Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-104
789 Az országgyűlés 104, ülése 1949 követte az 1948:XXXI. te. nem i s beszélve a közben megjelent 12.810/1947., 12-890/1947., 9.100/1947., 1.790/1947., 12-820/1947., (LUKÁCS Vilmos (f): Sohasem érsz végére a rendeleteknek !) és a 8.100/1947. számra rendeletekről, amelyek a káoszt csak növelték 'akkor, amikor az alaptörvénynek, aa 1947:XI. tc.-nek még ma is vannak olyan rendelkezései, amelyeknek végrehajtására mind a mai napig sem került sor, amint például nem került sor a szövetkezeti kamarák megalakítására. (NAGY László (f): Nem is kerül!) Ezzel kapcsolatban is csak azt mondhatom, amit már a büntetőtörvéiiyekkeil kapcsolatban voltam bátor elmondani: sürgősen egységes szerkezetbe kel] foglalni ezeket a jogszabályokat, egységes kódexet kell kiadni, annál is inkább, mert éppen a jogszabályokban legkevésbbé járatos falusi lakosság érdekelt ezen a jogterületen, »amelynek miïndenn'api szövetkezeti életét ezeknek a jogszabályoknak keretén belül kell élnie. T. Országgyűlés! Szólnom 1 kell néhány szót az nzsorabírösági külön tanácsok, munkásbíróságok működéséről is. őszintén be kell itt vallanom- hogy azok az agsrályaim, amelyeket az erre vonatkozó törvénnyel kapcsolatban kezdetben tápláltam. & gyakorlatban jelentős mértékben nem bizonyultak indokoltaknak. Ennek a törvénynek közvetlen céJja az volt, hogy az ország akkori rendkívül nehéz < gazdasági helyzetében, a forint stabilizációjának egész demokráciánk jövője szempontjából végtelenül fontos — mondhatnók: életbevágó — szükségletként elrettentő hatást váltson ki azokban, ,akik az egész magyar dolgozó nép mérhetetlen kárára és veszer delmére spekulációs arany-, valuta- és árn~ üzletekkel, csempészettel é s hasonló kártékony manőverekkel kívántak foglalkozni és azokból meggazdagodni. Ha ezt a célt nézem, t. Országgyűlés, akkor el kell ismernem, hogy a munkásbíróságok kérlelhetetlen, de — ezt is meg kell mondanom — nagyon sokszer a bűncselekmény érdemén túlmenő szigorú ítéleteikkei ezt^ a célt maradéktalanul elérték. Mivel az igazságügyi kormányzat teljesen tisztában volt és tisztában van azzal, hogy a különtanáesi ítéletek rendkívül sok esetben jóval meghaladták n cselekmény tárgyi súlyához és a vádlott alanyi bűnösségéhez mért igazságos 1 büntetés mértékét, és a?, ítéletek gyakori felülvizsgálásával, leszállításával igyekezett aœ anyagi igazságnak és az egységes elbírálásnak érvényt szerezni, megnyugvással veszem ezt tudomásul, és arra kérem az, igazságügy" miniszter urat, hogy a%- ezen a téren még mutatkozó aránvtalanságokat a kormányzat több intézkedéséből kivüáffló nagylelkűséggel küszöbölbe ki. Ez a kérésem azonban nemcsak a munkásbírósági tanácsok ítéleteire vonatkozik, hanem a munkásbíróságok felállítását megelőző uzsorabírósáffi _ szaktanácsok ítéleteire is, különösen a stabilizáció ellsiő idejéből származó valóban elrettentő hatású ítéletekre. Az ország stabil gazdasági helyzete ma már mindenképpen indokolná a megbocsátásnak és nagylelkűségnek ezt a megnyilvánulását. Hogy a munkásbíróságok működése az elérni kívánt elrettentő hatást mennyire elérte, azt minden szónál 1 ékesebben bizonyít ja évi január hó 26-án, szerdán. 790 a gazdasági bűncselekmények számának feltűnő csökkenése és az a körülmény, hogy éppen az ügyek nagymérvű csökkenése 1 tette lehetővé, hogy a budapesti munkástanácsok számlát háromtól kettőre lehetett miár leszállítani. A másik eredmény, amelyet a munkástanácsok javára kelll megemlítenem, a gyorsaság, amellyel az ügyeket intézték. Igen gyakran azonban éppen a gyorsaság volt az oka a túlméretezett ítéleteknek és az ügyek nem kellő letárgyalásámak. Ezeken a hiányosságokon azonban nagy mértékben segített — és ezt örömmel! kell elismernem — az igazságügyi kormányzat revíziója. A különtanáosok működése kizárta a köztörvényi ügyek egyik legnagyobb hibáját: a véslieitekig való elhúzás leiheltlŐsésrét. Mire egy kisebb jelentőségű bumrpey jogerős bírói ítélettel befejezést uyeir. esetiéig évek telnek el, és ezzel az időmúlássaní elvész az ítélet megtorló és elrettentő jellege, mondhatnám, elenyészik az állaim, követelése, büntetőjogi igénye a tettessel szemben. Ugyancsak javára kell írfnom a küKmfcanácsok működésének azt az egységes joggyakorlatot, amely a bűnösiság vagy ártatlanság kérdéséinek tekintetében- szinltb az első naptól! kezdve MaiHaTrn.lt , ami bizonyítéka annak, ^ogy f. rmuinkásbírák >?z eléiük került ügyeket eervfoirmán ítélték meg. Sajnos nem mondhatom el u^vanezt a bűntetté« 1 mértékének megalapításáról, amelyei kaoeso^atbaíu a tanácsok mtr fcödé^e 'a leerkirívóbb eTlérn'tié+ekét produkálta: ucyanazon tényállás mellett és a £r^zd°sá,gi eVdeket szinte« t#je«ein azonos mértékbein sértő vagv veszélyeztető cselekvőségeknél az egyik tanaos a ki's<zabható legsúlyosabb büntetést, a másik tanács pedig égésem enyhe, párhónános bü-n+étést szabott ki. Lehetetlen, t. OTszáp"e'vűlés. rrreariis 1 . az ignzisás , i í 'Wnlgáiitatqs tár.gviliPffoisisácáv 71 !! 1 és emelkédct+Bégévei 1 nsis^e neim ppy^pirte+hető hogy embereik és csalédrvk sorsa és iövőie azon máliék, hogy a vélétlpin p'ze«zélv*» fnlytán melvik ügy melyik taná^sho-z, kerül. (Tfrtv v aW Űnv vnh! a, füaaetlen demo r kr'f™ lyárforú) Bár meffErvőződésem az, t. Országgyűlés, hosrv az orsZárr gazdasási mep»ptrnisiödé«e p-azdasági bÍTtomsáera és komi^ZiOilídá/dúla, folv^áln. ({?< ia o-iand^sa'pri bűnc^l'P^mények «gyre csökken n és, remé'Tift+őüép" a iöv^be^ mée gyorsabb tefropóbím c«ökke iTi iő tendenciái 5, fnihrtan — ím 1 "V pf o oél ezzeH 1 el'áretett — a különtaná^sot működésére ToviioWen m^r n Q ui lesr többé «s7Üki c Pí?. rnép-ii? addi<r. amíar ezek fenrnállan"k. Itesryen' eziabad a z ip-azsáigüsrvminis'zteir úrhoZ' a^rt a kéré=t intézínpfm hoo*v növeli ári s módosítással tegyp lehetővé a kü 1| 'öinl'ianáesok ítéletei ellen "% esrvfokú io<ro ! rvoslatot. Bár elismerem, hogy az isr a zsagüsryi kormányzat mindent megtesz a büntetések kiszabásábainí mutatkozó aranytaüíamságok kiegyenlítésére; szerény meggyőződésem szerint aaonr ba n ezeknek az aránytalanságoknak a megszüntetése ín'agyon dicsérelireimiéltó ugyan, die mégsem tartozik szoTOßian az igazságügyi közigazgatás hatáskörébe, hanem inkább bírói funkció, am-Rilyiett a bíróságnak kell intéznie. Nem is béstzélve arról, hogy ez ia megoldás atz állampolgárok részére sokkal megnyugtatóbb is volna, mert a jogorvoslta eljárásban mind&nkiiielk mlóídj a éfei lehetősége voiliniai — ha nem 50*
