Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-103
751 Az országgyűlés 103. ülése 1949. embert megtévesztették és külön felekezeteket alakítottak.« Tessék ezt átültetni annak a katolikus gyermeknek a lelkébe, aki a legfogékonyabb időszakában, azt hiszem, nyolcéves* korában kapj a ezt a tanítást. Ugyancsak a hittanban tanítják (olvassa): »A másvallásúatk istentiszteletén nem vehetünk részt és rádión sem hallgathatjuk, mert azzal helyesekiők tévedéseiket és hitünket_ veszély nek tennők ki.« Tehát számomra a zsidókérdés nrm zsidókérdést jelent, hanetm egyáltalán r az> 'emberi szabadság, a vallásszabadság kérdését is. Lehet e bármely más vallású állampolgárral szemben olyan hangulatot teremteni a gyermekek lelkében, amelytől többé egy életen keresztül neun tudnak megszabadulni, mert állandóan bennük marad 'ez a tövis, hogy: te más vallású vagy, te «rétnek vagy, a te hited nem olyan jó, mint az enyém, stb? Végül még egy dologra szeretnék rámutatni, amely igen jellemző ezekre az elfogadott tan^ önyvekV 0 '. Ez a szociális politikára vonatkozik. Azt kérdi ez a katekizmusfor>májú hittankönyv: mennyi bért kell a munkáért adná! A válasz: lehetőleg annyit, hogy elég Jegyen a munkás családjának megélhetésére, A népi demokrácia korában lehet így nevelnünk egy hatalmas réteget, hogy egy szo~ ciális olajeseppet akarunk hinteni a gyermek lelkébe, azt mondván, hogy lehetőleg annyit, ahelyett, hogy megmondanék: annak a munkásnak meg kell kapnia a maga bérét, amelyből ő és családja tisztességesen meg tud élni? Legalább a jobb élet ígéretét kellene beleionteind a gyermekek leikéibe! Azt hiszem, itt tévedett a magyar kultuszpolitika. Van aztán ennek a vallásoktatásnak egy másik aspektusa, amelyhez nehezebb hozzányúlni, mert bizonyos dogmákon, vallásbeli hittételeken alapul. Ez a túlvilági életben v a ló hit, ,a, túlvilági bűnhődés és jutalom kérdése. Ehhez nem kívánok ebben a formában hozzá' szólni. Nem szeretném, bármiképpen is érinteni a vallást, mert hiszen éppen azt akarom kimutatni, hogy mennyire erős itt a vallásszabadság. Bizonyos a zonb Q n, hogy a természettudományos világszemlélet nem jut elég szerephez gyermekeink nevelésében. Még mindig régi ázsiai kozmogóniákkal iparkodunk a világ teremtését megmagyarázni a gyermeknek; a faji és felekezeti elkülönülést hirdetik ezek a tankönyvek, régi mondákat írnak h, amelyek nagyon szépen lehetnek s amelyeket csakugyan közölnünk kell a gyermekekkel, hogy tudásszüségletüket kielégítsük, de rögtön hozzá kell tenni, hogy ezek régi mítoszok, régi népmesék, a valóság azonban másTehát igenis szükség van — és ezt nagyon szeretném a kultuszkormányzat figyelmébe ajánlani, — összehasonlító vallástörténetemre és pedig végig az összes fokokon, kezdve az egyetemen és le egészen a kis iskolákig. An" naka gyermeknek látni a kell, tudatában kell lennie, hogy megítélhesse, hogy nemcsak egy lehetőség van az üdvözülésre és nem mindenki más eretnek, vagy pogány; vannak nagy világvallások, amelyek ugyanolyan erkölcsiséget hirdetnek» anélkül, hogy kizáróliagosságr£ törekednének. Ezt tudomásul kell vennie éppen a magyar közoktatásnak, amely a türelmes" ségnek olyan nemes hagyományai felett rendelkezik, mint a magyar türelmesség törté nete. Magyarországon jóval azelőtt, hogy bár évi január hó 25-én, kedden. 