Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-104
843 Az országgyués 104. ülése 1040. ezik is» — hogy a doll ár mindenható és ahol megjelenik, ott meghajol előtt© mindenki- S tőivel .az amerikai politüka csak a dollárra illetve a dollár állítólagos, .mindenható erejére »es egypár áruló ügynökre épül fái, kellett, hogy összeroppanjon. Ez a politika — araint az események igazolják — Kína esetében már össze is roppant. Az amerikai imperialisták kínai terve — Petőfivel szólva — füstbe ment. A nemzetközi helyzet kialakulása íaat látszik igazolni, hogy ami laz amerikai imperialistákkal megtörtént Kínáiban, megtörténhetik velük Görögországban ós más európai országban is. (MAROSÁN György (d): Egészen biztos!) T. Országgyűlés! Mi nem akarjuk követni az imperialisták fegyverkezési politikáját» mert mi a béke megvédésére és nem a háborúra készülünk föl. De másrészt nem is hanyagolhatjuk él aat a vitathatatlan tényt, hogy ia háborús gyújtogatok erősen dolgoznak és komolyan fegyverkeznek. Mi szerény keretek között induljuk el hadseregünk fejlesztését hiszen a honvédelmi minisztérium költségvetése 'összköltségvetésűnknek csak 12.4%-át 'teszi ki- Tecnmé&zetes aizioinban, hogy amennyiben az ország gazdasági és pénzügyi teherbíró képessége számunkra ezt lehetővé teszi, mindent el kell majd követnünk, hogy hadseregünket la jövőhn a békeszerződés által megengedett nagyságban felállítsuk és korszerűen félszer éljük. Látva a háborús gyújtogatok e&zevesziett fegyverkezését, irányt ke 1 ! vennünk egy erős, ütőképes ég a korszerű követelményéknek (teljes egészében megfelelő néphadsereg kiépítésére. Mi most, t. Országgyűlés valóban egy újtípusú hadsereg alapjait rakjuk le. Ennek a «mi új néphadseregünknek ereje elsősorban abban van, hogy a ftelisaabadulít magyar dolgozó nép fegyveres ereje. Az új hadseregben e'evenen él az a (tudat, hogy végre van hazánk és ezért vam is mitf. megvédenünk. Ez a tudalt nem élt és nem is élhetett a Horthy-féle hadseregben. A mi hadseregünkben nemcsak felelevenedik, de soha nem látott erővel 'bontakozik ki Kossuth és Petőfi lángoló hazafias szellemeTéves az a nézet, t. Országgyűlés, hogy a Horthy-féle hadseregbein vagy ia Horthy-rendszer alakit haza;fia s szelfemben nevelték volna a magyar katonáit a magyar népet. A kapitalista rendszer nem képes hlaziafiiasságra nevelni, mert a hiazafiasság előfeltétele, hogy maga a nép szabad legyen,. Az a rendszer, amely elnyomja saját népéit., elnyomja a dolgozók szívében a hazafias' érzést, a hazafias 'tudatot isA hazafiasság mente« minden sovinizmustól, már pedig a Horthy-rendszer alatt a isovinizr mus virágzó korát élte. A Horthy-rendszer alatt a hadseregben a kaitonát, az iskolákban a fiatalságot más népek eilend gyűlölet szelleméhen nevelték. A népi demokrácia győzelmével ezen a téren is új helyzet alakult ki Most kezdi igazán megszeretni a munkás, a üolgosó paraszt a magyar dolgozó nép a magyar fö'det, a magyar hazát. A népé az ország é s ezért születik újjá a magyar bazafiasiílá lg is- (Taps a kormány párt okon. a radikális-demokrata pártszövetségen és a független demokrata párton.) A népi demokrácia, talajálból kinövő hazafiasság nem ismer más népek iránti gyűlöle«évi január hé 26-án, szar dán. 844 