Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.
Ülésnapok - 1949-22
657 Az országgyűlés 22. ülése 1949, felszabladító Vörös Hadsereg előrenyomulását. De hiáiba volt minden eszeveszett kísérletük, a világ dolgozóinak nagy reménye, a szeretett Szitáim elvtáris által vezetett Vörös Hadsereg gyiőzelmet győzelemre halmozva a nii hazánkat isi felszabadította, nálunk is szétzúzta a. kapitalisták s a földbirtokosok urahnát és a mi dolgozó népünk számára is megteremtette ann'ak lehetőségét, hogy a kommunisták, .Rákosi elvtárs vezetésével megkezdhessék a szo* cializmus építését. (Tetszés és nagy taps.) Munkásosztályunk és Pártunk vezetésével dolgozó népünk már az első órákban nekilátott, hogy lerombolt hidjainkat, utainfcat, üzemeinket helyreállítsa. Ebben a nagv munkában a diadalmas Vörös Hadsereg katonái is segítetr tek minket. Az első időkben tőlük tanultuk meg, hogyan kell a dolgozók országának építéséért nemcsak harcolni, hanem dolgozni is, és mla már elmondhatjuk, hogy sokat és jól tanultunk elvtársainktól és jól használtuk fel szabadságunkat. Igaz, hogy ebben a tanulásban olyan jó tanáraink is voltak, mint Sztálin elvtárs és Ráikosi elvtárs. (Lelkes, ütemes, nagy taps.) Oc 7 la összpontosítottuk erőinket, vezetőink tanácsára, ahol arra a, legnagyobb szükség volt. Amikor példáiul Pártunk pünkösdi konferenciája kiadta a jelszót: »Arccal .a vasút felé!«» akkor Pártunk másik legnagyobb erőssége, Gerő elvtárs állt a jelszó élére. De talán rossz is ez a •kifejezés, hogy a jelszó élére állt; dolgozott és harcolt, épített és tervezett, annyira jól. hogy ország-világ csodálta és megbecsülte rajta keresztül közlekedési miniszteriamunk jó munkáját. A felszabadulás utáni parfamenti ciklusok idején még a reakció képviselői is. akik akkor még itt ülték a jobboldalon, elnémultak a tisztelettől és a csodálattól, amikor a közlekedési tárca költségvetését tárgyaltuk. De mit is tehettek volna egyebet a Kossuthhíd építésének és a vasútépítő munkások hősi küzdelmednek idején?! Bár volna annyi időm, hogy felsorolhatnám az elmúlt öt esztendő csodálatos eredményeit és hősi erőfeszítéseit. Engedjék meg, n °£V csak az elmúlt év eredményeit ismertessem. Ezek között van a Lánchídhak, az óbudai híd egy részének, a vásár osn am ényi Tiszahídnak, a csengeri Szanioshídnak. a ráckevei Dunahídnak és mintegy 150 kisebb hídnak felépítése, vagy például 307 községnek 270 kilométer úthosszal az' országos közúti hálózatba való bekötése. És mennyivel más ez az útbekötés, mint a régi kapitalista világ útépítései! Jelenleg az utak — amint tudjuk — marinem a kizsákmányoló osztályok kényelmére készülnek, már nem a grófi kastélyok körül építik ezeket, jegenyékkel és platánokkal szegélyezve. Most olyan falvak és községek körül dolgoznak úthengereink, útépítő mérnökeink és munkásaink» amely falvak és közeégek a múlt rendszer átkos mulasztása következtében sártengerrel voltak a világtól elzárva; olyan falvaknak és tanyaközpontoknak, állami gazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek, gép- és traktorállomásoknak építünk jó utakat, ahol már arra készülnek dolgozó parasztjaink, hogy velünk együtt meneteljenek a szocializmus felé. És ha csak ezen múlik, egészen bizonyos, hogy nem is lesz baj, mert a közlekedési minisztérium — amint látjuk — az utakat meg fogja