Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.
Ülésnapok - 1949-7
113 Az országgyűlés 7. ülése 1949. évi augusztus hó ll-én, csütörtökön. 114 temünkre, a Közgazdasági Egyetemre, amely a marxizmus r és leninizmus központi tárgyként való tanításával és a marxizmus és leninizmus tanításának elmélyítésével már a közgazdasági gondolkodás, a közgazdasági értelmiség- egészein új típusát alakította ki és eddigi első esztendejében is már hatalmas eredményeket mutathat fel. Gondoljanak arra, hogy a mo--t következő parlamenti tárgyalás okkal kerül sor az ötéves terv megvalósítása érdekében a mi új műegyetemünknek és az új mű" egyetemi fakultásoknak megvalósítására, ami mind-mind — egész egyetempolitikánkkal szorosan kapcsolódva iskolapolitikánk egyéb ágazataihoz, — valóra akarja váltani Rákosi Mátyás tanítását: adjuk a politikai és gazdasági hatalom mellett a művelődés ós tudás hataknát is a nép kezébei hogy letörjük a monopólium bilincseit, — az iskolai, a művelődési monopólium bilincseit — a magyar dol" gozó nép kezéről. Ez indokolja számunkra elsősorban politikailag a Gazdasági és Műszaki Akadémia létesítését, amely így kapcsolódikbele szervesen abba az iskolapolitikáiba, amelyet már éveik óta módszeresen folytat a magyar közoktatásügyi kormányzat is. Meg kell mondanom,, hogy ennek az Akadémiának a létesítésére valóiban nagy szükségünk van. Amikor a fordulat évének egyik legjelentősebb _ eseményeként a z ipari üzemeik döntő szektorainak államosítására került a sor, ajnunkás-ág legértékesebb és legtehetségesebb fiai nagy számát adta ezeknek az üzemeknek az élére vezetőkként, hogy szolgálják a munkásosztályt és az egész magyar nép felemelkedését. Jól tudjuk, hogy akkor ezeket az intézkedéseket milyen, visszhang fogadta; jól tudjuk, hogy akadtak a polgári, közgazdasági, ipari vezetők közül nem is kevesen, akik ezzel az intézik édessel szembefordultaik: tudatos szabó tázzsal, ártó cselekménnyte! igyekeztek Iahe tétlenné tenni a m unka s vezetők munkáját, az ipari üzemek államosítását. Szerették^ volna bebizonyítani, hogy lehetetlenné válik a j'Oob termelékenység; szerették volna bebizonyítani, hogy ipari üzemeink államosítása valójában az állami deficit növelését je" lenti és államgazdaságunk egyik legveszélyesebb pillanata ez. Cikkekben, szenzációt hajhászó riportokban próbálták ezt bizonygatni. Láthattuk azonban, — és ma már mindenki világosan, tudja, — hogy ipari üzemeink államosítása nem hátráltatta, hanem siettette a hároméves terv megvalósítását; nem hátráltatta népgazdaságunk felemelkedését, hanem egyre hatalmasabb iramban előrehaladóvá tehette. Hiszen nemcsak az a tény áll előttünk. hogy a hároméves torvet két év, és '.öt hónap alatt valósítjuk meg, hanem előttünk, állnak a'legújabb jelentések is, amelyek bebizonyítják, hogy nemcsak ipari üzemeánk tercnelékenysége, hanem beruházásainknak jelentékeny mértékben váló emelése is messze túlhaladta a legb'i'zakodó'bb reményeket, a legoptimistább elképzeléséket is. Az pedig, hogy ezt az eredményt elérhettük, elsősorban összefüggést mutat a munkás vezetők áldozatkésységével, tanulásával, szilárdságával, politikai húségével. ,„",., ,„,, , De a z ötéves terv megvalósítása előtt tudnunk kell, egészen világosan tudnunk kell. hogy az önképzésnek, a továbbképzésnek további új feladatai nehezednek a munkásosztályra és a vele szövetséges dolgozó szegény parasztságra. Ezt különösen azért