Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-44

713 Az országgyűlés 44. ülése 1951. sát. Ennek érdekében fokozottan szorgalmazta az országos normaalapok kidolgozását. De a helyes normamegállapítás nem vihető keresztül szakmailag és politikailag jól képzett normások nélkül. Ezért az OMB jelentős feladatát jelenti a normások oktatásának biztosítása is. T. Országgyűlés! Ebben az esztendőben ala­kult meg a minisztertanács mellett az Országos Testnevelési és Sport Bizottság, amely kiépítette szervezetét az ország egész területére és mun­káját együtt végzi el a tanácsokkal. A régi, sokszor a nép ellenségei által veze­tett 4000 sportegyesület helyett újtípusú, tömeg­szervezetekre felépített sportegyesületek alakul­tak. A nagy tömegek megmozgatása elősegíti a tehetségek kialakulását és a minőségi sport fej­lődését is. ÍA magyar testnevelés, a szovjet példa­mutatás nyomán, bevezette a Munkára Harcra Kész testnevelési rendszert, amely soha nem látott tömegeket mozgat meg a sport területén. Ebben az esztendőben több mint fémillióan je­lentkeztek az MHK-ra és december l-ig 430.000-en próbáztak le sikeresen. A magyar sport nemzetközi eredményei a népek közötti barátság elmélyítését szolgálják. Ezeken a találkozókon ebben az esztendőben sok világ- és Európabajnokságot szereztek és a verse­nyek során több világ- és Európa-rekordot javí­tottak meg sportolóink, A jövő esztendő nagy feladat elé állítja a magyar sportot. Bízunk abban, hogy a helsinki olimpián és egyéb nagy eseményeken a^ magyar ifjúság jól megállja helyét, és eredményeikkel, példamutató magatartásukkal öregbíteni fogják népi demokráciánk jóhírét. Kormányzatunk olyan hatalmas összeggel — 33 millió forinttal — járul hozzá a magyar sport fejlesztéséhez, amilyennel soha semmiféle kormányzat még nem (támogatta sportéletünket. De ez a 33 millió csak a közvetlen állami támo­gatás. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az üzemek és a szakszervezetek által nyújtott támo­gatást sem — többszáz milliót — amikor a magyar ,sportról való gondoskodást tárgyaljuk, Sportolóink megbecsülését fejezi ki az a tény is, hogy Népköztársaságunk országgyűlésének két kiváló sportoló is tagja: Németh Imre elvtárs, olimpiai bajnok, a kalapácsvetés világrekordere és Bóbis Gyula elvtárs, nehézsúlyú olimpiai bir­kózóbajnokunk. T. Országgyűlés! Az Állami Egyházügyi Hiva­talt ebben az esztendőben állította fel kormány­zatunk azzal a feladattal — amint azt a minisz­terelnök úr már elmondotta —, hogy biztosítsa a kormány és az egyházak között kötött meg­állapodások betartását. Az ezen a téren történt kezdeményezések sok, eddig zavaró körülményt küszöböltek ki, és ha a kormány és az egyházak közötti együttműködésben még mindig mutatkoz­nak zökkenők, ez onnan ered, hogy bizonyos egyházi vezetőkörök még mindig tűrik, sőt nem egy esetben szívesen is látják, hogy a magyar reakció maradványai az egyházi állásokat, sok esetben magát a vallást használják fel demo­kráciaellenes, népellenes cselekedeteik fedezé­kéül. Kormányzatunk az egyezményeken túl az elmúlt esztendőben újabb nagy anyagi terheket vállalt az egyházak felé. fgy pl. egyedül csak a évi december hó 18-án, kedden. 714 katolikus papság bevonása az SZTK biztosításba közel évi 7 millió forint újabb többletkiadást jelent államunk számára. A most életbeléptetett fizetésjavítás kiterjesztése pedig az összes egy­házak kongruát élvező papságára újabb közel 13 millió forinttal emeli az egyházak támo­gatására előirányzott költségvetési Kormányza­tunkban megvan tehát minden készség, hogy az egyházak működését, a vallásos élet szabadsá­gát biztosítsa. Csak az egyházakon — és elsősor­ban az egyházak vezetőin — múlik, hogy semmi és senki se zavarhassa meg a kialakuló együtt­működést. T. Országgyűlés! A Munkaerőtartalékok Hivatalának jellege népgazdaságunk hatalmas fejlődésének következtében lényegesen megválto­zott. A hivatal működésében és így költségveté­sében is a döntő súlyt az ipart tanulóképzés további fejlesztése jelenti. Ezt tükrözik a tanulók létszámadatai is. Ez év őszén 62.250 főre emel­kedett a létszám, amely kizárólag nagyipari tanulókból — nehézipar, bányászat, építőipar — és a helyi ipar tanulóiból áll. Nagy mértékben nőtt az ipari tanulóotthonok férőhelyeinek száma, és ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a faluról nagyszámban vonjunk be fiatalokat az ipari termelésbe; Nagy mértékben fejlődött a szakmai oktatás. Ezt fejezi ki elsősorban a tanműhelyek költség­vetése, amely szerint az ezévi lí.050-es lét­számmal szemben jövőre 19.000 tanuló nyer tan­műhelyi kiképzést. Jelentős lépések történtek a tanulók szociá­lis és kulturális körülményeinek fejlesztése érde­kében és a költségvetés is számottevő kiadásokat irányoz elő erre a célra. Minden ipari tanuló nyári és téli • egyenruhát, valamint munkaruhát kap. Az idén 13.000, a jövő évben 15.000 tanulót küldünk állami költségen üdülni. Az ipari tanulók körében 400 kultúrcsoport működik. Megalakult a tanulók sportegyesülete, amelynek keretében 28.000 tanuló vesz részt az MHK­mozgalomban, Spartákiádák és egyéb sportmoz­galmak fejlesztik tanulóink testkultúráját és teszik szebbé életüket. T. Országgyűlés! Minthogy a miniszter­tanács költségvetése, valamint a minisztertanács alá rendelt hivatalok működése, fejlesztésének biztosítása, mindenben megfelel Népköztársasá­gunk politikai és gazdasági érdekeinek, a minisz­tertanács költségvetését pártom és a magam nevében elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Minthogy a tárcához több hozzá­szóló nincs és módosító indítványt nem jelentett be senki, kérdem az Országgyűlést, hogy a minisztertanács és a kisebb igazgatási tárcák, nevezetesen az országgyűlés és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az Országos Testnevelési és Sport Bizottság, a Magyar Tudamányos Akadé­mia, a Népgazdasági Tanács és az Országos Terv­hivatal költségvetését általánosságban és rész­leteiben elfogadja-e? (Igen.) Kimondom a hatá­rozatot: az országgyűlés a minisztertanács és a kisebb igazgatási tárcák költségvetését általá­nosságban és részleteiben elfogadta. Napirend szerint következik a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az országgyűlés tudomására hozom, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom