Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-81
781 Az országgyűlés 81. ülése 1948. latot. Kérem a törvényjavaslat Ikinyomatását, szétosztását s előzetes tárgyalás és jelentestétel végett a Iközigazgatási és a pénzügyi bizottsághoz való kiadását. Benyújtom továbbá aiz egyes varmegyei és községi állásoknak állami állásokká való átistaervezéeéről szóló törvényjavaslatot. Kérem a törvényjavaslat kinyoimatását, szétosztását' továbbá előzetes tárgyalás ós jelentéstétel végett a/ (alkotmányjogi és közjogi, valamint a [közigazgatási bizottsághoz víaló utasítását. Benyújtom végül az országgyűlési választói névjegyzék helyesbítésének elhalasztásáról szótó törvényjavaslatot. Kéretm a benyújtott törvényjavaslat kinyoniatását, szétosztáslát, továbbá előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az "alkotmányjogi és közjogi bizottsághoz való utasításlát. ELNÖK: A miniszter úr által benyújtott törvényjavaslatokat az országgyűlés kinyomatja, tagjai között szétosztatja, előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából pedig kiadja a miniszter úr által javasolt bizottságoknak. ELNÖK: Minthogy iá miniszter úr a NagyBudapest területén megválasztott törvényhatósági bizottsági és 1 képviselőtestületi tagok meigbízatásánJaib nneghossziabbításáról szóló törvényjavaslat bizottsági tárgyalásának megkezdésére előírt háromnapos határidő mellőzését kértekérdem a t. Országgyűlést, méltóztatn!ak-e ehhez hozzájárulni? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. r RIES ISTVÁN miniszter-. Igen t. Országgyűlés! Van szerencsém benyújtani a Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság között a polgári eljárás és a mtagánjog körébe tartozó egyes kérdések tárgyában Budapesten 1948. évi augusztus hó 28- napján kelt egyezmény becikkelyezéséből s'zóló törvényjavaslatot. Kérem a törvényjavaslatnak előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a külügyi és a z igazságügyi bizottsághoz való utasítását. Ugyancsak tisztelettel benyújtóim a Magyar Köztársaság és a Román Népközt ár saság között a bűntettesek kiadatása és a bűnügyi jogsegély tárgyában Budapesten 1848. évi augusztus hó 28. napján kelt egyezmény becikkelyezéséről szóló törvény j a vaslatot. Kérem a törvényjavaslatnak előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a külügyi és az igazságügyi bizottsághoz való utasítását. Tisztelettel benyújtom a, büntetőtörvények egyes* fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról szóló törvényjavaslatot. Kérem a törvényjavaslatnak előzeteisí tárgyalás és jelentéstétel végett az igazságügyi bizottsághoz való utasítását. Tisztelettel benyújtom a büntetőítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és (megszüntetéséről szóló 1940 : XXXVLT. te.-ben foglalt kedvezmények kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem a törvényjavaslatnak előzetes tárgyalás ós jelentéstétel végett az igaziságügyi bizottsághoz való utasítását és annak kimondását, hogy a bizottság la javaslat tárgyalását az előírt három nap mellőzésével kezelhesse meg. Tisztelettel benyújtom az 1948:XXII. te. hatályának kiterjesztéséről és a közjegyzők, valamint a bírósági végrehajtók elmozdítására vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló tör" vényjavaslatot. Kérem a törvényjavaslatnak előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az évi november hó 16-án, kedden. 782 alkotmányjogi és közjogi, valamint az igazságügyi bizottsághoz való utasítását s annak kimondását, hogy az egyesített bizottság & javaslat tárgyalását az előírt három oap mellőzésével kezdhesse meg. ELNÖK: A másniszter úr által benyújtott törvéinyjavatSiliaitokat aiz országgyűlés kinyomatja, tagjai között szétoszlatja sí előzetes tárgyalás és jelentéstételi céljából kiadja a miniszter úr által javasolt bizottságoknak. Mivé] a miniszter úr a büntetőítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940:XXXVII. te.-ben foglalt kedvezmények kiterjesztéséről és az 1948:XXII. te. hatályának kiterjesztéséről és a közjegyzők, valamint a bírósági végrehajtók elmozdítására vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló törvényjavaslatok bizottsági tárgyalásának megkezdésére előírt háromnapos határidő mellőzését kérte, kérdem a t. Országgyűlést, méltóztatnak-e ehhez hozzájárulni? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter úr kíván szólni. RÓNAI SÁNDOR miniszter: T. Országgyűlés! Beterjesztem a kiváltságos haszonélvezeti jogok megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem a tör vény javadat kinyomatását és^ szétosztását elrendelni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából az országgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint közisrazaratá«i bizottságához való utasítását. T. Országgyűlés! Beterjesztem a méterrendszernek a földadókataszteri munkáHatokban és a telekkönyvben való alkalmazásáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, hogy a törvényjavaslat kinyomatását és szétosztását elrendelni s a javaslatot előzetes tárgyalás ós jelentéstétel céljából az országgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságához utasítani szíveskedjék. ELNÖK: A miniszter úr faltai benyújtott törvényjavaslatokat az országgyűlés kinyomatja, tagjai között szétosztatjía s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadja a miniisszter úr által javasolt bizottságoknak. Erdei Mihály képviselő úr, mint a politikai bizottság előadója kíván jelentést tenni. ERDEI MIHÁLY (d) előadó: T. Or?zág"•yűlés! Van szerencsém benyújtani az országgyűlés politikai bizottságának 164. számú jelentését, mely a magyar köztársaság kormánya által az 1948:XXIV. t c . alapján 1948. évi augusztus hó 1. napjától 31. napjáig kiaaott 55 rendelet utólagos jóváhagyását tartalmazza. Kérem a bejenté- tudomásul vételét. ELNÖK: A politikai bizottság jeleintését az országgyűlés tudomásul vészig Z. Nagy Ferenc képviselő úr, mint az összeférhetetlenségi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Z. NAGY FERENC (kg) előadói T. Országgyűlés! Beterjesztem az összeférhetetlenségi bizottság kétrendbeli jelentését Kende Zsigmond és Erősis János országgyűlési képviselők összeférhetetlenségi ügyében. Kérem a jelentések kinyomatásának és szétosztásának elrendelését, valamint a jelentések napirendiretűzését. ELNÖK: Az előadó úr által beadott jelentéseket az országgyűlés kinyomatja, s tagjai között szétosztja. Napirendre tűzésük iránt később fogok a t. Országgyűlésnek javaslatot ! tenni.