Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-8

33£ Az országgyűlés 8. ülése 1954. évi június 17-én, csütörtökön. 340 lakó családok, a túlzsúfolt szobákban, pincékben, üzletekben lakó családok is. Hogy a rendkívül szűkös lakásviszonyokat meg tudjuk javítani, sürgősen szükséges volna az ötéves tervbe már betervezést nyert, de ez­ideig meg nem épített háromszáz szobás iroda­ház 1955-ben való megépítése és évenként leg­alább 150 lakás folyamatos felépítése. Csak ezen a módon válik lehetővé a kormányprogramm, valamint a Magyar Dolgozók Pártja III. kon­gresszusának határozatai szellemében a dolgozók életkörülményeinek megjavítása és jogos lakás­igényeik kielégítése. így lesz városunk erős és iz­mos fiatal ipari várossá, melyben a dolgozók fel­szabadultan, örömmel, lelkesen végzik munká­jukat a szocializmus építésében. Tisztelt Országgyűlés! A közlekedés dolgo­zói eddig is érezték, a költségvetés számadatai­nak ismeretében pedig még jobban fogják érezni munkájuk megbecsülését, de azt is, hogy ennek a megbecsülésnek alapja eddigi jó munkájuk. Tudják, hogy a közlekedés jó működése előfelté­tele a mezőgazdaság és az ipar tt-rvszerűbbé, eredményesebbé tételének és ezzel a dolgozók jó­léte emelésének. Tudják, hogy a közlekedés be­ruházásai a közlekedési dolgozók jó munkája eredményének arányában növekedhetnek, és ezért ebben az évben az eddigieket felülmúló eredményeket fognak felmutatni. A költségvetés a lehetőségek Keretén belül megteremti ennek előfeltételét és ezért a költ­ségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend tárgyalására szánt idő letelt. Javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére. Javaslom, hogy az országgyűlés iegközelebbi ülését holnap, folyó hó 18-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel tartsa és annak napirendjére tűzze ki: 1. az 1954. évi állami költségvetés, valamint az 1953. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés folytatólagos tárgyalását; 2. a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvényt módosító törvényjavaslat tárgyalá­sát. Elfogadja-e a tisztelt Országgyűlés a napi­rendi javaslatot? (Igen.) Az országgyűlés a na­pirendi javaslatot elfogadja. Az ülést bezárom. (15.54) 4-543015. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)

Next

/
Oldalképek
Tartalom