kel] hangsúlyoznom, mert amíg az ipari vezetésben, az ORSZÁGGYŰLÉSI NAPLÓ I. ipari irányításban káderpolitikánk és kádereredményeink egyre jobbak lettek, ugyanakkor — meg kell mondanunk — a kereskedelmi fronton», mind a bel-, mind a külkereskedelmi fronton, ós a pénzügyi irányítás, a pénzügy) vezetés, a bankélet és a z állami pénzügyigazgatás területén a munká-kádierek és a szegényparasztság' jelentkezése még igen jelentéktelennek, csekélynek nevezhető. jA munkásosztály a maga hatalmi pozícióit — úgylátszik — ezen a területen még nem szilárdította meg kellőképpen. Ezért fontos, hogy erre' az Akadémiánkra, ahol 12 és 18 hónapos, tehát elég rövid időre szabott képzéssel nemcsak az ipari vezető káderek, hanem a belkereskedelmi és . külkereskedelmi vezetők, valamint a z állama pénzügyigazgatás, a bank- és a hitelélet vezetőinek képzése if folyik, e pozíciói biztosítására dolgozó népünk legjobbjait küldjeMi, a mi Gazdasági és< Műszaki Akadémiánk létesítésekor gondoljunk arra, hogy a vezetők új típusát teremtsük meg. Gondoljunk arra. hogy azok a vezetők, akik innen kikerülnek, — mint ahogyan erre az élőadó úr és ríyemecz képviselőtársam is rámutatott, — ne szakadjon el a dolgozóktól. Valóban az üzem vezetői éljenek benne az üzemben; éppen ezért ezeknek az újtí pu/sú- vezetőknek rendelkez-niök kell a politikai tudásnak, a politikai ismereteknek a maximumával s reaidelkezniök kell az általános műveltség minden korszerű és szükséges elemével. Ezért _ a mi Akadémiánkon minden fokon a politikai műveltségre, a marxizmusleninizmus oktatására, Marx- Engels, Lenin és Sztálin tanításaira a legnagyobb gondot fordítjuk és a tanulmányok első-középponti részé éppen ez lesz. Emellett ugyanúgy törekedni fogunk arra is. hogy a szakosítás megkezdése előtt, a speciális szakismeretek elsajátítása előtt mind ipari, mind kjetreskedielimi és pénzügyi téren a történelemnek, : a világpolitikának, a világgazdaságnak, az irodalomnak s a műveltség általános elemeinek elsajátítására is kellő gond fordíttagsék. Ilyen módon annak a munkásságnak, amely a^ felszabadulás utáu az elnyomatás szörnyű éveinek terhét lerázva vállalni tudta egyszerre az ország vezetését és újjáépítését, s annak a szegényparasztságnak, amely a munkásosztály vezetésével, vele szövetkezve a legszörnyűbb nélkülözésekből, a művelődési, gazdasági, politikai elnyomás évszázados mélységeiből kiszabadulva tudta a magyar mezőgazdaságot újjáépíteni: ennek a munkásságnak "és ennek a szegényparasztságnak ; a gyermekei — meg vagyok győződve róla — Akadémiánkról kikerülve meg fogják találni a haladó értelmiséggel való együttműködés legjobb módszereit. (11.30.) Jó az, hogy itt a parlament előtti a felszólalók rámutattak arra, hogy az értelmiségnek az a része, amelv hűségesein kívánja szolgrál ni a dolgozó nép államát, amely ráébredt arra. hogy dicsősés: számár 13 ', ha a munkások ós parasztok államát szolgálhatja,^ — mert ez a dicsőség, nem pedig a bányabárók, bankárok ós ' nagybirtokosok országának saoüsál'ata — meg fogja 'találni [ «z együttműködésit az új érteilmiség vezetőiivei. vezető kádereivel- Netm hinnéni, hogy ezen a téren bárkinek is a legkislebb aggodalomra lenne oka. Amikor kérem a törvényjavaslatnak mind á Italán ősségben, mind részleteiben való elfogadását, szeretnék rámutatni arra, hogy az új iskolaév kezdete 'előtt a beiratkozások, a közéoiskoláink és egyetemeink különböző fakultásai 8