Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.

Ülésnapok - 1949-1

3 Az országgyűlés í. ülése 19 alapján & lemondások folytán megüresedett képviselői helyekre az országgyűlés elnöke a soron következő pótk ép viselőket behívta. T, Országgyűiés! Első teendőnk aas igazo­dási eljárás lefolytatása. A megbízó levelek megvizsgálásának tarta­mára a* ülést felfüggesztem. (Szünet: 1033—11.05) KORELNÖK: T. Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Következik a megbízólevelek megvizsgálá­sáról szóló jelentés beadása és kihirdetése. A házszabályokban foglalt rendelkezéseknek meg­felelőéin az elsőnek igazolt öt képviselőből álló bizottság- feladata a korelnök ég a körjegyzők megbízóleveleinek, megvizsgálása. Felkérem a;z elsőnek igazolt öt képviselő­ből álló bizottság' előadóját, hogy a korelnök és a körjegyzők megbízóleveleinek megvizsgá­liáeáról az országgyűlésinek tegyen jelentést MOLNÁR IMRE előadó: T. Országgyűlés! Bejelentem, hogy a házszabályok 3. §-ainak rendelkezése értelmében az elsőnek igazolt öt jelenlévő képviselőből álló bizottság megvizsr gálta ia Ház korelnökének és körjegyzőinek, név szerint Harrer Ferenc, Horváth Katalin, Varga Károly, Kurlik Imréné és Gosatonyi János országgyűlési képviselőknek megbizó­íeveleit. A bizottság megállapította, hogy ta megbízólevelek a törvényben előírt kellékek­nek mindenben megfelelnek, ezért javasolja a t. országgyűlésinek, hogy a felsorolt öt ország­gyűlési képviselőt ideiglenesen igazoltnak je­lentse ki. KORELNÖK: Az országgyűlés a jelentés­ben foglaltakat tudomásul veszi és ta korelnö­köt, valamint a korjegyzőket feltételesein iga­zoltaknak jeleníti ki. Jelentem a t. Országgyűlésnek, hogy .a kor jegyzőkkel együtt megvizsgáltam az eddig benyújtott megbízóleveleket. Kérem a kor" jegyző urat (szíveskedjék a képviselők nevét felolvasni. GOSZTONYI JÁNOS körjegyző: T, r Or­szággyűlés! Bejelentem, hogy a házszabályok 4- §-ia értelmében a Házi korelnökéből és a kor­jegyzőkből alakított bizottság megvizsgálta a megválasEötott képviselők által beadott meg­bízóleveleket, név szerint: a baranya-tolnai választókerületben Far­kas Mihály, Aczél György, Czéh József, Du­liin Jenő, Csankó József, Mosonyii Jenő, Gre­gor Sándor, Balázs Ferenc. Easzapovics András, Horváth István, Czett József, Mónius István, Felczán Andor. Széf esik Imréné, La­katos József. Kovács Miklósné, Deák Ferenc, Bogos Domokos, Miklós Gyula. Bedő Pálné, Prantner József és Bárd Flórián, a somogyi választókerületben Nagy Imre, Dögei Imre. Molnár Zoltán, Sasi János, An­tall József, Törekes Ferenc. Szűcs Ferenc, Prandlea« Jánosmé. Nagy László, Papp Sándor, Tóth István, Antiai János, Németh István és Baracskai Antalné,^ a zalai választókerületben Rákosi Mátyás. (Szűnni nem akaró tomboló tapsvihar. Az or­szággyűlés tagfai felállva lelkesen ünneplik Rákosi Mátyást-) Kiss Károly, Lakatos Dezső, Horváth János, Mileji Isitván. Gerencsér György, Baticz Jánosné. Forgács István. Ma­téez János, Bakos István. Fülöp Péter, Baráti József és Nadrai Kálmán. a vasmegyei választókerületben Szabó . évi június hó 8-án, szerdán. 