Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.

Ülésnapok - 1947-85

893 Az országgyűlés 85. ülése 1948. évi november hó 23-án, kedden. 894 A közjegyzőkre majdnem ugyanaz, áll, mint a közigazgatási bíróság bínáira. < Éppen mi nem kaphatunk szemrehányást az igen tisztelt túloldal részéről és főképpen nem kaphatjuk azt a szemrehányást, amelyet Keleti képviselő úr hangoztatott, hogy tudniillik ezaek a szegény közjegyzők (BENCSÍK Gyula (kg): De milyen szegények! A legkönnyebb állás!) 40 évig vár­tak, amíg közjegyzők lehettek és ime most el­vesszük tőlük munkájuk gyümölcsét. Keleti képviselő úr ugyan két mondatta,! később már azt mondta- hogy a köz jegyzőhelyettesek jog­gal panaszolták, hogy nem nevezik ki őket közjegyzővé. Ha ia t. képviselő úr megkérdezi a közjegyzőhelyettesekeít, meg fogja állapítani, hogy a népi tíiemokráeia idejében kinevezett új közjegyzők túlnyomó többsége korábban köz jegyzőhelyettes volt. (KELETI Péter (dn): Igaz!) Küldöttség is járt nálam, amely köszö­netét fejezte ki a közjegyzőhelyette^ek nevé­ben. Dohát honnan kerültek ki azelőtt a köz­jegyzők? Valamelyik vidéki ügyvéd érdeme­ket szerzett a MÉP körül a választások so­rán: kinevezitek közjegyzővé, (ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton. — KELETI Péter (dn): Ezeket én is elítéltem!) Ha szükség volt a vá­lasztásoknál vidéken valamilyen jó MEP­elnökre, akkor egy másik helyről elvittek oda egy ügyvédet közjegyzőnek. Nemcsak az te­hát a baj, hogy a soká szorgalmasan dolgozó közjegyzőhelyettesek nem lettek közjegyzők, hanem — azt hiszem, — nem túlzok, ha azt mondom, hogy a magyar közjegyzői állások 70%-a politikai érdemek jutalmazása volt. (Ügy van! Ügy va/ti! a dolgozók pártján.) Azoknak volt tehát igazuk, akik a felsaabadu. lás után azt mondták, hogy & közjegyzőket pedig globálisan el kell mozdítani, mert alig volt köztük olyan, aki a demokrácia szem­pontjából megbízható lett volna. Az igazolás a közjegyzőknél is külső is­mérvek alapján történt, Általában számol­junk le egyszer már azzal a felfogással, hogy djemokratátnak azt tekintjük, aki nem gyilkolt. Egéstaen téves az a felfogás, hogy ha valaki nóméttelletaes volt, az már jó demokrata volt. Ismerteim én úgynevezett mólymagyarokat, akik erősen németellenes létükre belülről fa­siszták voltak, mert mentalitásaik fasiszta volt. A mi szempontunkból nem az a fontos, hogy hogyan beszél valaki, (hanem, hogy hogyam cselekszik. Ezeket iái cselekedeteket pedig az elmúlt négy óv alatt tudtuk lemérni. Itt is arról van tehát szó, hogy megvizs­gáljuk a közjegyzőket abból a siaeimpontból, hogyan érintkeznek a néppel, hogyan intézik a hozzájuk forduló szegényemberek ügyiéit. Eszerint határozunk abban a kérdésben, hogy az illető maradhat-e közjegyző, más helyre kellene áthelyezni, vagy pedig egyszerűen el kell-e mozdítanunk a közjegyzőségtől. Olyan dmélettet, amilyet Keleti képviselőtársam em­lített, hogy ez egy örökéletre szóló szerződés, még a régi magyar bírói gyakorlait sem is­merj A határozatlan időre, az életfogytiglanra szóló szerződéseket ugyanis a későbbi kúriai gyakorlat megszüntethetőknek mondta ki. Én azonban nem akarok magánjogi szer­ződések taglalásába belemenni. Mégesak egyet mondok. A mi számúinkra létezik egy sokkal jelentősebb érdek is, mint égy ember életfogy­tiglan való eltartása,, ez pedig a dolgozó nép érdeke. (Nagy