Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-41

613 Az országgyűlés 4L ülése 1951, jelentéstételre kiadja a gazdasági "és pénzügyi bi­zottságnak. Olt Károly pénzügyminiszter kíván szólni. OLT KAROLY miniszter: T. Országgyűlés! Az 1951. évi II. törvény, a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusának kezdeményezésére, je­lentősen megemelte ötéves tervünk feladatait. Az eredetileg 51 milliárdban előirányzott beruházá­sok összegét a módosított tervtörvény 85 milliárd forintban állapította meg, hogy termelésünk, első­sorban nehézipari termelésünk, gyorsütemű fej­lesztését biztosítsa. A II. Kongresszus az ötéves terv folyamán végrehajtandó egyik központi fel­adatként tűzte ki a mezőgazdaság szocialista át­szervezését, hogy ezáltal-az ötéves terv folyamán megszüntessük népgazdaságunk ikeáős alapon nyugvó jellegét, és országunkban az ötéves terv végére népgazdaságunk egységes szocialista alap­ját teremtsük meg. Ezeknek a . hatalmas feladatoknak a meg­valósítása szükségessé tette, hogy arz 1951-es esz­tendőben is az eredetinél nagyobb célkitűzéseket állítsunk dolgozó népünk elé. Tizenegy hónap ered­ményei alapján megállapítható, hogy népünk ál­dozatos munkájával, a Szovjetunió baráti segítsé­gére támaszkodva, a Magyar Dolgozók Pártja szilárd vezetése mellett megvalósítjuk az 1951. év feladatait. Ezekben a napokban egyre újabb és újabb üzemek jelentik, hogy az 1951. évi feszí­tett tervfeladatot végrehajtották, és további száz és száz üzem vállalta, hogy tervét Sztálin elvtárs születésnapjára befejezi. Üzemeink egész sora növekvő versenylendülettel már 1952. évi tervén dolgozik. v Gyáripari termelésünk a folyó év első tíz hónapjában 29.1 %-kal volt magasabb a tavalyi­nál, és különösen gyorsan tört előre az ipar »szíve«, a gépgyártás, amelynek termelése közel 50%-kal emelkedett. A Horthy-rendszer idején a magyar ipar ter­melése évi átlagban 0.8%-kal nőtt. Ez évben pe­dig iparunk átlagosan 12 naponként fejlődött any­nyit, mint a kapitalista ipar egy egész év alatt. Ipari termelésünk színvonala ma már eléri a há­ború előttinek két és félszeresét. Iparunk a gyors­ütemű fejlődés ellenére 99.3%-ra teljesítette ter­vét, de üzemeinkben hatalmas lendülettel folyik a munka, hogy az. év végére a terv maradéktalan teljesítését, sőt túlteljesítését biztosítsák. Dolgozóink növekvő öntudatát, a munkához való új viszonyát fejezi ki a munkatermelékeny­ség állandó emelkedése. A gyáriparban az egy főre eső termelés novemberben 16.5%-kal volt magasabb, mint az elmúlt év végén. Beruházási programmunk nagyarányú bővü­lésének eredményei már a folyó évben megmutat­koztak. Számos új létesítmény készült el és járul hozzá iparunk teljesítőképességének fokozásához, így megindult többek között a Kiskunfélegyházi Vasszerkezeti gyár, elkészült a Győri Vagongyár kétemeletes szerelőcsarnoka. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának ünnepén megindult ötéves tervünk büszkeségének* a Sztálin Vasműnek három segédüzeme, az öntöde, a fémforgácsoló és a vasszerkezeti szeretőüzem, és ugyanezen a napon próbajáratban beindítottuk az Inotai Erőmű első gépegységét is. Az Inoíai Erőmű azóta már bekapcsolódott a termelésbe. hi december hó 14-én, pénteken. 614 Jelentős a fejlődés a kisipari termelőszövetke­zeteknél, amelyeknek száma az éveleji 413-ról 1200 fölé emelkedett. Termelésükkel hasznosan egészítik ki szocialista nagyiparunkat, és a helyi anyagforrások felhasználásával hozzájárulnak, a fogyasztók igényeinek jobb kielégítésihez. Számottevő előrehaladást tettünk a mező­gazdasági termelés területén is. Dolgozó paraszt­ságunk felismerve azokat a nagy előnyöket, ame­lyeket a nagyüzemi társas gazdálkodás biztosít számára, mind nagyobb mértékben kapcsolódik be a termelőszövetkezeti mozgalomba. A termelőszö­vetkezetek szántóterülete egy év alatt két és fél­szeresével emelkedett és ezidőszerint meghaladja az 1.5 milló katasztrális holdat. Ma már 4652 ter­melőszövetkezet működik, amelyben 236.500 csa­lád gazdálkodik. Megnőtt az állami gazdaságok szántóterülete is, amely ma mintegy 864.000 ka­tasztrális hold, úgyhogy a szocialista szektor ma már az ország. szántóterületének csaknem egy­negyedét foglalja el. A betakarított kenyérgabona mennyisége je­lentősen túlhaladta a sokévi átlagot. A szocialista gazdálkodás fölénye jut kifejezésre abban, hogy az állami gazdaságok termésátlaga kenyérgabo­nában 13%-kal, a termelőszövetkezeteké pedig 8%-kal magasabb, mint az egyénileg gazdálko­dóké. I A kukoricatermés kétszer akkora, mint a ta­valyi, és jó termést értünk el a többi kapás- és egyéb növényekben is. Dolgozó parasztságunk látja, hogy kormá­nyunk hatalmas összegeket áldoz a falu feleme­lésére, gépállomásaink nagy segítséget nyújtanak a nehéz testi erőt igénylő munkák elvégzéséhez, gyermekei egyre fokozódó számban jutnak be a középiskolákba, az egyetemekre, az államvezetés posztjaira. Összehasonlítja ezt a jólétet — ame­lyet népi demokráciánknak köszönhet —, a régi kapitalista világ nyomorával, amikor a -jó ter­més sokszor nagyobb csapás volt számára, mint a rossz, amikor hat-hét pengővel vesztegette bú­záját és szinte reménytelenül tekintett a jövőbe. A dolgozó parasztság a gabonabeszolgáltatás jó teljesítésével rótta le háláját népi demokráciánk államával szeméén, teljesíti adófizetési kötelezett­ségét és az őszi munkák jó elvégzésével járul hozzá jövő évi termésünk biztosításához. Nagy haladást értünk el a mezőgazdaság gépesítése terén. A folyó év harmadik negyedében a gépállomásokon a traktorok száma 47 százalék­kal, az aratógépeké pedig 188 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Állatállományunknak :a felszabadulás óta tartó fejlődését a tavalyi rendkívüli szárazság visszavetette. Az idei kedvező takarmánytermés azonban biztosítja az állatállomány újabb növe­kedését, ezért hozhatott kormányunk határozatot a hús- és zsiradékjegyek február 29-éveI történő megszüntetésére. Jelentősen kibővült az áruforgalom is. A szo­cialista kiskereskedelem forgalma a harmadik ne­gyedévben a múlt évihez képest 38.5 százalékkal emelkedett. Ebben természetesen szerepet játszott a szocialista szektor bővülése is: az állami üzle­tek száma egy év alatt 2591-gyei, a szövetkezeti I boltoké 1117-tel növekedett. Kiskereskedelmi for-

Next

/
Oldalképek
Tartalom