4 Imre. Komócsin Zoltán, Vörös Lajos. Bodor­kós István, Gáspár Sándor. Görbe János, Róna Ferencné, Kováes Ferenc, Pálfi Kál­mán, a győr-moson-soproni választókerületben Horváth István, Dömötör Ferenc, Dávid Fe­renc, Szádeczky Kardos Elemér. Hegedűs András, Kozma József, Izsák Julia. Bozsókii Ferenc. Naszádos Mihály. Dub'i Ferencné, Benesik János, Varjú Ákos, Szigethy Attila, a veszprémi választókerületben (Kossá Ist­ván. Leiter Ernő. Pulai István, Dobos János, Bognár Albert, Pro vies Ilona, Bibe r Imre, Lakatos Erzsébet. Hergovits János, Fodor Imre, a fejér—komarom—esztergomi választó­kerületben Dobi István. O't Károly. Zgyerkia János, Bohár Károly, Soós Sándor, Németh István, Piros László» Molnár Mihály» Magyar Józsefné, Harasta Katalin, Sármai János, Fodor Miargit, Pollák Ferenc, Páirdi Imre, Dancfc József» Csáirádi János. Rácz Kálmán és Molnár Miklós. a nagy-budapesti választókerületben Maro­sán György, Bognár József, Ries Istviáin, Apró Antall, Vas Zoltán, Horváth Márton* Ratkó Anna, Harustyák. Józseft Parragd György. Drahos Lajos, E. Majláth^Jolán. KöböH' József, Szabó Pirotíka, Gáspár Sándor. Földes Mihály, Katona Jenő, Váci MiklÍJósné, VágvÖlgyi Tibor, Alvinczy Inire, Benke Valéria. Dalb'róniafcy Gyula, Müninich Ferenc, Pesta László» Kádas István, Weil Emil. Csikesz Józsefné, Tausz János, Pongráez Kálmán, Spáczel István, Föl­des László, Halász Alfréd, Kontha Gyuláné. Gallo Ernő, Bíró László, Szász Ferencné, Varga István, Nagy Mária Básta Rezső, Fenyvesi Gáboirné. Dénes István. Karsai Lászlóné, Antal János, Petrovieg Jánioisné, Villám János, Virág Sándiorné, Kapetter Gyula, Nyemecz Lajos, Kádár Róbertné, Keléin Béla, Zsófinyecz Mihály, Dékány Margit. Fehér Istvánné, Vígh Pál, Janza Károly, Mező Imre» Lakatos^ Éva. Nezváil Ferenc, Kardos Ferenc, Hegyá Gizella, Halász Aladár, Katona Antal, Bakuk Józsefné. Mester Erzsébet, Vidor Dezső és Tóth Lajosné. __ a pest-pilis-solt-kiskun és b ács-bodrogi választókerületben Csala Istvain, Erdei Ferenc, Balogh István. Szobek Andrási, Dinnyési Lajos, Seregélyi József» Donath Ferenc. Losonczy Géza, Jóflború Magda,, Sebes Imre. Horváth József, Válóoai János, Házi Árpád, Vadász Ferencné, Szijjártó Lajos., Török János. Pan­kovics Józsefné» If j. Nyers Rezső, Molmáir Ist­ván, Fehér Istviáin, Kókai Jánosaié, Kovács Imre, Karajén István,, Radoosányi Ferenc Csiala László, Józea András, Bálint Antalné, S. Hegedűs László» Szabó Károly, Csankó And­rásné, Szenltivánszky Sándor, K. Tóth Jánosné, Hajagos Imre, Takács János, Hörömpő József, Szikra Sándor. Szt&nfcovics Mátyás, Fábián László, Vanesfura Antal» Várkonyi Imre» Varga Imre, Wirth Ádám és Kanesár Sándorné. a esongrald—csaraádi választókerületben Ré­vai József, Ortutay Gyula, Orbán László, Erdei Mihály, Szekeres János* Borbás Lajos» Ifj­Komócsin Mihály» Nagyistók József* Császár Balázs, Bugár János, Katona Sándor, Be rár Demeter» Hajdú Jánosné, Lövő Ferenc, Nagy István, Vígih Istvánné, Zámfbori Béla és Oláh Lajos. a békési választókerületben, Kováes István, Keresztes Mihály, Birkás Imre. Tóth Endre, Keleti Ferenc. Boltyánsizki Pálné, Nádházi Án­dirás» Boldóczky János, Kurtán Sándor. Nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom