Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.

Ülésnapok - 1949-18

379 Az országgyűlés 18. ülése 1949. rendszer még a pesti látszat jogot sem biztosí­totta a környék dolgozói számára­Nem véletlen az, hogy a 45.000 főnyi, első­sorban munkás lakosú Csepel várossá fejlesz­tését megakadályozták, és az község maradt, mert ennek segítségével jobban el tudtáK nyomni*és vissza tudták szorítani a csepeli munkásokat. Nem véletlen az, hogy Horthyék éppen Pest környékére szabadították rá a hir­hedt Endre Lászlót, aki lábbal tiporta a köz­ségeik és városok autonómiáját, és diktató­rikus, nyilt fasisztamódszerekkel, terrorisztikus eszközökkel nyomta el a környék dolgozóit. A régi reakciós rend vezetői nem akarták, hogy a főváros szociális összetétele eltolódjék a munkások javára. Ezért is halogatták Buda­pest egyesítésének megvalósítását. A magyar népi demokrácia és vezető Pártja, a Magyar­Dolgozók Pártja a többi közt ezért ig helyesli Buc'japest és környékének egyesítését, mert^ ez jelentékenyen megjavítja a főváros szociális összetételét. Az egyesítéssel ia munka?osztály súlya és vezető szerepe azí eddiginél jóbban ki fog domborodni a főváros egész életében. Nagy-Budapest területéin él az ország ipari munkásságának mintegy 60%-a. Budapest volt mindig a magyar munkásmozgalom központja, a munkásosztály, a dolgozó nép, Pártunk leg­szervezettebb bázisa. Ezt ia bázist erősítjük mi most meg a peremvároisok és Budapest egye­sítésével, A főváros mindig vezetőszerepet töl­tött be az országban; ez az egyesítés most megsoksizorozza' fővárosunk politikai, gazda­sági és kulturális erejét és még jobban kidom­borítja példaadó, vezető ezerepét. T. Országgyűlés! A múlt rendszer lakás­építésében is visszatükrözte az uralkodó osz­tály politikáját. A főváros akkori vezetése ahelyett, hogy a munkásosztály által lakott külvárosi területeket fejlesztette volna, a mun­kások kizsákmányolásaiból a Eózsadombon, a Svábhegyen luxusvilláikat, a, belvárosi részen luxus beruházásokat, úri negyedeiket, burzsuJ­lliakasokat épített. Az ellenforradalom város­politikája a dolliárkölcsönötoből felépítette az Auguszta-telepi, Mária Valéria-telepi, kiserdői nyomortanyákat. A budafoki barlanglakások, Csepel szélén a. Királyerdő elhanyagolt álla­pota jellemezte a tőkések népellenes várospoli­tikáját. Kiáltó ellentét volt a felszabadulás előtt az úri és a siziegénynegyedek, a belvárosi» rózsadombi, svábhegyi luxusvillák és a külvá­rosi nyouniortelepek között. Budapest egyesítésére szükség van azért is, hogy megszüntessük a különbséget az úri és a szegénynegyedejk közt. Meg kell szűnniöík az úri negyedeknek és a szegénynegyedeiknek is­A budapesti dolgozóik és a szoöializumst velünk építő haladó értelmiségiek érdekei'! szolgáló lakásellátó politikát kell megvalósítani. A mun­kásokat, a dolgozókat; a demokráciát becsüle-, tesen szolgáló értelmiségieket behozzuk a város szívébe, a volt úri negyedekbe, a külső része­ket, a külvárosolkat, a peremvárosokat és köz­ségeiket, a proletárkerületeket tervszerű vá'ros­feg'liesztési politikával kifedlesatjük és ennek segítségével megszüntetjük a belváros és a kül­város ikjözti osztálykülönbséget. (Lelkes nagy taps.) Gerő elvtárs múlt pénteken tartott beszédé­ben mondta, hogy a z ötéves tervvel megváltojz­tatjuk hazánlk: társadaloimgazdasáigi képét is­A három* és ötéves tervvel és az azt követő terveikkel megváltoztatjuk, teljesen átalakítjuk ha>záuk fővárosának. Budapestnek gazdasági és politikai képét is. Hogy e téren milyen léhető­évi december hé 13-án, kedden. 