építeni. De hadd tegyek említést arról is. hogy például az ercsi—dunapentelei szakaszon 27 kilométer hosszban betoniutat építettünk és évi december hó 19-én, hdtfőn 658 végrehajtottuk Budafok, Vác, Kispest, Győr és Kisújszállás útszakaszainak pormentes ítesét. Tehergépkoesiállományunkat 9300 darabra emeltük, motorkerékpárjaink száma 28.187-ről 39.377-re emelkedett. Államvasutaink jó és eredményes munkáját. mutatja, hogy dolgozóink most már kevés kivétellel fűtött szeniélykoesikbam utaznak és vonatjaink — többékevésbbé — menetrend szerint közlekednek. Itt kell felhívnom a vasúti főosztály figyelmét arra: sürgősen arra kell, hogy vegye az irányt, hogy rövid időn belül, kivétel nélkül minden vonalom, fűtött személykocsikban szállítsák a dolgozókat, hogy a munkahelyre való utazás ne legyen számukra fárasztó és kényelmetlen. De ki kell küszöbölni a menetrendi zavarokat is, hogy a vonatok késése miatt ne legyen komoly zavar és kiesés a munkahelyeken azért, mert az üzemi dolgozók a pontatlan közlekedés miatt elkésnek munkahelyükről. Azt is erről a helyről kell megállapítanom, hogy nagyobb felelősségérzetet kell ma-. gáévá tennie vasúti főosztályunknak a munkának e területen való megszervezése tekintetében. Az őszi csúcsforgalom idején maradék- , talanul és hiba nélkül teljesítette közlekedésügyi minisztériumunk mezőgazdasági és ipari vonalom egyaránt a reáhárult szállítási feladatokat. Postánkat és annak szállítóberendezéseit — ahogy azt már előadó elvtársaimtól is hallottuk — nagy mértékben korszerűsítettük. örömmel # állapíthatjuk meg. hogy a közlekedési minisztériumi mint az elmúlt év al"tt, ugyanúgy ma is a szocializmus építésének útját járja. Ezt a ma tárgyalásra került költségvetés is bizonyítja Ebből, a költségvetésből ki lehet olvasni, hogy minden egyes forintja dolgozó népünk jólétét és felemelkedését szolgálja. Igen helyesnek találjuk a közlekedési minisztériumnak azt az intézkedését is, hogy a törvényhatósági közutakat teljes egészükben állami kezelésbe veszi és ezzel az egységes közúti ppütika útjára lépve végleg felszámolja a feudális világ vicinális, helyi jellegű útügyi közigazgatását s megszünteti az útügyi kiskirályok robotos jellegű adóztatási rendszerét, amely éppen a legszegényebb néprétegeket sújtotta. Nincs is már szüksée- arra, hogy a bürokráciát fokozzuk és másodkézből foglalkozzanak az útügyi problémákkal a vármegyei közigazgatások, az alispánok, amikor úgyis az állam fedezte a közúti alapok összes szükségleteit. Ha például a gazdaságosságot nézzük, akkor kitűnik, — mint ahogyan ezt előadó elvtársaim is megállapította — hogy 1950-ben 28.153 kilométer állami közút fenntartása 213 millió forintba kerül, szemben az 1949. évi 9114 kilométer úthossz fenntartására fordított 95 millió forinttal. Ez azt jelenti, hogy míg . 1949-ben az úthálózat egy kilométerjéne% fenntartása 10.466 forintba került, addig az 1950. évben ugyanez már csak 7665 forintba kerül. Az államkincstár tehát kilométerenként 2801 forintot takarít meg. Maga ez a szám is bizonyítja, hogy a közúti kérdések egy kézbe fogába milyen előnyöket rejt magában és milyen megtakarítálst jelent nemzetgazdaságunk számára. A költségvetés számadataiból is érezni lehet, hogy az önköltségcsökkentés feladatait a közlekedésügyi minisztérium e területen is végrehajtja.