tet; ellenkezőleg: felszabadult népünk szélesebb rétegeiben tudatosodik az a felismerés, hogy a magyar szabadság % világszabadság szerves része. A népi demokrácia szülte hazafiasság kovácsolja egybe honvédségünk" harcosait, ad nekik erőt és buzdítja őket arra, hogy minél tökéletesebben elsajátítsák ,a korszerű katonai tudományt. Ebben a szellemben a muhkásosz" tályhoz, dolgoszó népünkhöz Való töretlen, hűségre, odaadásra neveljük hadseregünkben a magyar nép fiait Mi honvédeánket a Szovjetunióval, a népi demokratikus államokkal.való hű és megbonthatatlan szövetség szellemében is nieyeljük. Téves a;z a néze t t, hogy ez ellentmond a magyar hazafiasságnak. Ellenkezőleg, a magyar hazafiasság egyenesen megköveteli, hogy hû&éggfaî viseltessék minden magyar honvéd a Szovjetunió és Sztálin generalisszimusz iránt. Tudnia kell mindem* honvédnek, hogy a magyar nép a szocializmus nagy birodalmának és Sztálin general isszimusznak köszönheti szabadságát és függetlenségét. Tudnia kell minden honvécV n&k, hogy a Szovjetunióval való sízövetségünk» a Szovjetunió barátsága és támogatása teszi lehetővé a magyar függetlenség, a magyar szabadság további megerősödését. Hibát követnénk el, t. Országgyűlés^ ha minderről hallgatnánk a hadseregben folyó nevelőmunkánál, mint ahogyan hiba lenne az is, ha nem világosítanék,fel honvédeinket arról, hogy népi demokráciánk győzieliméniek és a szocializmus építésének szervezője és irányítója a Magyar Dolgozók Pártja és 1 annak bölcs vezére, Rákosi Mátyás. (Élénk taps a kormány pártokén. — MAROSÁN György (d) az ellenzék felé: Maguk ezzel nem értenek egyet, ugye? — Derü^ség a dolgozók pártján, — Egy hang ugyanott: Mindszentyvel értenek egyeit.) Ebben a szellemben gondolkodó, öntudatos, jellemben erős, bátor harcosokat formálunk és nevelünk a ínagj^ar népbadsereerbein. A ré^i horthysta hadseregben a honvédnek meg volt tiltva a, gondolkodás; ott csak az úriosztálybelí tiszt gondolkozhatott, ha nem esett nehezére (Derültséo a dolgozók pártján), a honvéd számára pedig osztrák császári mondás volt a; törvény: Maul halten und weiter dienen. Ea magyarul és pestiesen azt jelenti, hogy: pofa be és szolgálj tovább. A fegyelem a régi reakciós- hadseregben a kikötésre, botoizásra. verésíre, börtönre volt felépítve. A néphadsereg fegyelme az öntudaltra, az önkéntességre épül fel A felsaa hadult magyar dolgozó nép honvédfia megtanulja a hadsereglben, hogy iá nép legdrágább, legféltettebb . kincsét, .szabadságának, függetlenségének védelmét hízta rá. Ez pedig megköveteli tőle, hogy fegyelmezett legyen és elöljáróinak parancsait pontosan, lelkiismeretesen gyorsan és eredményesen hajtsa végre. A néphadseregben al&pvetően megválto~ zott a hoinvéd és a tiszft közötti viszony is. A tiszt ma uemcsjak parancsnok,. nemcsak előljáró hanem egyben bajtárs is- Ez a bajtlársdas viszony tiszt és honvéd köizötít ki- lakul a hadseregben .azéríü is, mert a tiszteknek., különösen az új tiíSKltíikarniak, mind nagyohb része a dolgozó nép fiaiból kerül ki. A Kossuth Akadémia jelenlegi hallgatóinlak — aiminlt ezt fii villáiban már megemlítették — 51°/o-i a munkás- és 43°/o-a patrasiztszármazásu. A munkásosztály súlyának megnövekedése a 'tisztikarban fokozódó tendenciát inut^ és je'«nleg :;