398 ségeink vannaik, azt a legjobban az elmúlt évejk eseményei mutatják. Budapest dolgozói még jól emílákezneik 1945 januárjára és februárjára, amikor a,z ostrom és kemény harc után a dia­dalmas Szovjet Hadsereg által felszabadított Budapest a barbár németek és kiszolgálóik, a magyar Szálasl-fasisztáík sízörnyű bűnei miatt romokban hevert. Ki mert volna akkor arra gondolni, bpgy ilyen hamar rendbe tudjuk hozni Budapestet, fel tudjuk építeni lerombolt hídjaíinkat 1 ? Budapest dolgozói. Pártunlk veze­tése alatt, lerombolt fővárosunikat csodálatos gyorsaságg-al építik újjá és egyre jobban el­tüntetik a háborús pusztítások! nyomait. Hatal­mas eredményeink vannak már eddig is e téren, de nem állunk meg és az eilíkÖsv&tlkezp Ötéves tervben tervszerű városfejlesztési poli­tikával eltüntetjük a belső és külső kerületek közötti különbséget, korszerűsítjük, fejlesztjük 'köizilelkedésünket és közüzemi szolgálatunkat. A hároméve s terv alatt hatalmas összege­ket fordítottunk Budapest helyreállítására, és még nagyobb összegéket fektetünk be az elkötvet­kező ötéves tervben. Az ötéves terv alatt meg­építjük a földalatti vasutat, amely megköny­nyíti és meggyorsítja Budapest közlekedését, s a főváros és az egész; ország dolgozó népéneík büszkesége lesz. Több mint egymilliárd forintot ruházunk be városfejlesizitésre, lakásépítésre, a víavezeték­és csatornahálózat kiszélesítésére. Üj üzemeket, munkásházakat építünk. Megépítjük az Árpád­és a Boráros-téri hidakat, felépítjük a sport­stadiont, az új Nemzeti Színházat, és még sokáig sorolhatnám fel, mennyi nagyszérű dol­got fogunk megvalósítani a következő évek­ben- Mindezzé:! lehetővé tesszük, hogy a dol­gozó nép érdekében és boldogulására szebbé, jobbá és egészségesebbé és még inkább az or­szág politikai, gazdasági és kulturális központ­jává építsük ki fővárosunkat. A peremvárosok és a községek különállása ideje' 1 hátrányos helyzetben voltak a környék dolgozói közellátási szempontból is. Sok volt a panasz a környéki lakosság, főleg a házi­asszonyok részéről, hogy a távolabb fekvő he­lyeken rosszabb minőségű és drágább élelmi­szercikkeket kapnak. E törvényjavaslat életbe­léptetése megkönnyíti egész Budapest dolgozói élelniiszerellátálsáinak tervszerűbb és jobb meg­oldását és továJbbjavítását. Nagy-Budapest meg­valósítása terén érvényesülv{ fog az összedolgo­zok érdekeit szolgáló egyenletes elosztás, amely­nél teljesen megszűnik a környéken lakók hátrányos helyzete. A közélelmezési terén Bu­dapest egyesítésének megvalósítása azt jelenti, hogy a környéki dolgozók többé nem kapnak silányabb minőségű és 10—20 százalékkal drá­gább árut hanem ugyanolyan minőségű és olcsó élelmiszerhez jutnak, mint a belső város­részek lakói. Az utóbbi években, különösen az utóbbi hó­napokban jelentékenyen megjavult és olcsóbb lett a főváros dolgozóinak ellátása. Soha még így nem élt a. főváros dolgozó népe, soha még ennyi vagon élelmiszer nem jött fel napról­napra Budapestre, soha még annyi élelmiszert, kenyeret, húst, tojást és,tejet nem fogyasztott a budapesti munkás, mint most. Nem túlzás azt mondaná, hogy ja felszabadulás óta, dé ikü; lönösen az utóbbi időben a főváros dolgozói nemcsak Öntudatban, hanem súlyban is meg­növekedtek. De hátrányos helyzetben volt a, környék la­kossága egészségügyi steempöntból is, mert Budapest és a környéki városok és községek

Next

/
Oldalképek
Tartalom