752 hol a nyugaton felvetették volna a gondolat szabadság eszméjét. 1557-ben a tord&i országgyűlés kimondotta: mindenki azt a hitet követheti, amelyet akar, csak a máshitűaket na bántsa. És néhány évvel később, 1570 januá" riusában jött János Zsigmond törvénye: »A mi birodalmunkban mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit Istennek ajándéka és a lelkiismeret erőszakkal semmire sem vitethet.« n Igen t. Országgyűlés ! Olyan történelmi előzmények ezek, amelyekre a magyar demokrácia nyugodtan építhet tovább és nem hozható abba a hírbe, hogy más nemzetek, országok vagy más politikai rendszerek befolyása alatt irányítja a maga becsületes új közokta,tásügyi politikáját. Idetartozik természetesen egy új földrajzoktatás- Nem tudom, ma viagy ezelőtt egy-két évtizeddel hogyan festett a magyar földrajzi oktatás. A magam korából emlékezem, hogy pontosan tudnunk kellett a hegységek neveit: Tátra-, Mátra-, Fátra-rendszer, Doublait stb., neveket hallottunk és tudtunk, de arról, hogy kik töltik be ezt a területet, kik aizok. miért a mi embertársaink, hogyan élnek, mi az életmódjuk, mi az, ami velünk közös, mi az* ami idegen tőlünk: azt sohasem tanultuk. Nem tanultuk egyáltalán főként — és itt Ortutayhoz a tudóshoz szólok — a földrajzban az antropogeográfiát. (OETUTAY Gyula miniszter: Az új tankönyvekből már lehet tanulni!) De nem tanultunk a népmesékről, a népszokástokról, dalokról, táncokról, iparművészetekről semVégigmegy ennek az új oktatásnak a követelése a nyelvészeten is. Csak egy a népi demokriáeia szempontjából igen jellegzetes dologra szeretnék rámutatni, arra, hogyan kell ennek az újfajta nyelvészetnek dolgoznia. Itt van , a magyar »jobbágy« szó amely I848"ig társadalmi elhelyezkedést jelentett sf azóta is bizonyos társadalmi 'osztály kvalifikálást ielent. Ez a sszó csak akkor kezd számunkra valahogy értelmetlenné válni, a mikor aat olvassuk, hogy az ország főurai, zászlós urai, a főrendiház tagjai az malkodóhoz »jobbágyi hűséggel« írták volt a maguk feliratait. Azt kérdezhetjük: hogyan, az a főúr, az a zászlósúr, nagybirtokos, herceg is jobbágy volt? Igen, a »jobbágy« szó kelta eredetű, az »euibagio« szóból özármiazik és voltaképpen középmin őségét jelent a papi és a világi úri kaszt között; csak azután lassankint mind lejjebb ós lejjebb süllyedt, ahogyan a társadalmi fejlőVfés törvényeit ismerjük. Voltaképpen tehát nyelvtörténetet kell iEmemünk ahhoz, hogy belevilágítsunk multunknak olyan korszakaiba, amelyekbe a történelem világa talán nem vezet bele. Ha ilyen nyelvészetet, magyar kulturhisrtóriai nyelvészetet ??yakorokmk. ezzel sokkal mélyebben fogunk belelátni nemzetünk múltjába, múltbeli lehetőségeibe. Itt van azután az irodalom. Számomra a Gellért-legenda azzal a bizonyos parasztleánnyal, aki éjjel búzát őrölvén dalolja a csacska dalokat, ezerszerte fontosabb, mint az egész hitvitairodallom, amely a századok folyamán a reformáció óta itt kialakult. Mátyás király rikkancsa, aki a jégen egy mo; dern rikklancs minden találékonyságával énekli a maga nótáját, számomra sokkal lényegesebb mint — nem tudom — a magyar irodalomtör- , téneti viták, amelyek a hitvitákkal kapcsolatosak. Balassi virágénekeit és vitézi énekeit csak akkor tudjuk megérteni, ha tudjuk, üogy ezek
