Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-46
881 Az országgyűlés 46. ülése Î951, évi indulásakor munkás- és parasztszármazásű hallgatóink arányszáma globálisan elérte a 60%-ot és ezen belül az elsőéves diákoknál még magasabbra emelkedett. Ennek a fejlődésnek alapját pártunk állandó iránymutatása, iaz iskolák államosítása, a közoktatás terén garázdálkodó ellenség leleplezése, a szovjet tapasztalatok egyre nagyobb mérvű felhasználása és nem utolsó sorban tanáraink lelkes, odaadó munkája vetette meg. Felsőoktatásunk szocialista fejlődésében nagyjelentőségű volt a múlt évben bevezetett egyetemi reform, amelyet szervesen egészített ki az új egyetemi rendtartás és szervezeti szabályzat bevezetése. Célkitűzéseinknek .megfelelően nagy arányban kiszélesítettük a marxista-leninista .ideológiai képzést és az orosz nyelv oktatását. Ennek következtében megnövekedett a hallgatók politikai öntudata és arra az útra léptünk, amelyen haladva már egyre többet meríthetünk közvetlenül a szovjet kultúra és tudomány kincsesbányájából. Megkezdődött az egyetemi oktató személyzet szervezett ideológiai oktatása is. A reform, végrehajtása a túlterhelés terén is jelentős könnyítést eredményezett. A Műegyetemen például még az elmúlt évben átlagos heti 53 óraszám 42-re, a természettudományi karon 48 óra helyett általában 36—38 órára csökkent. Ezeket az óraszámokat a reform továbbfejlesztése során sikerült még tovább csökkenteni, úgyhogy a, most meginduló tanévben például a közoktatásügyi minisztérium tudományegyetemein az általános óraszámok heti 32 körül vannak. Ezzel eredményesen felvettük a harcot az ellenség aknamunkája ellen, amely maximalizmussal igyekezett lehetetlenné tenni munkás- és dolgozó .parasztszármazású hallgatóinknak az egyetemi oktatást. A reform jelentékeny eredményeket hozott abban a vonatkozásban is, hogy szakosítással, súlypontok megfelelő megállapításával, új felsőoktatási intézmények és tanszékek létesítésével egyetemi oktatásunk lényegesen közelebb került a gyakorlati élethez, népgazdaságunk rohamosan növekvő igényeinek kielégítéséhez. A folyamatos tanulásnak, ,a tanulmányi színvonal emelésének és a jobb eredményeknek biztosításához hozzájárult az a körülmény is, hogy a párt útmutatása alapján az elmúlt tanévben mintegy ezer, különböző tárgyból való tankönyvpótló jegyzetet tudtunk hallgatóink számára biztosítani. Megkezdtük a legfontosabb tárgyak egyetemi tankönyveinek kiadását is, amelyekből eddig közel 120 különböző mű jelent meg, jóval több, mint 300.000 példányban. A reform célkitűzéseként egyre fokozódó mértékben használtuk fel az élenjáró szovjet tudomány eredményeit és érvényesítettük a szovjet felsőoktatás tapasztalatait. Hála és köszönet illeti meg azokat a hazánkban tartózkodó szovjet tudósokat és tanárokat, akik ebben a munkában oly nagyjelentőségű közvetlen támogatást adtak és adnak diákjainknak, egyetemi oktatószemélyzetünknek és a minisztériumnak egyaránt. Az egyetemi pártszervezetek, a DISZ, az oktató személyzet lelkes és önfeláldozó munkája, a hallgatók politikai öntudatának erősödése, az új egyetemi rendtartás és a reformnak az az intézkedése, amely előírta a kötelező tárgyakban vizsga december hó 20-án, csütörtökön. 882 letételét, nagyban hozzájárult a tanulmányi fegyelem megszilárdításához és egyben a. jobb tanulmányi eredmény kialakításaihoz. Az új szervezeti szabályzat megszüntette egyetemeink elavult, feudális jellegét és megteremtette az egyszemélyes felelős vezetés alapjait. Egyetemeinken és főiskoláinkon megerősödött a tervszerű munka és ennek alapfeltételeként az állami vezetés. Az egyetemi reform komoly fejlődést hozott, de a fogyatékosságokat még nem tudta teljes mértékben megszüntetni. Még mindig túlzsúfolt a tananyag, magas a heti óraszám, úgyhogy a folyamatos egyéni tanulásra nem jut elég idő. Rövid maradt az évi előadási időszak is, amely eddig 28 i hét, szemben a követendő szovjet példával, ahol 34 hét az előadási időszak. A legkomolyabb hiá| nyossá-gok elsősorban a tanulás, a nevelő munka J kérdéseiben, valamint a lemorzsolódás problémaiban mutatkoztak, és ezek megszüntetését harci feladatnak kell tekinteni. A burzsoá liberalizmus a múltban egyetemeinken az úgynevezett »tanszabadság« képében jelentkezett. Ez alatt azt kellett érteni, hogy minden diák azokat a tárgyakat hallgatta, amelyeket akart, és minden professzor azt és úgy adta elő, ahogyan neki tetszett. Természetesen senki sem törődött év közben azzal, hogy a diák hogyan tanul, és senki sem ellenőrizte a professzor előadásait. Még legkiválóbb oktatóink előadásai is legtöbbször csak egy kisszámú elit számára voltak megfelelőek. Ez az úgynevezett »tanszabadság« a felsőoktatás teljes anarchiájához vezetett. Az egyetemeken sok komikus, de alapjában szomorú esetre emlékeznek vissza; amikor az egyik professzor például a rómaiak háborúját a veiiekkel szemben több mint háromszor annyi ideig adta elő, mint ameddig maga a háború tartott. (Derültség ) Egy másik professzor pedig, aki a magyar irodalomtörténetet adta elő és a XVI. századbeli széphistóriákról egy félévig, Dugonics Andrásról pedig majdnem egy évig beszélt, sohasem jutott el Arany János vagy Petőfi Sándor tárgyalásához. (Derültség.) Ezen a I helyzeten természetesen sürgősen változtatni kelI lett, hiszen mi az oktatást nem a hallgatók vagy I az előadók passziójának, hanem a dolgozó nép iránti kötelességnek .tekintjük. Bevezettük a szovjet tapasztalatok felhasználásával a tervszerű, rendszeres oktatási formát, I amely kifejezésre jut tantervünkben, a tanulmányi j munka fokozódó és keményebb ellenőrzésében, a , hallgatók állandó és módszeres foglalkoztatásában, az oktató személyzet és a diákok közti kapcsolat , megjavításában, valamint a hallgatóság kooperatív és eredményes támogatásában. A rendszeres oktatás bevezetésénél azonban vigyáznunk kell, hogy ne essünk az ellenkező végletbe. Nagy hiba volna, ha az egyetem 1 !* előadóktól azt kívánnánk, hogy szigorúan ragaszkodjanak a tankönyvhöz. Nem tudok egyetérteni azzal a megállapítással, amelyik nemrég hangzott eí, hogy »professzoraink presztízs-kérdést csinálnak abból, hogy nem szívesen tanítanak más professzor könyvéből«. A jó professzor nem könyvből tanít, és a könyvek feladatát el kell választani az előadás céljától. Ha a professzor a könyvből tanítana, akkor feleslegessé válnék az előadás, és olyan tanszéke-