taps a kormánypártokon.) En­nek az élethossziglani szerződésnek megvolt az a következménye is, hogy ma vannak tel­jesen munkaképtelen közjegyzők is, vannak Közjegyzőin, akik közeijárnak 8ü-ik évükhöz, de irgalom nélkül ragaszkodnak a közjegyzői staliuirulioz. Ezt az állapotot nem tarthatjuk fenn tovább, Aki nem tudj doigozui, kapjon akarmiiyieín kevés nyugdíjat — sajnos — még mindig többet kap, mint egy megrokkant lestimunkás (Ügy van! Ügy van! a dolgosok pártján.) ós menjen nyugdíjba, éljen a nyug­dija Dói es engedje át iielyét egy olyan ember­neK, aki teljes erővel, teljes munkaképesség, gel tud dolgoztní. Ami már most a vógiriehajtótoat illeti, nem tudom, miért fáj a végrehajtók ugye az igen t. íJiépvistelo urailinak. (SZÉKEL ¥ Imre Kál­mán (dn): Sajnáljuk őket!) Áltatában nagyon rendes testület és amelyik végiTöhajtónak nincs vaj a lején, hamein. rendesen (dolgozott, annak semmi oka sincs arra, hogy féljen a törvény rendelkezésétől. (GJROH József (nt): A többit mi sem* sajnáljuk! — Derültség a dol űozók pártján. — Az elnök csenget.) Ugyiasaez, a helyzet a segédhivatali lUsat­viselőJméi is. JMem 'árulok el titkot, ha azt mondom, hogy az igazságügymiiniszitérium­nak minden ügyben az az álláspontja;, hogy a kisembereket védje, tehát egészen természetes, hogy a segédhivatali itiszitviseiőknél éppen azért, mert az ő funkciójuk jelentéktelenebb, egészen más mértéket alkalmazunk, mint az egyéb bírósági tisztviselőknél. De itt sem kell elfelejteni azt, hogy a népnek nemcsak az az érdeke, hogy a bírói szobából jó ítélet jöjjön ki, hanem érdeke az ügyek gyors elintézése is, és ez a segédhivatali tisztviselőkön múlik, amint a telekkönyv biztonsága a telekkönyv­vezetőkön múlik, hiszen az az egy telekkönyvi bíró nteim tudja az összes telekkönyvi ügyeket ellenőrizni. A nép érdeke tehát igenis meg­követeli, hogy a segédhivatalokban is becsü­letes, demokratikus, ,a nép érdekében való munka folyjék. Mteg kell mondanom: megállapítottuk, hogy ezeken a területekan nem voltak ugyan nagy hibák, de voltak hibák. A népi demo­krácia negyedük évében nem vagyunk hajlan­dók arra várni, amíg az amúgyis rossz fe­gyelmi szabályzat alapján lefolytatandó fe­gyelmi eljárás áliapíltja meg a hibákat. Mi, az igazságszolgáltatás, nem maradhatunk el az ország gazdasági fejlődésétől, annak nyomá­ban kell haladnunk, támogatnunk ós segíte­nünk kell a fejlődóst. Szükség van tehát arra, hogy olyan eszköz legyen az igazságügyi koJ> mányzat kezében, amelynek bintolkában az ügyeket gyorsan intézhetjük. Hallottuk az ellenvetést, hogy van büntető eljárás és van fegyelmi eljárás is. Nagyon jól tudja a felszólalt két képviselőtársam, hogy vannak dolgok, amelyeket sem fegyelmi, sem büntető úton nem lehet megfogni, de ame­lyekről mégis azt kell mondanunk, hogy disznóság az, ami történik. (Ügy van! Ügy van!) Ezen a hiányosságom segíteni kell, s ehhez a segítséghez szükséges ez a törvény. Amikor az országgyűlés az 1948.-XX. törvény­cikket megszavazta, akkor bizalmat előlege­zett az igazságügyminisztériunmak, ós el­mondhatom, hogy ma már nem .is. bizalmat előlegez, hanem a szerzett tapasztalatok alap­ján megállapíthatja, hogy a magyar demo : kratikus polgárság egészen nyugodtan teheti le sorsát az igazságügymiinisztérium kezébe, ; mert ok mélikül senkit semmiféle jogsérelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom