Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-49
1033 Az országgyűlés 49. ülése 1952. évi május hó 28-án, szerdán. 1034 nál azt ' derítette ki, hogy a jelentéseket rendszeresen eltorzították, mégpedig úgy, hogy a következő hónapban elkészülő gyártmányok egy részét is a már az előző hónapban teljesen befejezett termékek közé számították. így persze torz. képet kaptunk egyes vállalatok tervének teljesítéséről s e mellett néhányan jogtalanul magas prémiumokat is bezsebeltek. Ezek az eltorzított jelentések már régen' zavarták a vállalatok tervszerű együttműködését is, de csak akkor tűnt ki, hogy ez a tűrhetetlen módszer mennyirs elharapódzott, amikor az Állami Ellenőrző Központ csokorba szedte a hibákat. Az ellenőrzés felhívta a figyelmet egy olyan kérdésre, amelyben rendet kell teremteni és lehetővé tette a felelőtlen dolgozók megbüntetését is. Az új törvényjavaslat az Állami Ellenőrző Központ munkamódszereinek egy másik nagyjelentőségű új vonását iís kidomborítja. A termelés tényeire azelőtt főleg a pénzügyi és gazdasági kihatásokon keresztül következtetett az állami ellenőrzés, míg most, mikor a termelés kérdéseit kell az ellenőrzések homlokterébe állítani, közvetlenül ós elsősorban ezzel kell foglalkoznia. Ez persze nem azt jelenti, mintha a pénzügyi és gazdasági vonatkozásokat figyelmen kívül hagyhatná, de ellenőrzéseiben már nem ezekből indul ki. A termelés olyan alapvető fontosságú kérdései, mint a tervek elkészítése vagy végrehajtása, a termelékenység vagy az önköltség alakulása, a technológiai fegyelem betartása, a minőségi termelés biztosítása, az anyagellátás, most nem mint az ellenőrzés számos kérdéseinek egyike, hanem mint önálló vizsgálati témák állnak egyegy ellenőrzés középpontjában. Az ellenőrzést mindig olyan vállalatoknál végzik, ahol a vizsgálat középpontjában álló kérdés — az előzetesen már megismert tájékoztató adatok szerint - • a termelés kulcskérdését képezi. Éppen ezért az e módszer alkalmazásával rendkívül máíyen feltárható alapvető hibák kiküszöbölésével a vállalatok egész működésében általános javulást lehet elérni. Ahhoz, hogy a vezetés támaszkodni tudjon az ellenőrzésre, az ellenőrzés megállapításainak szilárdaknak és megtámadhatatlanoknak kell lenniök. Ebből a szempontból nagyjelentőségű a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, hogy az Állami Ellenőrző Központ. ellenőreinek minden lényeges megállapítást okmányokkal kell alátámasztaniuk. A törvényjavaslat kötelezi az ellenőrzött szerveket, hogy az ellenőr kívánságára bármely okmányról hitelesített másolatot, kivonatot vagy több okmányról kimutatást adjanak. Többször előfordult korábban, hogy az érintett, elsősorban a '• felelőssé tett személyek igyekeztek kétségbe vonni az Állami Ellenőrző Központ megállapításainak helytálló voltát, azért, hogy a felelősséget elhárítsák maguktól. Amíg ass Állami Ellenőrző Központ nem tért rá arra a módszerre, hogy minden megállapított tényt okmányokkal bizonyítson, addig lehetőség volt arra, hogy az ellenőr állításainak egyszerű tagadásával hónapokig tartó vitákat indítsanak el. Ha utóbb ki is derült, hogy az ellenőrnek van igaza, közben esetleg az egész kérdés elvesztette időszerűségét. Egyik gyárunk egyes vezető emberei még mintegy másfél évvel ezelőtt ki tudtak térni a felelősségrevonás elől, amikör az történt, hogy egy export-szempontból is fontos motortípust felelőtlen tervkészítés és a szállítási határidők be uem tartása miatt majdnem egy évig nem gyárthattunk, s közben ki voltunk téve annak, hogy a nyugati országokban lévő piacunkat egy tőkés ország tudja tőlünk emiatt elhódítani. Az ellenőr feltárta ugyan az ezzel kapcsolatban elkövetett mulasztásokat és rámutatott a mulasztók személyi felelősségére is, de mivel a megállapított tények bizonyítására alkalmas anyagot nem gyűjtött össze, a felelős személyek vitatni tudták az ellenük felhozott tények helytállóságát. Az új rendszer mellett az Állami Ellenőrző Központ rendelkezik azokkal az okmányokkal, amelynek megállapításainak bizonyítására szükségesek és így vita esetén a legrövidebb idő ídatt tisztázni lehet a tényállást, és a szükséges intézkedést késedelem nélkül meg lehet tenni, így az ellenőrzés hatékonyabbá, operatívabbá válik. A készárujelentések eitorzítására vonatkozó előbb említett vizsgálat, alkalmával is akadtak egyes vállalati vezető emberek, akik cáfolni próbálták a megállapításokat. Az okmányokkal is bizonyított tények azonban »makacs dolgoknak« bizonyultak, és így most már kudarcot vallottak, visszavonulásra kényszerültek azok, akik a felelősség alól ki akartak bújni. Ritkábban bár, de előfordult az is, hogy az érintett szervek indokoltan tiltakoztak az Állami Ellenőrző Központ valamelyik megállapítása ellen és azt valóban meg is tudták cáfolni. Ez természetesen nem használt az Állami Ellenőrző Központ tekintélyének, amelyre pedig munkájának elvégzéséhez igen nagy szüksége van. Az a követelmény, hogy a mulasztásra vonatkozó megállapításokat okmányokkal kell alátámasztani, magukat az ellenőröket is arra készteti, hogy gondosabban, több oldalról vizsgálják meg a kérdést és csak olyan tényeket állítsanak, amelyeknek valódiságáról gondosan meggyőződtek. Az ellenőrök személyes felelősségét is ebből a szempontból határozza meg a törvényjavaslat akkor, amikor kimondja: az' Állami Ellenőrző Központ ellenőrei fegyelmileg felelősek azért, hogy a megállapításaik alátámasztására szolgáló okiratokban foglalt adatok valóságát gondosan ellenőrizzék és a feltárt tényeket a valóságnak megfelelően, minden ferdítés, kisebbítés vagy nagyítás nélkül közöljék. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt törvényjavaslat a központi állaimi ellenőrzés munkatársainak kötelességévé teszi, hqgy a vizsgálat során megállapított és az ellenőrző szervre wnaitkozó hiányosságokról a helyszínen vizsgálati jegyzőkönyvet Jkészítsenek és azt ismertessék az ellenőrzött szerv vezetőivel és a felelős személyekkel. Ezeknek a vizsgálati jegyzőkönyveknek — amelyek alkalmazására a mi ellenőrzési gyakorlatunk csak nemrég tért rá — igen erős ösztönző hatásuk v.an a hibák kijavítására. A törvényjavaslat azt mondja ki, hogy a vizsgálati jegyzőkönyvnek a megállapított hibákat, szabálytalanságokat és törvényszegéseket, valamint' ezek okait és kihatásait, továbbá a hibákért és szabálytalansá-