Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-95
195 Az országgyűlés 95. ülést 1949. elöljáróban néhány Szaviatm. Az a körülmény ugyanis, hogy a »ép veszi át a hatalmait amire törekedtünk, törekszünk, és ami megvalósult, egy pillanatig scan jelenti azt, hogy a nép hatalom átvétele folytán a kormányzatnak most már nem kötelessége a tisztviselők piackázásaivail szemben biztosítani azokat az emberi jogokat, amelyeikért folytatott küzdelem talán most kezd befejeződés felé érni. Az 1946. :I. te. igen szépen deklarálja a minden embert egyformán megillető jogokat» Nagyon helyesen mondotta Tóth képviselőt ' rsam. hogy & múlttal szemben ,a jelent éppen az különbözteti meg, hogy most nem o.]yain embeírj jogok biztosításáról van szó, amelyek csak a kiváltságosokat illették meg, hanem éppen azoknak az emberi jogoknak a körülbástyázásáról, amelyek a dolgozók nagy tömegeit illetik és amelyekért a dolgozók v lóban évezredek óta küzdöttek. Az egyiptomi fáraók idejében az alattuk sínylődő dolgozók a rabszolgakorban ugyanúgv sírtak fel a szabadságjogokért, mint ahogy ,a szabadságjogokért sírt fel az elmúlt generáció, sőt az elmúlt idők nem egy megnyilatkozása is. Ez azonban nem teszi feleslegessé a,z emberi jogok védelmét. Nem teszi feleslegessé azt a szerintem is igen csenevész « intézményt, amely a közigazgatási bíróság volt. Csenevészsége azonban nem s^ját hibája, hanem a törvényhozó hatalom hibája volt, mert jól tudjuk, hogy csak egy tatxativ felsorolás volt s csak az ebben a felsorolásban szereplő eseteket utalták a közigazgatáísi bíróság elé. Ez nagy hibája volt az 1896-os törvénynek, s nagy hibája volt az azt megelőzőleg pénzügyi kérdésekben alkotott 1883-as törvénynek is. Én azonban őszintén megvallva, a mai kormányzattól nem azt vártam, hogy a közigazgatási bíróságot eltörli, hanem azt vártam, hogy a közigazgatási bírósagot megfelelőéin, kifejleszti és alkalmasság teszi az adóztatás kérdésében, a közigazgatás problémáiban és a nagy emberi jogok védelmében való őrködésre. Ehelyett sajnálattal olvastam ezt a törvényjavaslatot, amely olyan intézményt szüntet meg egy tollvonással, amely intézmény súlyát és jelentőségét mi, akik az emberi szabadság joçrok tiszteletbentartasáért küzdünk és harcolunk, nem hagyhatjuk figyelmem kívül. T. Háiz! Tudom, hogy felszólalásoim nem leszi alkalmas arra, hogy a kormányzat elhatá rozását megváltoztassa. Éppen ezért, úgy lát szik, hosT valóban megkondul a lélekharang a közigazgatási bíráskodás és bíróság felett. (SZEGEDI Albertné (d): Ideje már!) Azt hiszem, t. képviselőtársnőm, ön nagyon keveset ismer ennek a bíróságnak a működéséből, (SZEGEDI Albertné (d): Szenvedő tényezője voltam!) és csak azért mondja, hogy ideje már, mert nagyon kevés ilyen intézménye volt ennek az országnak, amely igyekezett valamit tenni az elnyomottak érdekében. (VILLÁM János (d): Mit tett a közigazgatási bíróság: a nép érdekében? — Zaj!) Ne fejtse el képvisetlőtáTsnőm, hogy a Gömbös-féle időikben a választásokkal szemben benyújtott petícióknál 80—90 százalékban kormánypárti mandátumokat, mert ez a közigazgatási bíróság megsemmisíteni, (RIES Istvám miniszter: Mert Horthyt képviselte! ami akkor bizonyos fokú bátorságra vallott. Ez ma, ami v or a lélekharaingot meghúzzuk, illik megállapítani, itt az orevi január hó 13-án, csütörtökön. 