Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-47

951 Az országgyűlés 47. ülése 1951. és szervezkedő ipari munkásságára, nemcsak a külvárosok napszámos seregeire, nemcsak az al­földi mezővárosok paraszt-szocialista földmunkás­ságára, hanem a 48-as vidékek kivételével a papok és úri politikusok sokat dicsért, kisparaszti és középparaszti tömegeire is érvényes volt. Azért lehetett őket pénzért, pálinkáért, vagy akár csak a jól megszervezett hecc kedvéért is — lásd. Mikszáth műveiben — .bárkire, bármilyen pártra és bármilyen úrra leszavaztatni, mert úgyis mindegy volt nekik. Nem hittek semmiben és sen­kiben, legfeljebb az ötforintokban és_a csapra ütött hordókban és itt-ott még abban, amit a papjuk mondott nekik, de abban sem nagyon, mert orszá­gos értelemben mindig nagyobb sikere volt a tisza­kalmáni, tiszaistváni és bethlenistváni módszerek­nek, mint a klerikális világnézeti politikának. Nem volt hitük, nem volt pártjuk, nem volt eszméjük és természetesen nem volt nemzeti közös­ségi tudatuk és magyar nemzeti öntudatuk sem Akiknek volt hitük és pártjuk, a szocialistáknak, azoknak meg választójoguk, sőt emberi joguk sem volt. E kis bevezetést el kellett mondanom — bár köztudott dolgok — azért, hogy emlékeztessek min denkit, honnan, milyen kulturális mélységből jövünk, és milyen sok, nagy és nehéz munka vár még a nevelés és a kultúra kormányzati szerveire, a közoktatási és a népművelési m,i misztériumokra. Az első kérdés az elmondottak nyomán, amelyről szólni szeretnék, az irodalom és a nép viszonya é« abban közvetlenül ,az olvasás terjedése és a könvv­tárkérdés. A magyar irodalom fejlődéséről, eredményeiről és hiányosságairól mint író nehezen tudnék be­szélni. Ez sokkal inkább a kultúrpolitikusok és az olvasók dolga. Különben is Révai József és Horváth Márton elmondották már a Magyar Dol­gozók Pártja II. Kongresszusán is, az ezévi író­kongresszuson is és azóta is alkalomadtán, amit el (kellett mond ami. Mégis egy nagyon érdekes és nagyon fontos jelenségre szeretném felhívni a t. Országgyűlés és minden magyar ember figyel­mét. i Tudvalévő, hogy a magyar irodalom sok okból eredően, amelyek közül elég, ha a nyelvi nehézsé­geket és a Habsburg bírod alomban, való elnyo­mott és alárendelt helyzetünket említem, egypár szinte véletlen és sajnos, nem sok becsületet hozó kivételtől eltekintve nem tudott túljutni határain­kon. És ha kijutott is valami, nem mindig az igazi művészi értéket, hanem vagy az exotikumot, vagy a kozmopolita szórakoztatási célokra való használ­hatóságot nézték benne. A magyar irodalomnak, pedig ez az irodalom — különösen a költészet — európai értelemben is komoly érték volt, nem volt — hogy úgy mondjam — szellemi profilja, és így a magyar népnek sem volt, mert egy-egy nép szel­lemi arcképét elsősorban a művészete és abban is különösen az irodalom adja meg a nagyvilág szá­mára. Első eset a magyar történelembem, hogy a magyar értékek, magyar müvek előtt kapuik nyílnak a világ minden tája felé, de különösen első eset, hogy a magyar művek előtt kapuk nyílnak Kelet felé, s még a Távol-Kelet felé is. És első eset az is, .hogy a szomszéd népekkel, amelyekkel pedig évszázados .történelmi kapcsolataink voltak, a szel­ORSZAGGYDLËSI ÉRTESÍTŐ évi december hó 21-én, pénteken. 952 lemi és kultúrjavak megismerése és cseréje komo­lyan megindult. A múltban mi is, de szomszédaink is elsősor­ban nyugat felé néztünk, egymás értékeit nem ismertük, vagy már csak közvetve, latin, német és francia közvetítéssel, tehát eleve elhalványítva ismertük meg. És ez az elszigeteltség meg is lát­szott a magyar irodalmon, A legtöbb mű, még a nagyok és értékesek is, magukon viselték az ön­magunknak való beszéd és az ' önmagunknak ön­magunkért való sírás nehéz terheit. Első eset a magyar irodalom és a magyar nép történetében, hogy nemcsak magunknak írunk, és ha eredetij, szépet és igazat írunk, az csakugyan el is jut első­sorban szomszédainkhoz, szövetségeseinkhez és barátainkhoz, de a világ többi haladó embereihez is. Nem kozmopolita színdarabokkal és pusztai kuriozitásokkal, hanem valóságos, igazi népi és művészi értékeimkkel léphetünk a világ elé zenében és irodalomban, de minden más művészetben is. A magyar irodalom tulajdonképpen most válik az európai és a világirodalom szerves részévé, és a magyar író most tanulja meg, hogy né csak magunknak, hanem mindenkinek írjon.. A tavaszi írókongresszuson .látszott ez meg először igazán. Valósággal felfedeztük egymást, és felfedeztek minket is. A magyar irodalomnak lehetnek s van­nak is alkotási bajai és hibái, de az írókongresz­szus óta ez az irodalom is egyike az európai és a világirodalmi értékeknek. Ugyanakkor — s ez volna felszólalásom lényege — meg kell vizsgálni, milyen ennek az iro­dalomnak a dolgozó magyar néphez, a munkások­hoz és parasztokhoz való viszonya, hogy ugyan­akkor, amikor a világ már tudomásul vette és a folyton szaporodó fordításokon 'át kezdi meg­ismerni a magyar irodalmat, meghódította-e már vagy kezdi-e meghódítani a saját népünket, illetve abban az igazi tömegeket, a munkások és parasz­tok százezreit. Az közismert valóság, és a népművelési minisz­térium adatai, tervei és költségvetési számai azt bizonyítják, hogy itt is nagy eredmények vannak már, habár még igen messze vagyunk a céltól, a művelt, olvasó és irodalömértő néptől. Közbevető­leg megjegyzem, művelt, irodalomértő nép alatt nem azt értem, hogy mindenki regényeket olvasson, hanem legalább annyit, hogy akiben szellemi fogé­konyság van, bármilyen munkán dolgozzék, és aki­nek hivatásánál fogva is tájékozottnak kell lennie a közösségi szellemi dolgaiban, az csakugyan el is jusson a feltétlenül szükséges kultúrszínvonalra, a mindenkor szükséges szellemi tájékozódáshoz. Népkönyvtár-hálózatunkat — mint az előadó is elmondotta — 1951-ben 1013 falusi könyvtárral bővítettük, azok kötetszámát 341.800 könyvvei növeltük. Ezzel együtt 2687-re emelkedett a falusi népkönyvtárak száma, a könyvállományuk pedig 800.000 kötetre. Az 1952. évben ennek a költség­vetésnek a keretében újabb 1000 népkönyvtárral és 600 üzemi könyvtárral gazdagodik a népkönyvtári hálózat. A népkönyvtárak kötetszáma 400.000-rel, az üzemi könyvtáraké 800.000 kötettel emelkedik. De ezek csak az állami könyvtárak. A pártszerve­' zetek, szakszervezeteik, üzemek, iskolák, tömegszer­vezetek, testületek, rendőrség, honvédség, stb. sok­I ezer könyvtáráról nem kaptunk jelentést, pedig 72 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom