egyszersmindenkorra véget vet népünk elnyomásának, balsorsának és megnyitja az útját olyan szabad és független nemzeti életnek, amelyért népünk legjobbjai évszázadok óta küzdöttek, de amitől, szabadságharcaink újra meg újra bekövetkezett bukásával, népünk mindig elesett. Ez a határtalan bizakodás adta a számba azokat a szavakat, melyeket tíz évvel ezelőtt ezen helyen mondottam az Ideiglenes Nemzetgyűlésben: »Megnyílt az útja annak, hogy a magyar nép, a parasztság és a munkásság cselekvő részesei legyenek a nemzetnek, és cselekvően vegyenek részt az ország felépítésében és a romok eltakarításában. Ez a nemzetgyűlés, amely most összeült, a felocsúdó, magáhoztért nép képviselete.-« Azóta kerek tíz esztendő telt el, tíz év történelme van mögöttünk, s a nagy évforduló történelmi alkalma számadásra késztet: beteljesült-e az a reménykedés, valóra vált-e az, amit akkor az idézett szavakban ezen a helyen kifejeztem? Igen, beteljesült. Mindaz valóra vált, amiben akkor én is és népünk dolgozó tömegei is bizton reménykedtek. Független ország vagyunk, nemzetünk sorsa nincs imperialista hatalmak érdekeinek, s hódító szándékainak kiszolgáltatva. Államunk irányítása munkásosztályunk és a vele szövetséges dolgozó parasztság kezében van, s állami életünkben a párt vezetésével a legszélesebb dolgozó tömegek érdekei érvényesülnek. Felépítettük a háborúban romokba taszított országot, a dolgozó parasztság kezére adtuk a földbirtokosok földjeit, a nép vagyonává tettük az ipar nagyüzemeit, a bankokat, a kereskedelmet, s a szocialista építés útján mezőgazdaságunkban is jelentős kezdeti eredményeket értünk el. Országunk, amely a felszabadulás előtt a földbirtokos és tőkés osztályok kizsákmányolásának volt a földje, ma népköztársaság, amelynek alkotmánya törvényerővel szentesíti a dolgozó nép jogait és hatalmát. Ez az elmúlt évtized történelmi eredménye, annak a korszaknak a vívmánya, amelyet szabadságunk birtokába jutva népünk a maga erejével formált. S ennek a korszaknak még csak a kezdetén vagyunk. Nemzetünk sorsa a további idők munkájával és harcaival épül olyanná, hogy felszabadulásunk minden reménységét teljesíti. A jelen számadása mindenesetre biztató. Az elmúlt tíz év szilárd alapja annak, hogy bátran és bizakodva tekintsünk a jövőbe, s élve szabadságunkkal, amelyet felszabadítónktól nyertünk, e szabadságot minden körülmények között megőrizzük, népünk hatalmát megvédjük, s országunkat mind gazdagabbá építsük. Tíz év tapasztalatait szereztük meg, s e tíz évben sok-sok eredmény a mienk, s bőven varinak tanulságaink is arról, hogy eredményeinket hogyan fokozhatjuk, s hibáinkat, tévedéseinket hogyan kerülhetjük ki. Tisztelt Országgyűlés! Ezen a helyen, ahol több mint egy évszázaddal ezelőtt elhangzott Kossuth Lajos szava a Habsburg-ház detronizálásáról, s ahol tíz évvel ezelőtt elhangzott az Ideiglenes Nemzetgyűlés szózata, s e szózatban az az öntudatos megállapítás, hogy: »az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásával új fejezete kezdődött a történelemnek, megkezdődött a független, szabad, demokratikus Magyarország építése-« — ezen a helyen ma feljogosítva érezhetjük magunkat hasonlóan öntudatos és bizakodó megállapításra. Elmondhatjuk, hogy országunk azon az úton halad, amelyet tíz évvel ezelőtt itt megkezdtünk, s nincs olyan akadály, amely megállíthatna vagy visszavethetne bennünket. Felszabadítónk és nagy barátunk, a Szovjetunió ma éppen olyan baráti készséggel, de hatalmasan megnövekedett erővel áll mellettünk, mint akkor; az új világot építő népek tábora sokkal hatalmasabb, mint tíz évvel ezelőtt, s a mi népünk ereje is hasonlíthatatlanul több. Erőnket elért eredmények kivívása, győzelmek és sokoldalú történelmi tapasztalatok sokszorozták meg. Mindez sziklaszilárd alapja és biztosítéka annak, hogy amit az Ideiglenes Nemzetgyűlés kezdett, azt mind több sikerrel folytassuk: a független, szabad, demokratikus országunk építését, amelyet tíz évvel ezelőtt kezdtünk, függetlenségünk, szabadságunk, békénk megvédésével, népünk jó-