196 szag házában. És me' felejtse el, képviselőtársnőm azt sem, hogy a szegény embereknek egy" két forintos adóügyében is ez a közigazgatási bíróság igyekezett igazságot találni. Igaz, hogy talán a múlt reakciós rendszernek éppen az volt a célja, (RIES István miniszter: Hogy lehet így beszélüii?) hogy agyonnyomja ezt a közigazgatási bíróságot ilyem apró lényegtelen kérdésekkel. Ez csakugyan nagy hibája volt az egész rendszernek, erről azonban nem az a közigazgatási bíró tehetett, aki ítélkezett. Igaz az is, képviselőtársnőni, én is tudom, hog-y ennek a bíróságnak elnökei, elnökhelyettesei legtöbbször politikai jutalomként kapták az elnöki és elnökhelyettesi tisztséget, sajnos azonban, a felszabadulás után — ezt a miniszter úr szintén tudja — mi is követtük ezt a hibát, mert mi is ugyanúgy nyugalmazott főispánt neveztünk ki _ elnökhelyettessé, mint ahogy a múltban ezt csinálták helytelenül és rosszul. Ez azonban nem változtat azon, hogy nem az elnökök és elnökhelyettesek, hanem a dolgozók, a dolgozó közigazgatási bírók legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint és sokszor igen bátran a kormányzó hatalommal szemben is próbáltak igazságot szolgáltatni az eléjük kerülő ügyekben. Ez tehát akikor, amikor búcsúzunk a közigazgatási bíróságtól, meg kell állapítanunk. Ha a kormiáinyzat itt új elgondolással jött volna, ezt én őszinte örömmel üdvözöltem volna, hiszen a miniszter úr ugyanúgy, mint sokan, akik a múltban is próbáltunk valamit csinálni, érezte és mindnyájan éreztük e kérdés fontosságát, s harcoltunk a közigazgatási középfokú bíráskodásért, amely végtelenül fontos lett volna már a múltban. Az a rendszer ugyanis«, amelyet ez a törvényjavaslat kodifikál — végtelenül sajnálom — nem változtat a közigazgatási bíráskodás hibáin. Ez a rendszer isi egy végső és 1 felsőfokú döntőbizottságot létesít pénzügyi, illetményügyi, s több más kérdésben, mintha valójában másolná a közigazgatási bí" ráskodás pénzügyi és közjogi osztályát. Csak az a különbség, hogy kihagyja azt, amiért harcoltak, amit, ha nem tévedek, a miniszter úr a múltban be is jelentett, hogy jön a középfokú közigazgatási bíráskodás. (RIES István miniszter: Soha!) Lehet, hogy tévedek, (RIBS István miniszter: Biztosan) és a z államtitkár úr volt. (ALVINCZY Imre (f): Elég baj. hogy nem tetszett bejelenteni!) De minden esetre ezt vártuk. A másik, hogy ez az úgynevezett döntőbizottság sem a tudományos jog, sem a gyakorlati jog szempontjaiból, legfeljebb a közigazgatás szempontjából tűnik fel bíráskodásnak. Nem bíróság az, amelynek elnökét ia miniszter az ítélőbírák sorából jelöli ki. Szeretném, ha az előadó úr a ^miniszter úrral egyetértésben már csak a tévedések és véletlenek elkerülése végett is úgy alakítaná át a szöveget, hogy a kúriai, vas-y ia volt közigazgatási bírák sorából jelöli ki a miniszter az elnököt. Azt hiszem, így helyesebb lenne a törvény. Ezenkívül a döntőbizottságban vara egy pénzügyi szakember, akit a pénzügyminiszter jeflöl ki. A pénzüsryi adminisztrációban sohasem jó az a rendszer. — és ezt Antall kép-* viselő-társ 1 mnak, aki hosszú közigazgatási múltra tekint vdssza, tudnia kell — hogy, bocsánat a kifejezésére a finánc a saját ügyében végső fokon dönt. A finánc ugyani 8 már születésénél fogva mindent pénzügyi
