Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-7
253 Az országgyűlés 7. ülése 1954 évi június hó 16-án, szerdán. 254 táborhoz való tartozásunk, amelynek vezetője, erkölcsi és fizikai hatalmának megtestesítője a Szovjetunió. Ebben a béketáborban mi legyőzhetetlen szövetségesekkel, a nagy Szovjetunióval, a hatalmas Kínai Népköztársasággal, a Német Demokratikus Köztársasággal, a testvéri népi demokráciákkal vagyunk együtt. De nemcsak ezekkel, hanem együtt vagyunk, együtt érzünk, együtt küzdünk a békéért, a nemzeti függetlenségért, a népek közötti békés együttműködésért minden békeszerető néppel, a kapitalista országok népeivel éppen úgy, mint a függő és gyarmati helyzetben lévő népekkel. Együtt vagyunk és együtt lélekzünk a békeszerető francia, angol, amerikai, hindu, olasz, német, osztrák, jugoszláv és más békeszerető népekkel. Csodálatunkat és szeretetünket küldjük a nemzeti felszabadulásukért küzdő népek, elsősorban az indokínai népek felé, s a többi ázsiai, afrikai, latinamerikai népek felé is (Taps). Tisztelt Országgyűlés! Én úgy érzem, hogy ebből a dunamenti parlamentből messze száll a magyar országgyűlésnek és ez országgyűlés által képviselt magyar népnek forró kívánsága minden nép felé, hogy éppen úgy nyerje el teljes szabadságát, dolgozó népének uralmát, mint ahogy ezt magyar népünk is elnyerte a második világháború után a felszabadulás révén. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a béke szent ügye éppen olyan drága kincs, mint a mindennapi kenyér, amelynek megszerzéséért és biztosításáért olyan hősi és kemény küzdelmet fejt ki nap-nap után többek között a magyar nép is. Nagyon is mélyen átérezzük Goethe »Faust«-jának ezt az alapvető igazságát: »Csak azé a szabadság és az élet, ki érettük naponként vívni kész«. Nos, a magyar külpolitika legnagyszerűbb feladata és mindennapi kötelessége, hogy a nemzetközi élet minden fórumán harcoljon a magyar nép szabadságáért és békés életéért. Tudatában vagyunk annak is, hogy azok az imperialista körök, amelyek tovább is gyarmati elnyomatásban, függő helyzetben akarják tartani a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért küzdő népeket, nemcsak ezeknek a népeknek az ellenségei, de ellenségei az egész emberiségnek! Azok az imperialista körök, amelyek az úgynevezett atomdiplomáciát folytatják, amelyek most atomzsarolással akarják a genfi értekezletet is megzavarni, semmibe sem veszik az emberiség többségének akaratát. Nem akarják, hogy a tárgyalások szelleme győzedelmeskedjék a világpolitikában, ök nem a nemzetközi feszültség enyhítésére, hanem további elmérgesedésére törekszenek. Elég, ha hivatkozom MacArthur tábornok egyik legszemélyesebb hívére, Willoughby amerikai tábornokra, aki a »The Freeman« című amerikai folyóiratban néhány nappal ezelőtt azt követelte, hogy indítsák meg Ázsiában az atomháborút, mert csak ezzel lehet ellensúlyozni az ázsiai népeknek számukra nézve ijesztő mérvű szaporodását. Azt köyetelte, hogy Ázsiában az atomfegyverek alkalmazásával létesítsenek felperzselt földekből álló övezetet. Ez az atomkannibál tehát a neomalthusianizmus jegyében nemcsak az ázsiai emberek tíz- és tízmillióit szeretné kiirtani, de még a termőföldeket is el akarja pusztítani. ' Még sok ilyen hasonló visszataszító idézetet tudnék felsorolni. A békeszerető emberiség azonban nem ijed meg az ilyen demagóg kijelentésektől. Ellenkezőleg: ezek csak arra alkalmasak, hogy még azoknak a szemét is rányissák a háborús uszítók terveinek szörnyűségére, akik a békemozgalommal szemben tétovázó, vagy egyenesen elutasító magatartást foglaltakéi még nem is olyan régen. De tisztelt Országgyűlés, lássuk itt is a Magyar Népköztársaság külpolitikájának röviden összefoglalva néhány szemléltető adatát. A Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal, a Demokratikus Német Köztársasággal tovább mélyítettük kulturális és gazdasági kapcsolatainkat. A demokratikus népi köztársaságokkal a legharmonikusabb, legbarátibb viszonyban élünk, ami élesen eltér a Habsburg-monarchiának, majd az első világháború utáni nyugati imperialisták »Divide et impera« jelszavának politikájától. Ez a politika állandóan arra törekedett, hogy egymásnak ugrassa itt a Duna völgyében élő olyan nemzeteket, amelyek nemcsak gazdaságilag vannak egymásra utalva, de kulturálisan is egymást kiegészítő népek. Örülünk annak is, hogy egyre inkább normalizálódik a viszony két szomszédos országunk: Jugoszlávia és Ausztria, valamint Magyarország között. A feszültség határainkon lényegesen enyhült, amit legjobban bizonyít az, hogy a határincidensek száma erősen csökkent. Magyarország nemzetközi diplomáciai, kulturális és gazdasági kapcsolatai a legutóbbi költségvetési vita óta tovább szélesedtek, kifejlődtek. Ez a .célunk továbbra is. A magyar külpolitikának egyik legsarkalatosabb tételét határozta meg Rákosi Mátyás elvtárs imént idézett központi vezetőségi beszámolójának következő iránymutatása: »... Jövő fejlődésünk legfőbb biztosítéka a béke, s ezért mindent meg kell tennünk, hogy a magyar népi demokrácia külpolitikája is hozzájáruljon a béke megszilárdításához, a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a népek közötti együttműködés kiszélesítéséhez.^ A magyar külpolitikát képviselő külügyminisztérium ebben a szellemben dolgozott és fog dolgozni ezután is. Megbecsülünk minden új diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatot, amelyet létrehoztunk. Jelenleg 34 országgal, köztük 23 kapitalista országgal van diplomáciai kapcsolatunk és több mint száz azoknak a nemzetközi szerveknek száma, amelyekben népi demokráciánk képviselői részt vesznek. Viszont őszintén meg kell mondanom tisztelt Országgyűlés, aggodalommal tölt el bennünket az amerikai imperialistáknak és a velük egy húron pendülő nyugatnémet Adenauer-társaságnak az a politikája, amely nemcsak az ázsiai, de az európai béke felborítására js törekszik. Mi, magyarok a Béke Világtanács legutóbbi berlini ülésszakának felhívásával egyetértve hangoztatjuk: — -El a kezekkel, a véres kezekkel Indokínától és Koreától«. De ugyanakkor azt is mondjuk, hogy: »El a kezekkel, az atomhidrogénbombákat ledobó kezekkel Budapesttől ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESfTO Ifi
