Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.

Ülésnapok - 1949-16

369 Az országgyűlés 16. ülése 1949. évi december hó 10-én, szombaton. 370 seregünk nemcsak tisztikarában, a dolgozó nép­hez vialó viszonyában és szellemében új, de új kiképzési módszereiben, elveiben is. Ennek az utóbbinak jelentőségét nem lehet eléggé felmérni. Eiz a harmadik okia annak, hogy néphadseregünk megfe>!eil azoknak a fel­adatoknak, amelyeket függetlenségünknek és szabadságunknak, a szocializmus építésének megvédése ró reánk. Az ötéves terv megvalósításának egyik c'iöntő feltétele a szakemberek képzése, iliető­ieg biztosítása- Honvédségünket a legkorsze­rűbb haditechnika állítja ú helyzet magasla­tára. Természetes, hogy a technika elsajátítá­sáéhoz és kezeléséhez jó szakemberekre van szükség. Ezeket biztosítanunk kell néphadsere­günk számára. Meggyőződésünk, hogy néhány éven belül a leszerelő bajtársak, akik nálunk a technikát elsajátítják, az ötéves terv építé­séből mint jó káderek keményebben fogják ré­szüket kivenni. Kétségtelen azonban, hogy igen sok még az elvégzendő feladat. Ezek soraiban is első helyen áll előttünk az éberség fokozása, az ellenség ügynökeinek leleplezése. Hiszen a há­borús uszítóknak semmihez sem fűződik oly nagy érdekük, mint a dolgozó nép fegyveres erejének gyengítéséhez, és hogy ez nem fel­tevés, azt bizonyítjia a leleplezett Rajk—Pá'ffy­banda judás-összeesküvése. A Párt tanítása és vezetése alapján az éberség vasgyűrűjével kell körülvenni a hedseraget abból kiindulva, hogy sehol sincs helye az imperializmus ügy­nökeinek, de ia néphadseregben, a dolgozó nép fegyveres erejében még az árnyékát sem lehet megtűrni az ötödik hadoszlop embereinek. Határtalan gyűlöletet és megvetést érzünk az imperiallisták ellen, akik új háborún ke­resztül gondolják rothadt rendszerük idejét meghosszabbítani, akik emberek millióinak le _ gyilkolásáin keresztül gondolnak f milliókat ke­resni. Éppen ez a határtalan gyűlöletünk válik a legnagyobb szeretetté népünk és a békesze­rető emberiség iránt. Ez tesz öntudatossá ben­nünket, hogy a béke megvédésére harcosan készüljünk fel. Szeretetünk és mély megbecsü­lésünk elsősorban ia béketábor élcsapata, a nagy Szovjetunió felé fordul Szívünkbe zárjuk nagy barátunkat, felsszabadítónlkiat és tanítón­kat: Sztálin elvtársat, (Hosszantartó, lemis, ütemJes taps.) Pártunkat, a Magyar Dolgozók Pártját, amely vezetője és szervezője sike­reinknek, afc ötéves terv megvalósításának, és ezzel erősíti a béke alapjait. Dolgozó népünk és honvédségünk saját érdekeit látja képvi­selve Pártunk vezetésében, eaért követi Pár­tunkat és szeretett vezérünket, Rákosi elvtár­sat. (Hosszartikirió, lelkes, ütemes tarps.) Ezért örömmel üdvözlöm iaz ötéves terv törvénybeiktatáisát magam és Pártom nevé­ben- (iff«.ay taps.) ELNÖK: T. Országgyűlés! Minthogy a javaslathoz több hozzászóló nines, a vitát be­zárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvání­tom. Következik a határozathozatal. Kérdem az igen t. f Országgyűlést, hogy a Magyar Nép­köztársaság első ötéves népgazdasági tervéről az 1950. évi január l-tő,} az 1954. évi december 31-ig terjedő időre szóló törvényjavaslatot ere­deti szövegezésében általánosságban, a részle­tes tárgyalás alapjául elfogadja-e? (Igen. — A képviselők felállva, hosszantwrtó ütemes tapssal ünneplik u törve m Javaslatot.) Ki­mondom a határozatot. Az országgyűlés a tör­vényjavaslatot eredeti szövegezésében általá­nosságban, a részletes tárgyalás alapjául el­fogadta. Következik a törvényjavaslat részletes tár­gyalása. Megállapítom, hogy a törvényjavas­lat szakaszaihoz módosító indítvány nem érke­zett be. Felkérem jegyző képviselőtársunkat, szíveskedjék a törvényjavaslatot felolvasni. CZETT JÓZSEF jegyző (fefoiv'issa n tör­vényjavaslat címét és I— III. fejezeteit, ame­lyeket az orszáaavűlés hozzászólás nélkül el­főnöd- — A képviselők felállva szűnni nem, akaró ütemes tapssal üdvözlik az ötéves nép­gaizdtysaai terv elfogadását-) ELNÖK: T. Országgyűlés! Napirendünk anyagával végeztünk. Javaslatot teszek leg­közelebbi ülésünk idejére és napirendjére. Ja­vasolom, hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 12-én, hétfőn délelőtt 11 órakor tartsuk, annale napirendjére tűzzük ki a nénzügyminiszter úr költségvetési expozéját. Elfogadja az ország­gyűlés a napirendi javaslatot? (Igent) Az orszáíggyűléis a napirendi javaslatot elfogadta. Az ülést bezárom. (13.18-) Hitelesítették : Szipka József s. k. Tóth Lászlóné s. k. naplóbíráló-bizottsági tagok. ORSZÁGGYŰLÉSI NAPLÓ I. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom