Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-43
<59Ö Az országgyűlés 43. ülése Î95Î, évi december hó 17-én, hétfőn. 700 talista országból szocializmust építő országgá lett.« Az új intézkedések az ipar és a mezőgazdaság, egész népgazdaságunk újabb fellendülését mozdítják elő és mintegy kiindulópontját alkotják a harmadik tervév nagy célkitűzéseinek. A költségvetésünk kapcsán felmerülő számos kérdés közül meg kell még emlékeznem szociális és kulturális kiadásaink növekedéséről is. Szinte lehetetlen felsorolni mindazt a nagyszabású eredményt, amelyet e téren az utóbbi évek során elértünk. Akár közoktatásunk terén az iskolák és a tanulók nagy számára és megváltozott szociális összetételére, akár üzemi könyvtáraink és falusi kultúrotthonaink növekedő számára vagy gyógykezelésünk egyre bővülő intézményeire, az anyaés csecsemőgondozásra, a dolgozók üdültetésére gondolunk, mindenütt olyan eredményeket találunk, amilyeneket a régi Magyarországban még elképzelni sem lehetett. Ennek a hatalmas fejlődésnek feleltek meg azok a jelentős összegek, amelyek a költségvetés szociális és kulturális kiadási tételei között eddig is szerepeltek. Jövő évi költségvetésünk idevonatkozó tételei több mint 2800 millió forinttal haladják meg az ideieket, annak bizonyságául, hogy a kultúrforradalom még nincs lezárva és a dolgozókról történő szociális gondoskodás változatlanul előtérben áll. Költségvetésünk egész összetétele, az az arány, amellyel a népgazdaságunk fejlesztésére, szociális és kulturális intézményeink bővítésére szolgáló kiadási tételek az összes költségvetési kiadásokban részesednek, mind azt bizonyítja, hogy országunkban a béke erői vannak uralmon, költségvetésünk a béke költségvetése. Ellentétben a tőkés országokkal, ahol a fegyverkezési kiadások a költségvetés javarészét felemésztik, mi honvédelmünkre csak annyit fordítunk, amennyi békés munkánk megvédéséhez, a békefront ránk eső szakaszának védelméhez szükséges. Ezt a kötelességet azonban tökéletesen és maradéktalanul akarjuk és fogjuk teljesíteni és felvértezzük magunkat minden bekövetkezhető agresszió visszaverésére. A hatalmas Szovjetunió megtörhetetlen erejére támaszkodva, s a békeszerető népek százmillióinak elszánt akaratában bízva folytatjuk megkezdett alkotó munkánkat. Költségvetésünk újabb bizonyítéka annak, hogy célkitűzéseinket meg fogjuk valósítani és boldogabb, szebb életkörülményeket teremtünk országunk valamennyi dolgozójának. A költségvetést a magam és a Népfront nevében elfogadom (Élénk taps.) ELNÖK: Minthogy több felszólaló nincs, a költségvetés általános vitáját bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Országgyűlést, elfogadja-e az 1952. évi állami költségvetést általánosságban az egyes tárcák tárgyalási alapjául? (Igen.) Kimondom a határozatot, hogy az országgyűlés az 1952. évi állami költségvetést általánosságban, az egyes tárcák tárgyalási alapjául elfogadja. T. Országgyűlés! Napirendünk anyagával végeztünk. Javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, folyó hó 18-án, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk, s annak napirendjére tűzzük ki a minisztertanács és a kisebb igazgatási tárcák, továbbá a külügyi tárca, a belügyi tárca, a honvédelmi tárca és az Államvédelmi Hatóság című fejezet, valamint a közegészségügyi tárca és az ezzel kapcsolatos szociális fejezetek költségvetésének tárgyalását. Elfogadja az Országgyűlés napirendi javaslatomat? (Igen!) Az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadta. Az ülést bezárom, (14.12). 5-5113437 Athenaeum (F. r. Soproni Béla)